Sorozat

A sikátorok hőse – Jessica Jones

A Jessica Jones a Marvel család feketebáránya: az első női főszereplős feldolgozás. A sorozat egy erős és összetett karaktert jelenít meg, aki egyáltalán nem szokványos módon gazdagítja az utóbbi néhány évben megjelenő „erős” nőket felsorakoztató sorozatok tárházát (Trónok Harca, Orange is the New Black, Westworld stb.). 

Ami először szembetűnhet a Krysten Ritter (Breaking Bad, Szívek szállodája) által alakított Jessicán, hogy nagyszájú, szarkasztikus humorú és egészen kevéssé mondható megszokottan vonzó nőnek. Míg a Trónok Harca és a Westworld karaktereinek nőiességét  sokszor ruhákon vagy éppen meztelenségen keresztül hangsúlyozzák, addig Jones bőrkabátban és farmerben járja New York Hell’s Kitchen nevű negyedének utcáit, miközben literszámra nyakalja a Bourbont, amivel a poszt-traumás szorongásán próbál enyhíteni.

Nem mondható ideálnak, de nem is törekszik arra, hogy az legyen. Egy összetett antihős azonban a felnőtt közönség számára szimpatikusabb is lehet, mint egy emberfeletti képességű, jólelkű, vidám hősnő. Jessica viccet csinál azokból az elcsépelt szuperhős trópusokból, amelyek felett a Pókember esetében például elsiklunk, mint a vacak szűk szerkók, a meghitt, pátoszos monológok vagy a látványos harci jelenetek. Jessica verekedései sokszor még ügyetleneknek is tűnhetnek: egyszer valaki fenyegetése közben részegen beesik a metrósínek közé. Mindez egy humoros oldalt is beiktat az egyébként film noir stílushoz közelítő, sötét hangulatú sorozatba.

Az eredeti képregényhez, amely Alias néven futott a kilencvenes években szorosan kapcsolódik az adaptáció narratívája. Jessicát valahogyan soha sem fogadta be a Marvel szuperhős csapata, mindig kívülálló maradt, bár Peter Parkerrel (Pókember) egy gimibe járt, és még szerelmes is volt belé. A képregényben feldolgozott tragikus múltja, amely a sorozatban fokozatosan bontakozik ki, sokkal fájdalmasabb, mint a többi szuperhősé. A főgonosznak mondható Kilgrave, aki a képregényben a „Purple Man” (Lila Ember) néven  szerepel a kétségbeesésig kínozza és megtöri, épp miután elhatározta, hogy megpróbál valódi hősként viselkedni.

A sorozat első képkockáiban már ezzel a kiábrándult Jessica Jones-szal találkozunk, Kilgrave pedig egy rossz rémálomnak tűnik, majd a jelenléte fokozatosan valósággá válik. Az őt alakító David Tennant (Doctor Who, Harry Potter) zseniális portréja a pszichopata, gondolatirányító képességekkel rendelkező szélhámosról a későbbi részekben már sokszor átbillen egy szimpatikus karakterré, akit még meg is tudnánk kedvelni.

A sorozat jól játszik a határokkal, rombolja a konvenciókat, néha teljesen váratlan fordulatokat produkál, amelyekkel minden részben új szemszögből láthatunk szereplőket és a történetszálakat. Az ötödik rész környékén kicsit leül a történet, az azt követő egy-két rész talán nem annyira zseniális, mint az első pár, de a sorozat végére megint felpörögnek az események.  Jessicát továbbra sem kímélik , de ő nem adja fel a harcot. A sorozat egyik fő motívuma ez a kitartás.

Nagyon sok külföldi cikk foglalkozik a túlélő szemszögével, ami nem is meglepő, mivel sokat hallunk benne a nemi erőszakról, amelyet Kilgrave elkövet az őt körülvevő nőkön a meggyőzőképességének köszönhetően. A képregényben ezek a történetek részletesebben ki vannak dolgozva, és sokkal keményebbek is, amit talán a nézőközönség szélesítése érdekében nem akartak megjeleníteni a sorozatban. Ettől függetlenül a feminizmus erősen áthatja a művet, Luke Cage-en kívül szinte csak női karakterek térnek vissza rendszeresen: Jeryn Hogarth, a könyörtelen ügyvédnő, akinek a titkárnője a szeretője; Trish Walker, Jessica legjobb barátja, aki nem mellesleg Krav-Magát gyakorol; Hope Schlottman, aki Killgrave egyik újabb áldozata. A „girl power” mellett azonban mélyebb kérdések is felmerülnek: mi az emberi szabad akarat? Ha a szabad akaratunkat elveszítjük, mi marad belőlünk, van-e valójában identitásunk?

A Netflixen elérhető tizenhárom részes sorozat az elmúlt egy évben kapott hideget is, meleget is a magyarországi filmkritikai felületeken. Érdekes módon a port.hu oldalán még csak meg sem található a profilja, pedig már lassan egy éve elérhető a Netflix magyarországi honlapján is. (Ezzel szemben a The Defenders, amelyik Luke Cake, Jessica Jones, és Daredevil közös 2017-ben megjelenő sorozata már most fent van). Az izgalmas sorozat jóval a megnézése után sem hagy bennünket nyugodni, de az új évad még várat magára: 2018-ra jósolják a megjelenését. Addig a The Defenders-szel vigasztalódhatunk a Netflixen.

Márki Zsófia

Márki Zsófia

Márki Zsófia a PPKE irodalomtudományi doktori iskola hallgatója, kutatási területe az adaptáció-elmélet, ami kiterjed irodalomra, filmekre és mítoszokra is. Kedveli az animációs filmeket, a sci-fi és fantasy zsáner is közel áll hozzá, valamint az obskúrus, kísérleti művek mind a vizuális művészetekben, mind a zene területén.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya