Sorozat

A szellem a szekrényben – Enfield szelleme

Enfield-szelleme-Timothy-Spall-Matthew-Macfadyen

Az Enfield szelleme már egy sokat látott kísértet, de ne írjuk le mindjárt. A sorozat már az első rész alapján is kitűnik a kortárs horrorközegből, mert végre szerethető emberekkel töltötte meg a megszállt házat. Pilotkritika.

Azonnal kialakul egy távolságtartás a szkeptikus nézőben, mikor azt olvassa egy kísértethorror első képkockáján, hogy megtörtént események alapján. A horror műfaja, mint minden más zsáner, kialakította a maga határait, amin belül nem meglepő, ha szellemekkel, démonokkal, százszor feltámadó hokimaszkos gyilkosokkal találkozunk. Ezt a másféle felfogást igénylő területet bontja le azonnal egy igaz történet felirat, így (sokszor feleslegesen) jóval nagyobb feladatot vesz a vállára egy film vagy sorozat.

Az Enfield szelleme 1977-ben ugyanezzel a felirattal indul, pedig teljes valójában ábrázol minden paranormális eseményt, eltávolodva a valóságtól és keveset hagyva a fantáziának.

Rossz lesz-e ettől a döntéstől egy horror? Nem feltétlenül, és bizony az Enfield szelleme is megüti azt a szintet, ami elég egy jó horrorhoz.

Enfield-szelleme-Eleanor-Worthington-Cox

Adott egy egyedülálló anya három gyerekkel egy vidéki angol városkában. Egy éjszaka a két tizenéves lány, Margaret és Janet (Eleanor Worthington-Cox) kopogást, ajtónyikorgást és irracionális bútormozgást tapasztal. Hamar megtöltik a házat a természetfeletti jelenségekre specializálódott szakemberek, mint Maurice Grosse és Guy Playfair. Grosse-t a Harry Potter filmek Féregfarkjaként ismert Timothy Spall alakítja és kimagasló átéléssel hozza a lányát elveszítő, és éppen ezért szenzitív férfit. Playfair – aki az eredeti történéseket is lejegyezte könyvében – szerepében a többnyire irodalmi adaptációkból ismert Matthew Macfadyent látjuk (Büszkeség és balítélet, Anna Karenina). A történések leírásainak a kívülállók érkezéséig igazat adhatunk, de a sorozat már az első epizódban is megmutat mindent az idős emberi alakot öltött rémből és paranormális jelenségek garmadáját sorakoztatja fel.

Az Enfield szellemében nagyívű újítást keresni tévút lenne, a klasszikus kísértethorror elemek szabad variációja ez is, ahogy az alműfaj legtöbb darabja. A horror viszont inkább a stílusé.

Azé a stílusé, ami félelmetessé teszi Az ördögűzőt és csapnivalóvá a Parajelenségek sokadik részét. Az Enfield szelleme családjának története átélhető és szerethető karakterekkel van tele, akikért izgulhatunk. A sorozat jól teremti meg a suspense élményt, ami faék egyszerűségű fejben, de nem könnyű elérni. Jól működik minden késleltetés, minden hamis sokk utáni ijesztgetés. Még arra is marad ideje a sorozatnak, hogy párhuzamot vonjon a kopogó szellem és egy nehéz élethelyzet között. A 13 éves Margaret ugyanis az első szellemjárás előtt kezd menstruálni. A testi változásokkal is járó kort összekötni a horror rettenetes világával szintén nem újszerű, mégis valami alkotói koncepciót sejtet a sorozat mögött.

Kristoffer Nyholm dán sorozatrendező az Enfield szelleme előtt aligha rendezte hazáján kívül is ismert sorozatok epizódjait. Azóta viszont mintha rátalált volna a nemzetközi filmgyártás. Négy epizódot rendezett a Tabuból Tom Hardyval a főszerepben, és első nagyjátékfilmjét is leforgatta Az eltűntek címen Gerard Butlerrel.

Az enfieldi kopogószellem esetét nem először találta meg a filmvilág. Számos angol dokumentumfilm és áldokumentumfilm készült belőle, de 2016-ban a Démonok között második része is ugyanebben a házban játszódik, ugyanis – szintén történelmi tény, hogy – a Warren házaspár is rátalált a történetre akkoriban. A konkrét adaptációkon túl pedig sok filmre hatott az akkori kísértetjárás és az a körüli hírverés. A megszokottá vált elemekből pedig horrorfilmes klisék lettek, hogy visszavándoroljanak az Enfield szellemébe.

Az Enfield szelleme egy kellően félelmetes horror, de az ijesztgetés nem elég egy filmhez, hát még egy minisorozathoz. Szerencsére az alkotók a hangulat mellett a karakterekre is figyeltek, ami miatt legtöbbjük emberi és átélhető problémákkal küzd. Ha a zsáner szerelmeseinek újat mondani nem is fog tudni, mégsem kidobott a ráfordított idő ezeken a halloweeni estéken.

A sorozatot október 31. és november 2. között esténként, 21 órától vetíti az Epic Drama csatorna.

Nagy Tibor

Nagy Tibor jelenleg az ELTE-n tanul Filmtudomány mesterszakon. Kedvenc műfajai a klasszikus hollywoodi gengszter- és westernfilm. Különös figyelmet fordít az izraeli filmekre és a vallási témákra.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com