Sorozat

Nyuszinak meg kell halnia – A Very English Scandal

És az megvan, amikor a brit képviselő meg akarta öletni a meleg szeretőjét? A huszadik század egyik legnagyobb, mégis feledésbe merült politikai botrányából a BBC készített minisorozatot, az A Very English Scandal pedig az első epizód alapján pont olyan stílusos és szórakoztató, mint vártam.

Ami ma egy morbid viccnek tűnik, negyven éve halálosan komoly ügy volt: Jeremy Thorpe brit politikust ugyanis összeesküvéssel és gyilkosságra felbujtással vádolták meg, amiért a bíróságon kellett felelnie. Bár Thorpe-ot felmentették, a közvélemény egyértelműen bűnösnek tekintette, ez pedig az ígéretes karrierje végét jelentette.

Thorpe-ot egy wannabe modell, Normann Scott vádolta meg azzal, hogy homoszexuális viszonyt folytatott vele a hatvanas évek elején, amikor ez még bűncselekménynek számított Nagy-Britanniában. Scott azt állította, hogy a férfi „megfertőzte őt” homoszexualitással, majd pedig megpróbálta megöletni. A súlyos állítások inkább a közvélemény szemében voltak ártalmasak, jogilag kevésbé tűntek katasztrofálisnak – az A Very British Scandal pedig pont ezt az ambivalens helyzetet élezi ki, hiszen egyszerre ismerjük meg a két férfi viszonyát, Thorpe politikai üzelmeit, illetve a brit társadalmi folyamatokat a hatvanas években. Többek közt azt, ahogyan dekriminalizálták a homoszexuális kapcsolatokat, részben Thorpe működésének köszönhetően.  

A BBC John Preston könyvén alapuló minisorozata abból indul ki, hogy Scott vádjai valósak, ettől függetlenül őt is ugyanolyan hisztérikus és zavart figuraként mutatják be, mint az ügy többi szereplőjét. Ebben kulcsszerepe van Stephen Frears rendezőnek, aki ismét a régi fényében tündökölve leplezi le a brit elit mocskos politikai és magánéleti titkait, kínos pillanatait. A Veszedelmes viszonyok, A királynő és a legutóbbi Viktória királynő és Abdul alkotója élvezettel karikírozza a néhány éve elhunyt Thorpe-ot, élvhajhász politikai szerencselovagnak mutatva be őt, Hugh Grant pedig a romantikus komédiákra fecsérelt tehetségét végre egy vérbő antihősszerepben csillogtathatja. Scott szerepében egyenrangú társa Ben Whishaw, aki hihetetlenül széles érzelmi skálán játssza végig az első részt.

Az A Very English Scandal csípős humorú sorozat, kigúnyolja, de önkritikával is felruházza a szereplőit. A mai napig pikáns témából a BBC régi motorosa, Russell T. Davies írta meg a forgatókönyvet, ami mély történelmi ismeretekről tanúskodik – az apró részletekről lesz igazán felforgató és szórakoztató Frears sorozata. Ráadásul amellett, hogy lubickol a szexuális forradalomtól fűtött, tradíciókkal szembeszálló hatvanas években, váratlanul aktuális is. A dohos levegőjű brit politikai berendezkedés találkozása a modernizációval erőteljesen áthallásos: ha nem is direkten, de utal a jelen Brexittel terhelt folyamataira, egy olyan korra, amikor Harry herceg esküvőjén egy gospel kórus énekel egy popszámot. De általánosabban a szexbotrányok kirobbanása és hatásai a hatalomra is ismerősek lehetnek a napi hírekből, hiszen Scott küzdelme akár a #metoo előfutárának is tekinthető.

Azaz az A Very English Scandal amellett, hogy tényleg nagyon angol, a nemzetközi közönségnek is gond nélkül fogyasztható.

A minisorozat első epizódja kissé nehezen követhető, hiszen hosszú időszakot ölel fel. Ez persze elkerülhetetlen, hiszen maga a sztori is furcsán elnyújtott: a kezdő- és végpont között eltelt másfél évtizedben rengeteg széttartó, de fontos dolog történt mindkét főszereplővel. Az a bizonyos románc ugyanis a hatvanas évek elején esett meg, majd a két férfi élete kettévált, és csak alkalmanként fonódott össze újra – például amikor Scott bejelentette, hogy Svájcban elvesztette Thorpe szerelmesleveleit, kétségbeesett hajtóvadászatot idézve elő. Bár a Bunny (nyuszi) becenevű Scott már egészen korán feljelentette a rendőrségen Thorpe-ot, a különböző hatóságok között évtizedes aktatologatás kezdődött, magára a tárgyalásra csak 1979-ben került sor. Az első rész egy „Cézárnak meg kell halnia”-pillanattal ér véget, így a hírhedt gyilkossági kísérlet és a tárgyalás várhatóan az egyre rövidebb időintervallumokat összefogó második és harmadik rész témája lesz.

Gyöngyösi Lilla

Gyöngyösi Lilla az ELTE irodalom- és kultúratudomány szakán végzett. Specializációja a szerzői film, a western és az intermedialitás, mániája az önreflexió. Újságíróként és marketingesként dolgozik. A Filmtekercs.hu főszerkesztője.
gyongyosililla@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com