Sorozat

Szívügyek kalóz módra – A zászlónk halált jelent (2. évad)

a zászlónk halált jelent-rhys darby

A zászlónk halált jelent első évada szívszorító véget ért, ugyanakkor biztosította a nézőket arról, hogy Stede Bonnet (Rhys Darby) és Feketeszakáll (Taika Waititi) kalandjai folytatódnak. A két legendás kalóz elválása tiszta lapot nyit az új évad eseményeinek – és vicces, érzelmes, kaotikus eseményekben továbbra sincs hiány. Kritika hét epizód alapján.

A zászlónk halált jelent (Our Flag Means Death) műfaji keretei nem egyértelműek, de leginkább a munkahelyi sitcom és a kortárs fantasy-vígjáték keresztmetszetében lehet elhelyezni. Utóbbi kategóriában nem az első projektről van szó, amelyhez Taika Waititi neve fűződik, hiszen – ahogyan a mindkét sorozatot követőknek, ha nem tudták volna, akkor sem meglepetés – a Hétköznapi vámpíroknak szintén írója és producere (és szereplője). Ahogy A zászlónk, ez is egy olyan műfajparódia, amelyben valamilyen értelemben a múltat és a jelent ütköztetik: amíg a kalózoknak modern nyelvet és diskurzusokat adnak a szájába, a vámpírokat egy az egyben áthelyezik napjaink nagyvárosi környezetébe, miközben mindkettőben abszurd, váratlanságra épülő humort működtetnek és kortárs politikai korrektség-toposzokat is előszeretettel figuráznak ki.

A sorozat az Office-féle irodai komédia hagyományához is kapcsolódik. Az elbeszélés jelentős részét teszi ki, hogy az adott munkakörnyezetben hogyan alakulnak a szereplők közti viszonyok, a gyökeresen eltérő jellemek miként működnek együtt, illetve a kényszerült sorsközösség-vállalás hogyan válik igazivá. A kalózos téma valóban inkább a fantasy vagy történelmi tartományba helyezi, de azáltal éppen egy humoros ütközéspontot eredményez, hogy a kiszámíthatatlan és veszélyes munkát a szereplők leghétköznapibb valóságaként jeleníti meg. Ennek a kontrasztja teremti meg azt a komikus alaphelyzetet, amelyben lezajlanak a mindennapi munkahelyi drámák. Az Office-szal és a Hétköznapi vámpírokkal ellentétben az áldokumentumfilmes formát nem alkalmazza, de ez nem is hiányzik, valószínűleg csak lelassítaná a jó tempóban pörgő cselekményt.

A zászlónkra amiatt is sok figyelem irányult, hogy sok kortárs sorozattal ellentétben (mint például a Stranger Things vagy a Sherlock) nem követte el a queerbaiting bűnét, tehát

nemcsak elhintette a homoszexuális szerelmi szál ígéretét, hanem meg is valósította.

Mégpedig példásan: a központi románc természetesen, finoman épült, a néző szinte észre sem vette, mi történik – de amikor megtörtént, teljesen helyénvalónak és megalapozottnak tűnt. Ráadásul a homoszexualitás és a genderfluiditás (Jim) nem szenzációszámba megy, hanem azt a történet világán belül, maguk a szereplők is teljesen természetesen kezelik.

Amikor az előző évad záró epizódjában úgy tűnt, minden elveszett, mikor a Bosszú legénysége egy lakatlan szigeten hátrahagyva már egymást készült megenni, a láthatáron mégis csak felderengett Stede Bonnet alakja egy csónakban. Számára értelmetlennek tűnő, de karakterfejlődése szempontjából szükséges múltlezáró kitérője után izgatottan vártuk, hogyan keveredik vissza társaihoz, de ez esélytelennek tűnt.

Azonban már megtanulhattuk, hogy a tengeren bármi megtörténhet.

Ennek megfelelően a cselekményt röviden összefoglalni egyrészt értelmetlen, hiszen a sorozat erősen a helyzetkomikumra épít. Másrészt szinte lehetetlen is, mert nem csak sok szálon fut, de egy-egy rész annyira sűrű fordulatokban, hogy ugyanezt más sorozat hosszú epizódokon keresztül húzná. Így nehéz lenne rekonstruálni, hogyan következnek egymás után az események. De hát ilyen az igazi kalózok élete: sose tudhatják, mi következik. És Stede Bonnet immár megérdemli, hogy igazi kalóznak nevezzük. Sokat tanult és edződött, de nem annyira, hogy elveszítse karakterét: nem felejtette el, mennyire fontos, hogy a hajón jók legyenek az energiák. Így az alapvető humorforrás, a kemény kalózvilág és a mentális jólét-kultúrának a kontrasztja, nem apadt ki. Továbbra is teljesen szokványos, hogy az egyik jelenetben még gyilkolnak és fosztogatnak, másik pillanatban érzéseikről vallanak vagy pszichodrámás foglalkozáson ülnek, ahol Stede a túlbuzgó terapeuta.

A zászlónk halált jelent elbeszélésének ritmusában és hangnemében azonban történt egy váltás.

Nem is csoda, hiszen egy komoly töréspont után indul az évad. Feketeszakáll átvette az irányítást a Bosszú felett, a legénység egy a semmi közepén szomjazik és ég a napon, valahogy vissza kell szerezni a hajót, ráadásul Stede-nek fáj a szíve. Ennek megfelelően az évad első fele sötétebb, borúsabb hangulatú, ami a két főszereplő veszteségét is kifejezi. Emiatt nem véletlenül érezhetjük úgy, hogy már kevésbé egy elrugaszkodott kalózkalandról van szó, hanem nagyobb hangsúly kerül a személyes kapcsolatokra az eddig megismert szereplők között. Bánata miatt Stede életében is kissé háttérbe szorul maga a kalózkodás (de talán azért is, mert már egész jó benne).

Mivel tényleg viharos idők járnak, a szereplők maguk is visszavágynak a napfényes, kalandos, viszonylag gondtalan időkbe. Emiatt sűrűek a flashbackek az első évad eseményeire, Stede és Feketeszakáll kapcsolatának elejére, előbbi esetében pedig a már ismert megalázó gyermekkori emlékek is visszatérnek. Ez biztos módszer arra, hogy kiváltsák a nézőből a kellő érzelmeket, azonban nem bánnak vele elég finoman. A sokadik visszatekintés után úgy érezhetjük, hogy régebben tényleg minden jobb volt, és előre elkezdjük összehasonlítgatni a két évadot. Ez a nézői élmény szempontjából nem túl szerencsés (bár jó esetben újranézésre inspirál).

A jelenben viszont egy újabb fontos kalózt ismerünk meg. A Kalózkirálynő (Ruibo Qian) a férfiakkal ellentétben a hajóján példátlan fegyelmet tartó, szigorú stratégia mentén cselekvő, ellentmondást nem tűrő kapitány, és a kardot is kiválóan forgatja. Keménysége és fegyelmezettsége viszont nem tartja vissza attól, hogy romantikus szál alakuljon közte és egy fontos mellékszereplő között, ami komoly lehetőségeket tartogat a későbbiekre nézve. Ugyan az eddig ismert női szereplők is (Jim, Jackie) harciasak és keménykezűek voltak, akikkel szemben Bonnet volt a „puhafiú”,

a rivális női kalóz integrálása még inkább kiemeli, hogy A zászlónk halált jelent hogyan értelmezi át, forgatja ki a nemi szerepeket.

A „férfi hajón” és a „női hajón” működő szokások, dinamikák a hagyományos szembenálláshoz képest – vasfegyelmű, harcos férfiak és érzelmes, csak egymással foglalkozó nők – az ellenkezőjére fordulnak. Ahogy a két hajó között ez az ellentét kiéleződik, természetesen humoros pillanatokkal is ellát minket, például mikor Oluwande „rendet rak” az asztalon – ami valójában egy stratégiai térkép volt, amiről éppen eltávolította az összes hajót. Emellett mivel a Kalózkirálynő kínai, a keleti kalózkultúrába is betekintést nyerünk a megszokottnak mondható európai kalózhistóriák világa mellett.

A sorozat a második évadban is kitart rendkívül pozitív üzeneténél: mindenki lehet kalóz. Persze hogyha szeretne. Nem baj, ha érzelmes vagy, vagy ha máshogy csinálod, mint a többiek, a kaland mindenkire vár. És eközben nem szégyen, sőt szükséges kedvesnek lenni magaddal, kibontakoztatni érzékeny oldalad. Hát, pont nem egy őrült, sokszor erőszakos, vulgáris kalózos komédiától vártuk ezt az üzenetet, de most mégis tőle kaptuk meg. Ráadásul az üzenet átadása egy percre sem lesz erőltetett, hanem belesimul a történetmesélésbe, és az ellentétből fakadó humort remekül működteti.

Összefoglalva az új részek semmiképpen sem okoztak csalódást: amit eddig szerettünk benne, az hiánytalanul megvan. A váratlanság ugyanolyan meghökkentően és szórakoztatóan működik, velünk van az összes eddigi szereplő és egyikük sincsen elhanyagolva. A slice-of-life pillanatok mellett a jellemfejlődések is komoly teret kaptak, amelyek közül kiemelkedik Izzy és az ő történetszála, illetve Feketeszakállal való változó kapcsolata; ez nagyon jó döntés volt, mert kiemelten érdekes, összetett karakterről van szó. Egyedül az sajnálatos kicsit, hogy a szereplők sokszor élnek a múltban, ami időnként lelassítja az elbeszélést. Mindenesetre nagyon várjuk a záró epizódot; hogy az utolsó szakítás – és pályaelhagyás – hova vezet, hamarosan kiderül.

A zászlónk halált jelent új részei október 5-ei kezdettel jelennek meg a HBO Maxon.

Lajó Odil

Lajó Odil az ELTE filmtudomány mesterszakos hallgatója. Különösen érdekli a spanyol és a kelet-európai kortárs film, a realista és feminista filmelméletek, a coming-of-age történetek, a mumblecore és a videojátékok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!