Sorozat

Ricky Gervais, az emberbarát? – After Life (2. évad)

Ricky Gervais jelenlegi projektje, az After Life egy feel-good sorozat a depresszióról, és arról, hogy találhatjuk meg a kiutat a legsötétebb veremből. A 2. évad új problémákat vet fel, de új megoldásokat nem feltétlenül kínál.

Tony (Ricky Gervais) felesége halála után képtelen volt magára találni. Nemcsak elvesztette lelki társát, de élete értelme is odalett – eziránt érzett magánya és frusztrációja a világ igazságtalanságai miatt arra sarkallják, hogy sajátos viselkedési formát öltsön a túlélés érdekében. Tulajdonképpen tajparaszttá válik, és úgy dönt, mostantól, ami a szívén, az a száján – semmi bocsánatkérés.

A világ kegyetlenségére kegyetlenséggel reagál, ám az 1. évad során rájön arra, hogy a két fél harca közé járulékos veszteségek szorulnak. Nevezetesen embertársai, barátai, kollégái vagy ismerősei, akikkel a depressziója ideje alatt kerül kontaktusba, és akik legmélyebb pontján igyekeznek segítségére lenni. Ezt realizálva azonban rájön, képes helyzetét „szuperképességgé” formálni azzal, ha a negatív energiáit mások megsegítésére és megbecsülésére fordítja.

Új viselkedése új kapukat nyit meg előtte, hiszen a környezetében élőket nem bosszantó figuráknak látja (hiába is azok néha), de nyitottságával lehetőség nyílik számára, hogy az öngyilkosság helyett akár kimásszon a gyászolás feneketlen kútjából. Ezt a fontos lépést azonban egyelőre nem képes meglépni.

Ricky Gervais, aki korunk egyik kompromisszumot nem tűrő nagynevű humoristája pont azokról a kompromisszumokról beszél az After Life-ban, melyek megteremtése szükséges a mindennapi életben.

Ettől fogva új sorozata hiába egy fekete humorú dramedy, akkora odamondások nem találhatók benne, mint a stand-upjaiban – többnyire melankolikus hangulatú, keserédes élményt kapunk tele átlagemberek hétköznapi problémáival.

Alkotásán is érződik, hogy Gervais öregszik. Ez nem azt jelenti, hogy egyre kevésbé tud értelmes mondanivalóval szolgálni, vagy hogy a kapuzárási pániknak köszönhetően kínosan fiatalosnak és trendinek akarná beállítani magát. Már bőven leélte az élete felét, és az ötvenes éveiben láthatóan azon tanakodik, mi az élet értelme, hogyan lehet jó emberként létezni a világban. A Derek című sorozatában alakított csupaszív autista ápolója egy szélsőséges válasz volt erre a kérdésre: az a legjobb ember, aki egy gyermek elméjével rendelkezik, így sosem kell kinőnie naiv illúzióiból és csak a jót képes látni az emberekben.

Az After Life emeli a tétet és inkább tekinthető létösszegzésnek, mint előző sorozata: Gervais megmutatja, hogy hiába van eleged az emberekből, képes vagy a folyamatokat a saját szinteden megváltoztatni és vissza lehet fordulni a szakadékból – csak ez egy szkeptikus és cinikus figuránál sokkal több erőfeszítést igényel.

Triviális dolgokról beszél az After Life, de elsőre közhelyesnek tűnő gondolatai nagyon másképp csengenek egy olyan ember szájában, aki azt hiszi, mindent elvesztett.

Sokkal nagyobb súlya van az eseményeknek, mert látjuk, Tony számára a nehezebb út, hogy ne szóljon be az őt irritáló karaktereknek. És abból persze van bőven, de miután másképp bánik velük, megmutatják fényes oldalukat.

Arról még nem igazán esett szó, hogy az After Life mennyire vicces. Kétségtelenül a lelki síkja az, ami megmarad a nézőben, de humor nélkül nem lehet oldani a fájdalmat, így olyan figurák lesznek a segítségünkre a pityergős pillanatok ellensúlyozására, mint a tisztátlan és elvált őrült, a kisebbségi komplexusos postás, a szellemi útmutatást is adó prosti (bocs, szexmunkás), az ezotériában és paranormálisban hívő kolléganő, a hímsoviniszta pszichológus, vagy az orrával fuvolázó dagi gyerek. Hogy aztán az összes szereplőt beterelje egy A hivatal kínos jeleneteit idéző színházi előadásba, melynél két eshetőség fordulhat elő: könnyesre nevetjük magunkat, vagy lekaparjuk az arcunkat szégyenünkben.

Gervais nagyon ért ahhoz, hogy közel hozzon a nézőhöz kisebb közösségeket, legyen az egy papírlogisztikával foglalkozó iroda, egy idősek otthona, vagy jelen esetünkben egy kisváros. Egy zajos nagyvárosi környezetben ugyanis valószínűleg előbb vetett volna véget életének hősünk, de az apróbb miliő egy biztosabb szociális hálót volt képes fenntartani számára. Így ez marad a legszerethetőbb vonulata a sorozatnak.

A mondanivaló terén azonban nem kapunk túlzottan új inputokat. A 2. évad nagyjából az előző szezon további nyújtása: Tony próbálkozik jobb ember lenni, sokszor sikeres, párkapcsolati szinten azonban kudarcot vall. A depresszió nem múlik el egyről a kettőre, ezt mind tudjuk: folyamatos küzdés, de egy olyan harc, amit megéri megvívni. Viszont emiatt úgy érződik,

az évad végére nagyjából ott tartunk, mint egy évvel ezelőtt.

Gervais munkáiról tudható, hogy két évad után bedönti őket, az After Life esetében azonban még lenne mit elmondani. Tony útja még aligha zárult le, ám ha mégis gördül a függöny, a szórakoztató és szívmelengető második szezon egy minőségi újrázása volt a korábban látottaknak.

Az After Life második évadja a Netflixen tekinthető meg.

Avatar

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya