Sorozat

Alaptalan skandináv krimi – Az ifjú Wallander

A skandináv krimi egyik legmarkánsabb karaktere, a svéd Kurt Wallander detektív előzménysorozatot kapott a Netflixen. De megállja-e a helyét az alkotás, aminek nem szolgál alapul sikerregények sora?

Noha vannak figyelemreméltó kivételek, mint például A híd, a mozgóképes skandináv krimik sikere hatalmas részt azon nyugszik, hogy korábban megírt és befutott regényeket dolgoznak fel. Legjobb példa erre a Millenium trilógia eredeti feldolgozása, vagy a Jussi-Alder Olsen Q-ügyosztályos könyvein alapuló alkotások (Nyomtalanul, Fácángyilkosok, Palackposta, A 64-es betegnapló), amelyek rendre sikeresen kiszolgálták nem csak a könyvek vagy a skandináv krimi rajongóit, de általában a thriller és krimi iránt érdeklődő szélesebb közönséget is.

Persze a hibátlan alap sem garancia mindig az igényes filmre, ahogy azt Tomas Alfredson 2017-ben csúfosan bebizonyította Jo Nesbø Hóemberének félresikerült adaptációjával. De mi van akkor, ha egy egész sorozat egyetlen kiindulási pontja egy meglévő karakter? Mennyire sikerült Henning Mankell Kurt Wallanderjének izgalmas és figyelemre érdemes előzménytörténetet adnia a Netflix legújabb sorozatának?

Az ifjú Wallander Mankell depresszióra és alkoholizmusra hajlamos, túlsúlyos és állandóan zsörtölődő nyomozójának karrierindulását hivatott bemutatni. Míg a Wallander regényekben már a középkorú és sok tekintetben kiábrándult karakterrel kerül szembe az olvasó, addig Ben Harris alkotása a fiatal rendőr legelső gyilkossági ügyéig megy vissza az időben.

A könyves alapanyag hiánya adta alkotói szabadság azonban ugyanannyira áldás, mint átok.

Noha a sorozat készítőinek nem kellett a könyvhűség nyomásának árnyékában dolgozni, ez azt is jelentette, hogy nem volt történetük, amire támaszkodhattak volna. Ütős, hangulatos és csavaros skandináv krimit teremteni a semmiből pedig igen csak nehéz, főleg ha a konkurencia többi darabja feldolgozás.

A helyzet persze nem ennyire fekete-fehér, hiszen Mankell révén azért a központi karakter bizonyos értelemben már készen várta a Netflix csapatát. Más kérdés, hogy itt ismét előjön a korábbi kettősség: míg Wallander kezdeti nyomozóévei dokumentálatlanok maradtak, a karakter erősen él a széria kedvelőiben. Az Adam Pålsson alakította főszereplőt így mégsem építhették fel a semmiből, hiszen megannyi tulajdonsága, múltjának darabjaival egyetemben adva volt.

Hogy veszi tehát az akadályt Az ifjú Wallander? Sajnos sablonosan, szürkén (no nem olyan jól-nyomasztóan, ahogy az észak-európai thrillerektől megszokhattuk), logikátlanul és a mindössze hat 45 perces epizód ellenére is unalmasan.

A történet teljesen sablonos és szinte láthatóan kipipálja a skandináv krimire általában jellemzőket. Sokkoló gyilkosság, drogok, lecsúszott városrészek, bevándorló válság és a gazdagok végtelen hatalmának kritizálása.

Persze nem azzal van a baj, hogy a sorozat felhasználja a zsáner jól ismert elemeit, hanem azzal, hogy semmilyen újat, izgalmasat vagy formabontót nem kezd velük.

A fordulatok kiszámíthatóak, a tempó sokszor nyögvenyelős, a karakterek egysíkúak. A fiatal Wallanderről nem sokat tudunk meg, az őt alakító Adam Pålsson pedig sajnos távol áll a jó színésztől. Már-már irritáló hangja, rezzenéstelen arckifejezése és hiteltelen mozdulatai kevesek ahhoz, hogy egy egész sorozat rá épüljön.

Az ifjú Wallander ráadásul valamiért angolul fut. Ami azonban a Kenneth Branagh vezette Wallander sorozatnál csöppen sem zavaró, mert az alkotás többi erénye miatt ugyanúgy átjön a skandináv krimik nyirkos, nyomasztó és fullasztó hangulata, az a Netflix újoncánál felveti a kérdést: nem működött-e volna jobban az évad teljesen svéd színészi gárdával, svéd nyelven. A “mi lett volna ha” érzés pedig kiterjed az átlagos kameramozgásra, az agyonhasznált történetszálakra és a bizarrul használt nyálas popslágerekre is.

Pedig a potenciál tényleg megvolt az ötletben: egy ismert és sokak által szeretett karakter kezdő éveibe vezethetne be a sorozat easter eggek halmazával kacsintgatva ki azoknak, akik olvasták a könyveket. A fő szerelmi szálat és elvétve egy-egy információmorzsát leszámítva azonban semmit nem kapunk abból a Wallanderből, akit ismerünk. Sőt, amikor végre felcsillan valami, a sorozat kereken a könyvekből megismert figura tulajdonságai ellen megy.

Talán a készítők hosszútávban gondolkoznak és lassan szeretnék eljuttatni a nyomozót több évadon keresztül oda, ahol már mi is ráismerünk, de ilyen tempóval, ennyire átlagos történettel, kiszámítható fordulatokkal és antipatikus színésszel nehéz dolguk lesz megtartani a nézőket. Engem biztos, hogy már most elveszítettek.

Avatar

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya