Sorozat

Guilty or not? – Alias Grace (sorozatkritika)

Margaret Atwood sikeres regényéből a CBC készített 6 részes adaptációt. Az Alias Grace minisorozat a gyönyörű látvány, a kiváló színészi játék és az erős feszültségkeltés ellenére is hagy kivetni valót maga után. Bár a gyilkossággal vádolt törékeny Grace-t alakító Sarah Gadon zsenialitása miatt/ellenére a főszereplőt csak utálni lehet, a sorozat megtévesztő!

Érdekes történetvezetés, a megbízhatatlan narráció okos és éppen ezért gonosz felhasználása, korhű látványvilág és szubjektív kameramozgás. Mindezek ellenére valahogy mégsem áll teljesen össze a kép Mary Harron Alias Grace-ében. Nem igazán jó a sorozat dinamikája, sokszor feleslegesen húznak el dolgokat, ellenben a végét összecsapták.

A feszültségkeltés brutálisan erős, de a csalóka befejezéssel gyakorlatilag elveszíti ezt az érdemét.

Sarah Gadon félelmetesen jól hozza a kétszínű, megbízhatatlan, sokszor mégis esendő szolgálólányt, akiről az ember egyszerűen nem tudja eldönteni, mikor mond igazat és mikor nem. Ez a játék egy ideig izgalmas, de éppen emiatt a főszereplő hamar ellenszenvessé válik a nézők számára. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, de az ellenszenv megöli a kíváncsiságot – ez pedig egy 6 részes sorozatnál problémás.

A történet maga egyébként nagyon érdekes. 1843-ban kettős gyilkosság vádjával ítélnek el egy lovászfiút, James McDermott-ot és egy szolgálólányt, Grace Marks-ot. Az akkoriban is nagy vihart keltő ügyben sokáig nem jutottak dűlőre, miszerint Grace aktív tettestárs, felbujtó vagy csak ártatlan szemlélője volt-e a bűnténynek. A karaktert Atwood már 1970-ben beágyazta verseibe, majd 74-ben egy tévéfilm forgatókönyvét is Grace-nek szentelte. Mégis az 1996-os Alias Grace című könyve az, amely legalaposabban mutatja be, mi is történt a hírhedt gyilkosságok idején – ezt adaptálta most Sarah Polley a tévé számára.

Az eredeti regényhez hűen van egy extra fikciós karakter, egy pszichológus (Edward Holcroft), akit a gyilkosságok után 15 évvel kér fel egy társaság, hogy vizsgálja ki az azóta börtönben ülő Grace-t. A beszélgetések lényege az lenne, hogy az orvos eldöntse, bűnös-e a nő, esetleg van-e mentális betegsége, amely okot adhat a felmentésére. Arra azonban, hogy miért is hiszik ennyire vehemensen, hogy Grace ártatlan, a sorozat nem tér ki. Az enyhe Clarice ügynök – Hannibal Lecter beütésű felállásban párhuzamos idősíkban jelennek meg a történések.

Sarah Gadon mint Grace Marks

Hol a múlt elevenedik meg Grace elmesélésében, hol a jelenben ülünk az orvos és a szolgálólány között egy szobában. A duplikáció azonban ennél tovább megy: egy párhuzamos hangsávban hallhatjuk azt, amit Grace elmond az orvosnak, illetve azt, amit csak magában gondol, azaz csak nekünk mesél el. És bár ez a plusz információ ötletes és játékos, valójában csak arra jó, hogy még jobban összezavarja a nézőt. Ahogy haladunk előre mind a múlt-, mind a jelenbeli történetben, egyre kevésbé lesz szimpatikus a főszereplő.

Ráadásul az orvosos szál klisés, kiszámítható és szintén a karakter ellen vezeti a nézőt. Két ellenszenves figurát pedig még úgy is fárasztó nézni, hogy a sorozatban látható díszletek és kosztümök korhűek, a kameravezetés a fókusz pozicionálásával szubjektívvé válik és még David Cronenberg is színészként virít a képernyőn. A cserbenhagyásos gázolásra hajazó befejezésnél azonban van egy még bosszantóbb eleme az Alias Grace-nek.

A CBC láthatóan időt, pénzt és tehetséget ölt a projektbe, minőségi alkotást láthatunk, ez nem kérdés.

Az viszont éppen ezek miatt megmagyarázhatatlan, hogy miért is nem kerestek egy megbízható gyerekszínészt a múlt bemutatásához. A történet mindent egybevéve egy bő 25 évet ölel fel, így jogosan kérdőjelezhető meg a készítők döntése, miszerint a 12-13 éves Grace-t miért ugyanaz az egyébként 30 éves színésznő játssza, mint a később látott nőt. Külön hab az irónia tortáján, hogy amíg azzal semmi baj nincs, hogy az első havi vérzését megélő Grace-t Sarah Godan alakítja, addig a 40-es évei elején járó nőt már feltűnően ráncosra sminkelték, ősz hajszálakat sem kímélve. Teljes képzavar!

Akit érdekelnek a 19. századi cseléd- és börtönviszonyok, vagy kíváncsi arra, hol is tartott ekkor a pszichológia, mint tudományág, esetleg csak kedveli a kosztümös alkotásokat, annak érdemes megnéznie a sorozatot. Aki azonban könnyebben fennakad a hibákon, nehezebben viseli ha ellenszenves karakterekkel találkozik, vagy zokon veszi, ha egy történet nem kielégítően ér véget, az keressen magának mást.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya