Sorozat

Guilty or not? – Alias Grace (sorozatkritika)

Margaret Atwood sikeres regényéből a CBC készített 6 részes adaptációt. Az Alias Grace minisorozat a gyönyörű látvány, a kiváló színészi játék és az erős feszültségkeltés ellenére is hagy kivetni valót maga után. Bár a gyilkossággal vádolt törékeny Grace-t alakító Sarah Gadon zsenialitása miatt/ellenére a főszereplőt csak utálni lehet, a sorozat megtévesztő!

Érdekes történetvezetés, a megbízhatatlan narráció okos és éppen ezért gonosz felhasználása, korhű látványvilág és szubjektív kameramozgás. Mindezek ellenére valahogy mégsem áll teljesen össze a kép Mary Harron Alias Grace-ében. Nem igazán jó a sorozat dinamikája, sokszor feleslegesen húznak el dolgokat, ellenben a végét összecsapták.

A feszültségkeltés brutálisan erős, de a csalóka befejezéssel gyakorlatilag elveszíti ezt az érdemét.

Sarah Gadon félelmetesen jól hozza a kétszínű, megbízhatatlan, sokszor mégis esendő szolgálólányt, akiről az ember egyszerűen nem tudja eldönteni, mikor mond igazat és mikor nem. Ez a játék egy ideig izgalmas, de éppen emiatt a főszereplő hamar ellenszenvessé válik a nézők számára. Alapvetően ezzel nem is lenne baj, de az ellenszenv megöli a kíváncsiságot – ez pedig egy 6 részes sorozatnál problémás.

A történet maga egyébként nagyon érdekes. 1843-ban kettős gyilkosság vádjával ítélnek el egy lovászfiút, James McDermott-ot és egy szolgálólányt, Grace Marks-ot. Az akkoriban is nagy vihart keltő ügyben sokáig nem jutottak dűlőre, miszerint Grace aktív tettestárs, felbujtó vagy csak ártatlan szemlélője volt-e a bűnténynek. A karaktert Atwood már 1970-ben beágyazta verseibe, majd 74-ben egy tévéfilm forgatókönyvét is Grace-nek szentelte. Mégis az 1996-os Alias Grace című könyve az, amely legalaposabban mutatja be, mi is történt a hírhedt gyilkosságok idején – ezt adaptálta most Sarah Polley a tévé számára.

Az eredeti regényhez hűen van egy extra fikciós karakter, egy pszichológus (Edward Holcroft), akit a gyilkosságok után 15 évvel kér fel egy társaság, hogy vizsgálja ki az azóta börtönben ülő Grace-t. A beszélgetések lényege az lenne, hogy az orvos eldöntse, bűnös-e a nő, esetleg van-e mentális betegsége, amely okot adhat a felmentésére. Arra azonban, hogy miért is hiszik ennyire vehemensen, hogy Grace ártatlan, a sorozat nem tér ki. Az enyhe Clarice ügynök – Hannibal Lecter beütésű felállásban párhuzamos idősíkban jelennek meg a történések.

Sarah Gadon mint Grace Marks

Hol a múlt elevenedik meg Grace elmesélésében, hol a jelenben ülünk az orvos és a szolgálólány között egy szobában. A duplikáció azonban ennél tovább megy: egy párhuzamos hangsávban hallhatjuk azt, amit Grace elmond az orvosnak, illetve azt, amit csak magában gondol, azaz csak nekünk mesél el. És bár ez a plusz információ ötletes és játékos, valójában csak arra jó, hogy még jobban összezavarja a nézőt. Ahogy haladunk előre mind a múlt-, mind a jelenbeli történetben, egyre kevésbé lesz szimpatikus a főszereplő.

Ráadásul az orvosos szál klisés, kiszámítható és szintén a karakter ellen vezeti a nézőt. Két ellenszenves figurát pedig még úgy is fárasztó nézni, hogy a sorozatban látható díszletek és kosztümök korhűek, a kameravezetés a fókusz pozicionálásával szubjektívvé válik és még David Cronenberg is színészként virít a képernyőn. A cserbenhagyásos gázolásra hajazó befejezésnél azonban van egy még bosszantóbb eleme az Alias Grace-nek.

A CBC láthatóan időt, pénzt és tehetséget ölt a projektbe, minőségi alkotást láthatunk, ez nem kérdés.

Az viszont éppen ezek miatt megmagyarázhatatlan, hogy miért is nem kerestek egy megbízható gyerekszínészt a múlt bemutatásához. A történet mindent egybevéve egy bő 25 évet ölel fel, így jogosan kérdőjelezhető meg a készítők döntése, miszerint a 12-13 éves Grace-t miért ugyanaz az egyébként 30 éves színésznő játssza, mint a később látott nőt. Külön hab az irónia tortáján, hogy amíg azzal semmi baj nincs, hogy az első havi vérzését megélő Grace-t Sarah Godan alakítja, addig a 40-es évei elején járó nőt már feltűnően ráncosra sminkelték, ősz hajszálakat sem kímélve. Teljes képzavar!

Akit érdekelnek a 19. századi cseléd- és börtönviszonyok, vagy kíváncsi arra, hol is tartott ekkor a pszichológia, mint tudományág, esetleg csak kedveli a kosztümös alkotásokat, annak érdemes megnéznie a sorozatot. Aki azonban könnyebben fennakad a hibákon, nehezebben viseli ha ellenszenves karakterekkel találkozik, vagy zokon veszi, ha egy történet nem kielégítően ér véget, az keressen magának mást.

Avatar

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A sorozatok lényege, hogy nincs meghatározott végük… Ezzel vitatkoznánk!

A 2010-es évektől folyamatosan nő a televíziós és streaming sorozatok száma, köztük pedig az előre meghatározott véggel rendelkező egyévados szériák, vagyis a minisorozatok is egyre nagyobb hangsúlyt kapnak. Nem tudod mi a különbség antológia-, mini- és limitált széria között? Akkor ez a te videód!

A VLOGtekercs stábja ebben a hónapban a minisorozatok formai jegyeit és történelmét járja körbe. Számos ismert és kevésbé ismert sorozatpéldával azokra a kérdésekre kerestük a választ, hogy miért éri meg a nézőnek minisorozatot nézni és milyen előnyei származhatnak az alkotónak a minisorozat formátumból.

Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor

Vágó: Énekes Gábor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya