Egy amerikai tévésorozat rájött arra, miért fordultak ki magukból mostanában a politikusok: agyrágóbogarak támadták meg őket! A BrainDead viccet csinál a minden korábbinál mélyebb szintre süllyedő amerikai belpolitikából, és közben mindennél jobban rámutat arra, mi a baj a politikusokkal.
Ti nem vettétek észre? Alaszkától Törökországig mintha mindenütt egyre furábban viselkedne a politikai elit. Kivetkőznek magukból, vállalhatatlan stílusban beszélnek ellenfeleikről, minimális készséget sem mutatnak a kompromisszumra, miközben hazájuk minden bajáért kizárólag másokat, látható és láthatatlan ellenségeket tesznek felelőssé. Nem fura, hogy mindez mindenhol egyszerre következik be? Nektek nem gyanús???
Az összeesküvés-elméletek világszerte terjedő nézeteivel párhuzamosan a humorérzékkel bíró és racionalitását megőrző réteg megalkotta a saját alternatív poénját: a gyíkembereket. Ennek mintájára alkották meg a BrainDead készítői, Michelle King és Robert King az agyrágóbogarakat. 2016 nyarán, a Clinton-Trump elnökválasztási kampány közepette egy meteor landolt Oroszországban, amit tudományos vizsgálatok érdekében Washingtonba szállítanak. A kőzetből apró bogarak szabadulnak ki, amelyek az ember fülén keresztül bemásznak az agyba, és ott szépen elfogyasztják az egyik agyféltekét. Ettől az áldozat furcsa viselkedésmintákat vesz fel: leáll mindenféle ártalmas szerek használatával, morális igazságérzete az egekbe emelkedik, és érthetetlen rajongást mutat a The Cars You Might Think című száma iránt.
Laurel Healy (a hihetetlenül karizmatikus Mary Elizabeth Winstead) egy kihalóban lévő melonéz kórusról akar dokumentumfilmet forgatni, de kifogy a pénzből. Ezért kongresszusi képviselő bátyjánál kezd el dolgozni Washingtonban, ahol Luke Healy (Danny Pino) történetesen a Demokrata Párt frakcióvezetője. Rögtön megismerkedik testvére legnagyobb ellenfelével, Reddel (Tony Shalhoub), figyelmét azonban a politikus asszisztense, Gareth köti le (Aaron Tveit). És közben egyre inkább úgy tűnik, egyedül Laurel realizálja az agyrágóbogarak támadásának veszélyét.
Ez a BrainDead felépítése: halad előre a bajsejtelmes történet, közben szerelmek és barátságok bontakoznak ki, aztán megfertőződik egy jó lélek – és végül valami totál elszállt fordulat visszatéríti a nézőt ahhoz, hogy ez mégiscsak egy beteg fekete humorral operáló, komolytalanul veendő sorozat. Teljesen abszurd csavarokat építettek be a készítők: például az agyrágás néhány áldozatnál azzal a mellékhatással jár, hogy felrobban a fejük. A kiváló szórakoztatást biztosító abszurd elemek a zsáner legjobbjai közé emelik a szériát – távolról az Égető bizonyíték, de leginkább a Támad a Mars! juthat eszünkbe.
De mégsem ez a legjobb a sorozatban, hanem az, hogy képes érzékletesen bemutatni, milyen egy jó és milyen egy rossz politikus. Az agyrágóbogarak egy éjszaka alatt megváltoztatják a gazdatestet: míg az egyik nap a képviselő „normális”, a következő napon már elvakult. Sokkoló volt látni a különbséget, olyan mélyen belém égett az a tan, hogy egy politikus csak gyatra jellem lehet, hogy már elképzelni se tudtam őket erényekkel. A BrainDead érzékletesen bemutatta a különbségeket: egy kompromisszumokra képes, ellenfeleit nem ellenségként, hanem partnerként kezelő államférfi a következő nap teljesen elfogadhatatlannak tartja a másik oldal álláspontját, célja nem az értékek képviselete, hanem az ellenségeinek eltiprása, megalázása. Persze a BrainDead szerint a változás az agyrágóbogarak miatt történt, de elgondolkodtató: a valóságban vajon mi okozta a változást?
A sorozat erre meg se próbál válaszolni, igazság szerint már az is nagy dolog, hogy egyáltalán eddig eljutott. A BrainDeadet ugyanis egy kereskedelmi csatornán sugározták az Egyesült Államokban, mégpedig azon, amely elsősorban az idősebb korosztályra lő (CBS). Talán ezért sem meglepő, hogy a széria megbukott, az évadzáróra alig maradt nézője. Hozzá kell tenni, egyáltalán nem hibátlan, a közepe táján Laurel magánéletére terelődik a figyelem az agyrágóbogarak helyett, pedig a szerelemi szál már ez elejétől teljesen fölösleges volt. Bizonyára jót tett volna a készítőknek a kábeles csatornák vagy a streamingsugárzók nyújtotta kreatív szabadság. De ne legyünk telhetetlenek, így is világosan látszik, hogy az ötletes és minőségi sorozatgyártás begyűrűződött a tengerentúlon a kereskedelmi csatornákhoz is.
