Fókuszban Sorozat

Jól áll neki a világvége – Amerikai Horror Story: Apokalipszis

Az Amerikai Horror Story: Apokalipszisben a megszokott adag borzongás találkozik az ismerős stílusjátékkal, de a horrornál ezúttal is többet kapunk. Aztán még az Antikrisztus is megjelenik. AHS Apokalipszis 1. rész kritika.

Már nyolcadik, Apokalipszisre keresztelt évadával tér vissza az Amerikai Horror Story, ami az eddigiek közül a legbonyolultabb struktúrájú etapnak tűnik. Az AHS-tól korábban sem állt távol az évadok közötti utalgatás (most is kapunk párat) vagy az összefüggő világépítés, antológia sorozathoz híven pedig a különböző történetekben eddig is ugyanazok a színészek játszottak el más és más szerepeket. Erre tesz rá még egy lapáttal az Apokalipszis, hiszen két korábbi évad crossoverjét ígéri. A gyakorlatban mindez azt jelenti, hogy a soron következő horrortörténet

az első, A gyilkos ház és a harmadik, Boszorkányok évad szereplőit is felvonultatja.

A vadonatúj karakterek mellett így lesz olyan színész, aki egyszerre három szereplő bőrébe bújik (pl. Sarah Paulson, Evan Peters), arról nem is beszélve, hogy nagy visszatérőkre is számíthatunk (Jessica Lange).

Mintha ezt az alapvető írói és színészi bravúrt igénylő teljesítményt gondolták volna megfejelni a készítők, az évad első része több műfaj premisszáival is él, többek között az akciódús katasztrófafilm, a young adult sci-fi és a kosztümös vámpír(melo)dráma elemei jelennek meg az epizódban. Mindezt a Brad Falchukra és Ryan Murphyre jellemző, a túltechnicizált, kortárs közösségi médiafogyasztási szokásokra kihegyezett, szarkasztikus (helyenként fekete humorba hajló) komikum teszi teljessé, és valószínűleg pont ez adja az Apokalipszis különlegességét.

Az AHS-t – talán az első két évad részleges kivételével – nem a félelem keltette rettegés, sokkal inkább a sokkhatás és a viszolygás működteti, az új évad pedig bőven szolgál ilyen jelenetekkel, amelyeknek csak egy része ered az apokaliptikus tematikából. A többi ugyanilyen elem a már említett műfaji keveredésnek, és az ezzel együtt járó látszólagos időugrásoknak tulajdonítható. Rövid ideig láthatjuk csak a pusztulás jeleneteit, hogy aztán nagyon hamar a kormányszinten kiválasztott, ismeretlen célt szolgáló túlélőkkel, majd A szolgálólány meséjére hajazó nukleáris senkiföldjén elő misztikus társaság tagjaival és ördögi vezetőivel (Sarah Paulson, Kathy Bates) találkozzunk.

A történet szerint eltelő idő másfél év, a díszleteknek, a figuráknak és más stíluselemeknek köszönhetően azonban

korunk világa mellett egyszerre idéződik meg egy meghatározatlan távoli jövő és a viktoriánus kor is.

Ezek a jelöletlen és váratlan váltások önmagukban is meghökkentőek – a túlélésért való küzdelem, a kivégzések és az emberhús fogyasztás mellett. A távolinak mondható műfaji asszociációk a meglepetésen túl azonban parodisztikus felhanggal is rendelkeznek (például amikor a radioaktivitást kiszűrő eszközök a gomolygó ködben döcögő lovashintóval találkoznak), összecsengve a néző modern fogyasztási szokásait ironizáló hangvétellel.

A kérdés ezúttal is az, hogy fenn tudja-e tartani az évad ezt a fajta minőséget és az érdeklődést. A legutóbbi szériák (nagyjából a negyediktől) rendre ígéretes ötletekkel és történetkezdeményekkel nyitottak, hogy aztán a szezon közepe-vége felé kaotikussá, összecsapottá és sokszor motiválatlanul őrültté váljanak. A show, az attrakció, a nagyotmondás mindig fontosabb volt a szép ívű forgatókönyvnél (ez legfájóbb a tavalyi, a Trump-éra atmoszféráját a végletekig pörgető Szektánál volt). Persze akadtak kivételek, így az alapszituációt középtávon megújító Roanoke, amely az AHS produkciós elvének inverzét valósította meg azzal, hogy ugyanazokat a szerepeket különböző színészek jelenítették meg, tematizálva a realitás és a reprezentáció között feszülő sokirányú konfliktusokat. Remélhetőleg az Apokalipszis is marad a megkezdett úton, hogy aztán, ha nem is feltétlenül a horrorral, de az impresszív stíluszsonglőrködésével taglózza le a közönségét.

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs

Fazekas Balázs pszichológus, újságíróként specializációja a filmek és a lélektan kapcsolódási pontjai, a pszichológiai jelenségek, elméletek filmes megjelenése, a művek mélylélektani-szimbolikus értelmezései.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..