Sorozat

F*ck you, tanárnő! – Amit magad mögött hagysz

A Netflix sorozatában az irodalomtanár Raquel helyettesíteni érkezik egy kisvárosi középiskolába. Saját diákjai fordulnak azonban ellene, valaki zsarolni és fenyegetni kezdi. Az Amit magad mögött hagysz minden egyes epizóddal mélyebbre rántja a nézőt egy csavarokkal teli rejtélybe.

Nagyjából épp egy évvel ezelőtt elmélkedtem Az utolsó óra kapcsán arról, hogy nem minden tanáros filmnek lesz boldog egymásra hangolódás a vége. Most ismét ilyen helyzetbe kerültem. Ez a francia alkotás kísértetként derengett fel előttem az Amit magad mögött hagysz nézése közben, és tekintve, hogy a Netflix új minisorozata miként van felépítve, nagyon is illő ez a fantomszerűség. Ezúttal is egy helyettesítő tanár keveredik ellenszenves diákok közé egy tragédia után, és hasonlóképp indulunk meg az őrület felé.

Az Amit magad mögött hagyszt (El desorden que dejas) az Élite-tel is bizonyító Carlos Montero készítette, aki a saját, Primavera-díjas regényét adaptálta sorozattá, és a nyolc epizódból az első kettőt ő rendezte. A maradék haton Roger Gual és a szintén az Élite-en dolgozó Silvia Quer osztozott. Tekintve, hogy Arón Piper is a főszereplők között van, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Netflix nagyban támaszkodott az Élite tehetségeire.

A minisorozat két nő története elsősorban, akiknek az élete úgy kapcsolódik, hogy voltaképp nem is ismerték egymást. Raquel (Inma Cuesta) helyettesíteni érkezik egy galíciai kisváros középiskolájába. Az élettársával és annak családjával is vannak súrlódásai, édesanyjának halála rémálmokban és hallucinációkban kísérti, és a létező legkellemetlenebb tinédzsereket kapja meg tanítványul. És ha mindez nem lenne elég, kiderül, hogy az elődje, Viruca (Bárbara Lennie) öngyilkos lett, hamarosan pedig Raquel is fenyegetéseket kezd kapni.

Ahogy Raquel belebonyolódik az eseményekbe, a néző vele együtt kerül egy mindent elragadó örvény fogságába.

Három diák azonnal a látókörébe kerül: Iago, Roi és Nerea az elhunyt tanárnő tanítványai voltak, és biztos benne, hogy valamiként benne van a kezük az ő zaklatásában is. Újabb és újabb, ijesztő, össze nem illő részletek látnak napvilágot, Raquel küzdelme egyre veszélyesebbé válik. Az élete, a boldogsága, a párkapcsolata is borotvaélen táncol, nyolc epizódot felölelő nyomozásával pedig épp annyiszor lép előre, mint ahányszor árnyékra vetődik.

Raquellel együtt a néző sem lehet biztos soha abban, mit lát, milyen információ van a kezében, és hogy azok miként illenek az összképbe. Carlos Montero minden újabb résszel egy nagy rakás puzzle-darabot önt a kirakóshoz, amelyek vagy teljesen felborítják eddigi haladásunkat, vagy jól megkavarnak, mert valójában egy másik szettből származnak. Már rögtön az első epizódban képes elhitetni velünk, hogy Viruca és Raquel szála nem két különböző idősíkon játszódik – és nem ez lesz az egyetlen porhintés!

A sorozat történetének otthont adó kisváros légköre nyomasztó, fojtogató. Az első percektől egyértelmű, hogy itt valami nincs rendben. A „mindenki ismer mindenkit” közeg hamar megmutatja legrosszabb oldalát: itt nincsenek titkok. Mármint, vannak, csak épp Raquel előtt, míg alattomos kínzója törölt e-maileket és titkos felvételeket is felhasznál a tanárnő ellen.

A néző kiszolgáltatottságát és kényelmetlenségét tovább súlyosbítja, hogy ebben a világban senki nem képes természetesen viselkedni.

Mintha mindenkinek többféle énje lenne. Nereát egyik percben gyújtóhangú, feminista szónokként látjuk, hogy aztán a lehető legszemetebb legyen az újonc tanerővel. Iago (őt játssza Arón Piper) a keménykedő nagylegény, aki szórakozásból pisztollyal pózol, de belül láthatóan szenved, míg Roi olykor érzékenynek és segítőkésznek tűnik, máskor pedig örömmel veszi célba Raquel gyenge pontjait.

A sorozat Bárbara Lennie és Inma Cuesta karakterére támaszkodik, akik ennél jobban el sem térhetnének egymástól – de mindketten meghálálják a bizalmat. Viruca erőteljes, határozott nő, aki képes sötét titkokat megosztani a tanulóival, hogy elnyerje a bizalmukat. Vele szemben Raquel esetlen, sérülékeny figura, aki megrendül az első tiszteletlenség hallatán, egyáltalán nem bírja kordában tartani a diákokat. Ugyanakkor ahányszor agresszió éri, képes a legrosszabb reakciókat adni, ami a sorozat végére fárasztóvá válik. A két tanárkarakter között feszülő ellentétet a kettejük története közötti hasonlóságok teszik még izgalmasabbá.

Montero ügyesen keveri a szálakat, amelyek a sorozat egésze alatt nagyjából azonos figyelmet kapnak. Viruca sorsát már ismerjük, azt azonban nem, hogyan jutott odáig – a legégetőbb kérdés az, hogy vajon Raquelre is ugyanez vár-e. Minden epizód emeli a téteket, a feszültség fokozódik, új karakterek kerülnek a képbe, akik tovább bonyolítják a helyzetet. A nézőnek még azt is meg kell fejtenie, hogy amit lát, az vajon időben pontosan hol játszódik (különösen Viruca szálán jellemző ez).

Aztán amikor van egy megfejtése, lehet, hogy a következő epizód egy új felfedezéssel páros lábbal rúgja fel azt.

Az összkép rendben van, ugyanakkor minden eleme mégsem sikerült tökéletesre. A karakterekkel nehéz kapcsolódni, együtt érezni, ami probléma egy karakterközpontú thriller esetén. A kamaszfigurák lenézőek, kibírhatatlanok, ám ez inkább kizárólag a tanár-diák ellentét folyamatos fenntartásáért létezik. Nem fakadnak belőle valódi konfliktusok – szimplán összegyúrták a legbosszantóbb tinitulajdonságokat. Raquelt nem hagyja nyugodni az anyja halála (szinte rögtön egy ilyen rémálomban találkozunk vele), ez azonban nem több kínzott lelkének puszta illusztrációjánál, lényegében nem vezetnek sehová a rémálmok. A karakterek tökéletlensége azonban nem tudja élét venni az alapvetően jól felépített történetnek.

Az Amit magad mögött hagysz remekül lavírozik az események között. Noha a cselekmény maga viszonylag lassú folyású, hiszen nyolcszor ötven percre van szüksége, hogy kiteljesedjen, egy-egy epizód mégis sodró lendületű. Mindig előkerül egy csavar, ami újra és újra megragadja az embert, játszi könnyedséggel csábítva a következő epizód megnézésére. Még ha a karakterekkel nehéz is kapcsolódni, a központi rejtély van olyan érdekes, hogy kikövetelje a figyelmet. Az alapozás ugyan erősebb, mint a megoldás, de az odavezető útért is megéri elutazni ebbe a nyomasztó, feszültséggel és titkokkal teli világba.

Vida László

Vida László

Vida László a Debreceni Egyetem kommunikáció- és médiatudományi szakának újságíró specializációján végzett. Szakterülete a sci-fi, a fantasy, a képregényfilmek és bármi, aminek videojátékokhoz van köze.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya