Sorozat

A nő, aki mosolyogva nézett farkasszemet a nácikkal – Anne Frank bújtatója

Anne-Frank-bújtatója-Bel-Powley

A Grace-klinikán is közösen dolgozó Tony Phelan és Joan Rater egy egészen új irányból közelíti meg Anne Frank történetét. Kosztümös minisorozatukban a címszereplő helyett a lányt és családját segítő fiatal nőt teszik meg főhőssé. Az Anne Frank bújtatója a holokauszt elől menekülőket minden erejükkel támogatni próbáló hétköznapi emberek szemszögén keresztül dolgozza fel ezt a sötét időszakot.

A harmincas évek Amszterdamjában járunk, ahol a fiatal Miep Gies (Bel Powley) még maga sem tudja, merre tart életével. Nevelőszülei nyomására munkát keres, így lesz Otto Frank (Liev Schreiber) titkárnője. Ekkor azonban még nem sejti, hogy sorsa a Frank családdal hamarosan ennél sokkal szorosabbra fűződik.

A tizenéves Anne Frank naplója a második világháború és a holokauszt egyik legmeghatározóbb emlékirata, amit számos formában és műfajban feldolgoztak már. Az utóbbi években Anne történetét arra is használták az alkotók, hogy az emlékezés mellett, azon keresztül a világunkat érintő más problémákról is beszéljenek. Így kerül szóba például a bevándorlók nehéz helyzete a 2021-ben készült Hol van Anne Frank?-ben. Az animációs filmben Anne képzeletbeli barátnője, Kitty a naplóból kilépve, a mai korban kel életre és indul a lány nyomába. Itt szembesül azzal, milyen irányba mozdult el a világ és mit tanultunk Anne történetéből.

Ugyanígy a mának szól az Anne Frank bújtatója is, ami megközelítésével azt üzeni a világnak, hogy ahhoz, hogy másokon segítsünk, semmi más nem kell, csak elhatározás.

Miep Gies is útközben nő fel a feladathoz. Pillanatok alatt fordul meg vele a világ, amikor élettel teli, szinte gondtalan mindennapjai hirtelen élet-halál harccá válnak. Az életrajzi sorozat első és második epizódjában megtudjuk, hogyan változtatja meg a fiatal nő és férje, Jan Gies (Joe Cole) életét a háború. Hogyan dolgozzák fel a nácik brutalitását és a zsidókkal szembeni mindennapos erőszakot, vagy hogyan bólintanak rá gondolkodás nélkül, hogy minden erejükkel harcoljanak az ellenállás oldalán.

Anne-Frank-bújtatója-Bel-Powley-Joe-Cole

A sorozat ugyanakkor megmutatja a Frank család tagjainak lelki állapotát is, a lebukástól való folyamatos rettegést és a belső küzdelmekkel teli mindennapokat. Izgalmas koncepció, hogy eddig mindent, ami Frankékkel kapcsolatos, Miep szemszögén keresztül láttunk. Vagyis nem találkoztunk a családdal úgy, hogy bizalmasuk ne legyen jelen.

Egy ilyen súlyos témáról nem könnyű pátosz vagy éppen explicit erőszak ábrázolása nélkül beszélni.

Az alkotók láthatóan mégis arra törekedtek, hogy minél inkább a hétköznapi emberek érzéseit, problémáit és azokat a helyzeteket keressék, amelyekkel napról napra szembesülhettek.

Érzékenyen építik fel a főhős és férje mindennapjainak „hasadt” állapotát, egyik oldalon Miep és Jan magánéletével, szeretettel, vágyakozással, másik oldalon a háború kegyetlenségével, a rettegéssel és a folyamatos küzdelemmel.

Jól kijön ennek a kettős állapotnak az abszurditása például a könyvesboltos jelenetben, ahova a házaspár segítség után kutatva érkezik. Bizonytalanságuk és folyamatos küzdelmük jelenik meg a dilemmában: vajon mi alapján tudják megállapítani, hogy kit szólíthatnak meg, ki barát és ki ellenség?

Anne-Frank-bújtatója-Bel-Powley-Liev-Scheriber

A főhős belső vívódásának része az is, mit érdemes a kint történtekről elmondania a bujdosó családnak és mit nem. Ahogyan Az élet szépben az édesapa védeni próbálja fiát a koncentrációs tábor borzalmaitól, ezért azt mondja, hogy minden egy megrendezett játék része, úgy Miep is kegyes hazugságokkal igyekszik a lelket tartani a bujkáló családban.

Bel Powley (A tinilány naplója, Staten Island királya) remekül alakítja a cserfes fiatal nőt, aki hamar válik a Frank család támaszává. Belső változásai végigkövethetők a színésznő kifejező tekintetében. Jó a kémia közte és a férjét játszó Joe Cole (A kíméletlen, Birmingham bandája) között, akivel szeretnivaló párost alkotnak a kamera előtt. Liev Schreiber (A mandzsúriai jelölt, Ray Donovan) Otto Frank szerepében tűnik föl, Anne Frankot pedig Billie Boullet játssza.

Ahogyan a sorozat univerzuma ellenpontokra épül, úgy ez igaz a látványvilágára is.

Fontos szerepe van a ruháknak, amelyek például Miep esetében gyakran élénkségükkel az életet hirdetik, ugyanakkor egykori barátnőjének csicsás darabjai mintha a két nő között egyre növekvő szakadékot szimbolizálnák. De ellenpontok a katonai egyenruhák is, amelyek fakóságukkal, egyhangúságukkal egészen mást képviselnek.

A kreátor házaspár, Tony Phelan és Joan Rater (A Grace-klinika, Fire Country) az 1995-ös Anne Frank emlékezete című dokumentumfilmet nézve figyelt fel Miep személyére. Ez az élmény adta nekik az inspirációt, hogy foglalkozni kezdjenek Otto titkárnőjének történetével. Rendezőként dolgozott velük Susanna Fogel (Éretlenségi; A kém, aki dobott engem) és Leslie Hope (Snowpiercer – Túlélők viadala, Lost in Space), a sorozat mögött pedig a National Geographic áll.

Az Anne Frank bújtatója az első két rész alapján ígéretesen indul. Szemlélete, problémafelvetései, nézőpontja, igényes látványvilága és a jó színészek miatt is kimagasló sorozat.

Az Anne Frank bújtatója május 2-tól érhető el a Disney+-on.

Kalmár Lalita

Kalmár Lalita az ELTE bölcsészkarán végzett filmszakon, majd később filmírást tanult a METU művészeti karának mesterszakán. Írt kisjátékfilmet, sorozatot, dolgozott színészekkel filmben és színházban egyaránt, a filmkészítés gyakorlatába is belelátott. Szakdolgozatában a bollywoodi film műfaji sokszínűségét vizsgálta, emellett nagy rajongója a szerzői filmnek, illetve a szerzői életutak feltérképezésének.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!