10. évadához ért az Archer, Adam Reed kiváló 18+-os animációs sorozata, amely bár az előző évaddal kicsit leengedett, a mostani sci-fi vonulattal az Archer 1999 megkoronázta nemcsak a saját sok évados múltját, de a műfaj legjobbjainak darabjait is. Filmismereti kvízre fel!
Adam Reed továbbra is kihasználja, hogy a világ legmocskosabb szájú és legalpáribb, egyben mégis legjobb és legviccesebb titkosügynöke kómában van: ezzel az okos húzással a sorozat számtalan párhuzamos univerzumot nyitott meg magának, ami nemcsak új történetcsokrokat, de új műfaji kitekintéseket is eredményezett. Már a 7. évad is elköszönt a korábban egyébként jól bevált helyszíntől és az ügynökségtől és Los Angeles csillogó, gazdag és intrikákkal teli világába rakta a szereplőket. Ezen emelt egy hatalmasat, amikor a 8. évad egy neo-noir lett, ami a magánnyomozó sötét, lassan folydogáló és mocskos ügyébe invitálta be a nézőt – precízen és a nagy hollywoodi hagyományoknak fejet hajtva. A 9. évadot én sajnos elhibázottnak éreztem, valahogy nem hozta a megszokott színvonalat az elhagyatott szigetes tematika.
De ha ez kellett ahhoz, hogy a mostani 10. évad már-már fergeteges legyen, akkor egy szót sem szóltam.
Az Archer 1999 három vonatkozása miatt lett kiemelkedő: Reed hozta az erősebb évadok dialógusait, poénjait és ismét átgondoltan és ötletesen dolgozta át az egyes karaktereket. Az embernek olyan érzése van végig, mintha az előző összes évad, történetszál, cselekmény és karakterbontakozás ezért az egy szem évadért született volna meg. Ez persze nem így van, hiszen „pusztán” arról van szó, hogy ennyire jól fel- és kiépített világban nem annyira nehéz összekötni az egyes pontokat. Végül és korántsem utolsó sorban – sőt –
a sorozat legújabb adagja egy teljes filmismereti teszttel ér fel. Eszméletlen szórakoztató, ahogy az embernek szinte jelenetről jelenetre beugrik egy-egy sci-fi klasszikus vagy éppen kortárs darab.
Ettől az egyébként is pörgős, izgalmas és szórakoztató sorozat újabb réteggel gazdagodik: intertextualitása extra ajándék minden sci-fi rajongónak és földi halandó mozinézőnek egyaránt.
A történet egy űrhajón játszódik, ahol Krieger egy android, Cheryl pedig rövid hajú fenegyerek – mindketten egyértelműen az Alienből léptek elő. Ahogy a sorozat teljes történelmében sokszor anyának szólított Malory Archer is egy alakváltó, aki bármikor képes apró techgömbbé alakulni és irányítani a rendszereket. Pam gyakorlatilag egy nagy rakás kő, míg Barry – mindenki kedvenc gonosz robotja – ezúttal a Star Wars harci droidjaira hasonlít leginkább. Archer és Lana továbbra is egymás agyára mennek, Ray szabályszerű wellnesst nyitott magának a hajón, Cyril pedig szintén megmaradt az idegeskedő és merev karakternek. Jó újra látni őket, újra elmerülni a szójátékok, frappáns replikák és a töménytelen baromság sűrű erdejében.
A sorozat ismét legjobb arcát mutatja karakter- és helyzetkomikumok terén (is).
A lendület pedig, amit én hiányoltam a korábbi évad során teljesen visszatért: tényleg olyan, mintha úgy rakták volna össze ezt az új sci-fis évadot, mintha minden darab korábbról már meglett volna. Krieger, Barry és Ray robotosítása a korábbi évadok során most viccesen és harmonikusan illeszkedett a történetbe. Pam karakterfejlődése most fizikai valójában is megmutatkozott, míg Chery elborult és borderline szociopata, de szívós és veszélyes személyisége meglepően közel vitte őt a műfaj történetének erős női karaktereihez. Malory „anyává” alakulása egyértelműen adta magát, ráadásul a megszámlálhatatlan belső vicc is valahogy célba ért az űrben. Hangsúlyozom azonban, hogy habár ilyen téren könnyebb lehetett előjönni az évaddal, ez semmiképpen sem vesz le Reed érdemeiből, sőt.
Minden jól ismert és szeretett archeressége mellett is a 10. évad legjobb eleme az, hogy telis-tele van filmtörténeti utalásokkal. Hol egy-egy teljes jelenetet elevenít fel a mű, hol egy jól ismert képsort változtat meg, hol pedig csak egy-egy jelmez, egy mellékszereplő vagy helyszín szolgál az asszociáció alapjául. Így vagy úgy, ettől teljesen játékossá válik a sorozat. És nem csak az olyan nagy műfajteremtő alkotásokra kell itt gondolni, mint a 2001: Űrodüsszeia, Star Wars vagy az Alien. Van itt minden, a felismerésnek tényleg csak a filmismeret szabhat határt. Nem nagy sci-fi rajongó lévén én valószínűleg az utalások felét sem fedeztem fel, pedig még számomra is átjött a Mentőexpedíció, a Csillagok között, a Prometheus és bár említettem, de a Star Wars vagy 10 eleme kezdve az elfordított Halálcsillagtól a hangtorzítós viccekig.
Itt azonban nem állt meg az Archer. Direkt utalást találunk a Gladiátorra, a Trónok harca Éjkirályára, a Rambóra, és több ízben is elhangzik Kubrick neve.
Egy epizód erejéig az Expedíció tere is megjelenik egy kis Jurassic Parkkal ötvözve, míg a záró epizód a tárgyalótermi drámákat követően a Vadnyugatra is ellátogat, hogy a Westworld kevert világát megidézze.
Bármennyire is megnyert engem az új évad, az biztos, hogy akinek nem fekszik a sci-fi és korábban nem nézett sosem Archert, az ne várjon csodákat. A 10. évad egy sorozatnál sem a legszerencsésebb kezdőpont, még akkor se, ha ez az animációs gyöngyszem nem épül teljesen a korábbi részekre és évadokra. Na meg persze továbbra is hozza az erősen 18+-os besorolást Reed, alkohol, szex, káromkodás és nulla PC, igaz, mintha a történet most előrébb tolakodott volna.
Láthatóan egy élvezetes ötletcunami eredményezte ezt az űrorgiát, amelyben bár fontos szerepet játszottak a karakterek és a párbeszédek, ezúttal a látvány mindent vitt.
És bár pont ezzel az évaddal bizonyította az Archer, hogy jócskán van energia és elképzelés a műfaji utazgatásokban, a készítők mégis úgy gondolták, hogy egy baromi jó montázst követően végre megadják azt a nézőknek, amire évadok óta várunk.
