Sorozat

Ünneprontók ünnepe – Az afterparti (2. évad)

Az Apple TV+ egy újabb rakás szereplő szemszögén keresztül rombolja tovább a kipécézett filmes műfajok és stílusok renoméját. Az afterparti első évada után talán felmerülhettek aggodalmak a jövőbeni folytatások végességét illetően, de nem volt rá ok. Chris Miller tudja, mi tartja életben a bulit (nem úgy a nászéjszakát): egy kis alkohol, még egy kis partidrog, na meg persze egy szaftos kis murder mystery! 

A kritika az első két epizód alapján készült.

Vény nélkül kapható tipp Millertől a kezdő partiállatoknak: a másnaposságot úgy lehet a legjobban elkerülni, ha nem hagyjuk magunkat kijózanodni. A parádés első perc és főcím után a hősszerelmes Aniq (Sam Richardson) romkomjának kimondott folytatásával indítunk. Továbbra is csak úgy vonzza a bajt. Miután érettségi találkozójuk krimijét segített megoldani, most párja, Zoe (Zoe Chao) kishúgának esküvőjén találkozik a halál ezer meg egy, kegyetlen(ül vicces) arcával. Grace (Poppy Liu) nagy napjának nagy fináléjaként újdonsült férje elhalálozik, akár csak imádott gyíkja, Roxane. Edgart (Zach Woods) megmérgezték

és olybá tűnik, kérészéletű frigyüknek éppen az ara vetett véget.

A néhai techmágnás furafiú édesanyja, a nem kevésbé kattant Isabel (Elisabeth Perkins) vesztegzárat rendel el a birtokon, ám mielőtt értesítenék a hatóságot, Aniq segítséget kér egykori „partnerétől”, Dannertől (Tiffany Haddish), az íróvá lett ex-rendőrtől, hogy tisztára mossa leendő sógornője nevét. Indulhat az agymozi!

Minden részlet (a vágás, a hangtechnika és a képi világ zsenialitása) ugyanolyan jól megmunkált, mint korábban, emellett még a tartalommenedzselés is megfontolt szervezést sejtet. Aniq romantikus „agymozija” a leghétköznapibb az eddig prezentáltak közül, de főszereplő volta miatt logikus, a sorozat önreflexív hozzáállása miatt pedig stílusos az „újrázás”. Mégis magában hordozza az önismétlés érdeklődéslohasztó rizikóját. Ez még nagyobb lett volna, ha az Apple elbízza magát és úgy dönt, közel másfél éves várakoztatás után, hogy már a szezonnyitásnál tartja a heti megjelenésű ütemtervet. Persze, az is könnyen elképzelhető, hogy mindössze a premier csúszása miatt, tűzoltó szándékkal jelent meg rögtön a második epizód is, és csak én vagyok naiv.

Mindenesetre, az első kettő epizód alapján megelőlegezném:

Az afterparti pontosan olyan második nekifutásra, mint elsőre volt: teljesen hibbant, dinamikus és csapongó, de veszettül szórakoztató.

Már, akinek kenyere a műfaji játék és a cinikus, direkt humor, amiből kapunk bőségesen. Ezt a célt szolgálja az egyelőre inkább csak comic relief szerepet betöltő, önjelölt Reddit-nyomozó, Travis (Paul Walter Hauser). Kétbalkezes, ügyetlen és minden lében kanál, épp úgy, mint az első évadban Walt. Ám míg a szellemként kószáló, senki érdeklődését fel nem keltő szerencsétlen ideális alapanyag volt egy csomó burkolt, háttérben zajló és sokszor okos poénhoz, addig a szegény ember Jonah Hillje inkább közvetlen kellemetlenségi faktort jelent. Ez önmagában nem probléma, viszont az egész második évadra vetítve ez a következőkben lehet, hogy túlzást fog jelenteni, ugyanis a kiemelt szereplő, Aniq is ugyanilyen karakter, sőt, az első évadhoz képest még esetlenebb.

Az afterparti nem csak a humorát, hanem az elbeszélésmódját tekintve is sokkal direktebb karakterisztikával tért vissza, noha a bevált recepten nem változtattak Millerék. A jelenidejű kihallgatások (Aniq és Danner) és a nyomkeresés (Zoe és Travis) a különféle stílusú visszaemlékezésekkel párhuzamosan zajlanak. Ám most már jelentős hangsúlyeltolódással az utóbbiak irányába. Ezért nagyon is jár a piros pont az alkotóknak, hiszen felismerték, hogy a már az első évadban is szándékosan sablonos alapsztori (Aniq és Zoe szerelme) jóval kevésbé érdekes a zsánerparódiáknál. Most a lány szüleinek (Ken Yeong és Vivian Wu) az áldása a tét, mivel a srác még a hétvége során megejtené a lánykérést. Az írók helyén kezelték a koncepciójuk erősségét és gyengeségét, átvezető gegek szintjére devalválták szériájuk „fő”, Apádra ütök-jellegű cselekményszálát. Ennek eredményeképp

Az afterparti a második évadára koncentráltabb, öntudatosabb széria lett,

több teret engedve a kreativitásnak a filmformanyelvi szkeccsekben. 

A sequel alapozása után az elsődleges gyanúsított, az antikvitás-rajongó Grace verziójában csodálhatjuk meg, hogyan férnek el a legmodernebb techcuccok egy hamisítatlan kosztümös drámában. Ezek az elemek azonban többek vaktában ellőtt gegeknél. Valójában nagyon is tudatos eszközei a jellemábrázolásnak, és nemcsak az aktuális mesélő, valamint az elhunyt férj dimenziójában. Edgar Grace régiségkereskedésében ismeri meg szíve választottját, ahová azért tért be, hogy egy antik írógépet vegyen húgának, Hannah-nak (Anna Konkle). Azt már az előzetesből is látni lehetett, hogy a lány egy Wes Anderson-omázst fog prezentálni a nyomozóknak teljesen szimmetrikus környezetben. Ha igazak a nemzetközi sajtó szavai, akkor az az epizód leginkább a Tenenbaum, a háziátokra fog hajazni, amely film főhősnője éppenséggel pont az írással keresi a kenyerét.

Ebben a precízen megtervezett épületben minden apró részlet jelentéssel bír és minden adott , hogy Az afterparti továbbra is kánaán legyen a popkultúra kedvelőinek.

Hiszen lesz még itt ázsiai Indiana Jones a kalandor nagybácsi, Ulysses (John Cho) jóvoltából, melodráma és heistfilm. De a soron következő, film noriba burkolt harmadik rész is igazi csemegének ígérkezik a bárgyú Travis tolmácsolásában.

De a kérdés továbbra is adott és az nem a gyilkos kiléte, hiszen 2023-ban teljesen felesleges már ezen gondolkodni. Nap nap után érkeznek a whodunitok, és tegyük szívünkre a kezünket: az aktuális élvezeti forráson, sorozat esetében az epizódok közötti lamentáláson túl, már nem az a lényeg, hogy ki tette, hanem az, hogy hogyan. A kritika minősítő nyelvére lefordítva, nem az adott mű gyilkosa a lényeg, hanem, hogy a mű hogyan tálalja a gyilkosát. Ez az, ami különbséget tesz a Gyagyás gyilkosság és a Tőrbe ejtve között. Az Ecc, pecc, ki lehetsz? és a Gyilkos a házban között – a komplexitás. Az afterpartiban kétségkívül van, csak épp nem a narratív mélységben, hanem az attitűdben.

Esetünkben a kérdés az, hogy a szinte garantálható rövidtávú siker átkonvertálható-e hosszabbra is. Hiszen a karikírozható műfajok és irányzatok száma véges, de legalábbis gyorsan utolérhető. Millerék viszont azzal, hogy konkrét szerzőhöz (Anderson formanyelvéhez) nyúlnak ebben az évadban, megteremtik az első lépcsőt, a határ pedig a csillagos ég. Ki tudja mit hoz még a jövő: Tarantino, Del Toro mint krimivígjáték? Vagy esetleg valaki más az új évezred emblematikus rendezői közül? Bárki legyen, jöjjön, és ne egyedül!

Az afterparti 2. évada az AppleTV+-on elérhető.

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com