Sorozat

Az apák bűnei – Jupiter hagyatéka

A legendás Mark Millar 2013 és 2017 között tíz részben megjelent képregényszériája, a Jupiter hagyatéka (Jupiter’s Legacy) – melyet a Fumax kiadó jóvoltából most már végre magyarul is olvashatunk – a Netflixtől kapott erősen vegyes érzéseket keltő adaptációt.

Millar, ahogy ő hívja, Amerikához írt szerelmes levelében a képregény aranykora, a római mitológia és King Kong előtt tiszteleg, miközben egyszerre tesz fel társadalmi és politikai kérdéseket és elmélkedik a család mibenlétéről. Történetében Sheldon Sampson, bátyja Walter és néhány barátja társaságában egy látomástól vezérelve egy titokzatos szigeten különleges képességekre tesz szert. Évtizedekkel később egy szuperhősök alkotta csoport élén őrzi a békét, miközben gyerekei a tőle örökölt képességeket és elvárásokat óriási nyomásként élik meg. Amikor Amerika recesszióba kerül, Walter úgy érzi, kötelessége, hogy közbeavatkozzon, és senkinek nem hagyja – Sheldont is beleértve –, hogy az útjába álljon.

Az legifjabb generációnak kell felnőnie a feladathoz, hogy megállítsa.

Millar tízrészese a kultikus alkotó leghosszabb, széles körben méltatott alkotása, melynek  jellegzetes, a lehető legklasszikusabb panelezést alkalmazó képi világa Frank Quitely munkáját dicséri – ezt a a Netflix szériája is igyekezett átmenteni, néha teljes beállításokat átemelve. Az eredeti történethez kapcsolódóan a szintén tízrészes Jupiter’s Circle formájában az ötvenes-hatvanas években játszódó eseményeket tárgyaló spin-off is született, mely remek adalék lehet az esetleges mozgóképi folytatáshoz.

A Netflix okosan tervez, így egy potenciális fejőstehenet nem vág le már az első körben. Egy mindösszesen tízrészes képregény maximum egy minisorozathoz adna elég muníciót, így a Spartacus-sorozatokat is jegyző Steven S. DeKnight vezette alkotócsapat, ha több évadban gondolkodott, kénytelen volt erősen kiegészíteni az eredeti alapanyagot. A sorozatban a történet két időszálon játszódik: elmeséli, hogy 1932-ben Sheldon (Josh Duhamel),  Walter (az egyértelműen legerősebb Ben Daniels), Grace (Leslie Bibb) és George (Matt Lanter)  hogyan jutnak el a szigetre, és előkészíti a képregény jelenkori baljós eseményeit az új generáció – Chloe (Elena Kampouris), Brandon (Andrew Horton) és Hutch (Ian Quinlan) – bemutatásával. Tulajdonképpen egy prequelt kapunk a képregényben megismert történethez – nagy kérdés azonban, hogy azok után, amit látunk, lesz-e esélye a Jupiter hagyatékának eljutni odáig, hogy egyáltalán elkezdje elmesélni azt a történetet, amit Millar eredetileg megírt.

A harmincas években játszódó szál – néhány nem kellőképpen kidolgozott, emiatt feleslegesnek érződő jelenetet leszámítva – elég izgalmas. Ez a széria jobban sikerült, kifejezetten hangulatos része: szépek a díszletek, szerethetők a karakterek és okosan építkezik a cselekmény is, ami az évad végére kifejezetten látványos tetőpontot is kap. Az alkotók ezt az időszakot arra használják, hogy kitöltsék a képregényben homályban maradt részeket: felfedik a szereplők közötti viszonyokat és komolyabb háttértörténetet adnak az egyes hősöknek.

Megágyazva a jelenkorig terjedő konfliktusoknak itt bontakozik ki előttünk a Sheldon, Walter és George hármasa közötti dinamika is.

Sajnos a kortárs szál kevésbé érdekes. A hatvan év hősködésben kissé megkövesedett Sheldon és Grace nem túl szimpatikus, de gyerekeik sem szerethetők jobban: Brandon ügyetlenül próbál megfelelni apja irreális elvárásainak, míg testvére, Chloe önpusztítással lázad a szülei ellen és még egy szupergonosz fiával, Hutch-csal is összeszűri a levet.

A diszfunkcionális család mintapéldáját látjuk,

ahol a realitás figyelembe nem vevő magasztos eszmék szépen lassan mindenkit tönkretesznek. Sheldon meg nem értettségében vergődik, Grace a család széthullásától szenved, Brandon nem kap kellő mennyiségű szülői támogatást, Chloe pedig megrokkan a nem kért örökség alatt. A széria egyik erőssége, hogy ezeknek a viszonyoknak teret ad, és átemeli az nyersanyag sheakespeari királydrámákat idéző világát, ami abban is kifejeződik, hogy a sorozat egyik legfontosabb konfliktusában az erkölcsi irányelvek és a család iránti kötelezettségek csapnak össze.

Ami azonban kifejezetten rombolja a Millar által megálmodott világot, hogy az adaptáció alkotói teljesen indokolatlan változtatásokat eszközöltek a két szereplő alapvető karakterjegyeit illetően: Brandon sokkal gyengébb jellemet kapott, Hutch pedig teljesen más alaptermészetet – egyik sem nevezhető szerencsés fordulatnak. Ahogy az sem, hogy a filmes verzió az eredetiben oly’ erősen jelenlévő politikai és társadalmi hangokat szinte teljesen elhalkítja, egy átlagos kalandtörténet szintjére degradálva a történetet. A film a kalandjelleget az időről időre felbukkanó, egészen látványos akciójelenetekkel erősíti, összességében azonban ez sem tudja ellensúlyozni a tényt, hogy ez a Jupiter hagyatéka, nem az a Jupiter hagyatéka!

Az igazi élmény kedvéért érdemes kézbe venni az eredeti művet is,

mely kifejezetten olvasmányos, nagyívű és meglepően pozitív üzeneteket hordozó történet, aminek helye van a modern kori klasszikusok között. Millar izgalmas és kalandos köntösben érkezett, a családról, Amerikáról és a valódi szabadságról folytatott elmélkedése sokkal inkább mondanivalójával, mintsem látványos megoldásaival nyeri meg olvasóit. A Fumax nemrégiben megjelent kiadása méltó ehhez a műhöz, és néhány borítóvariáns és ceruzarajz formájában plusz csemegéket is kínál a képregény rajongóknak.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.