Sorozat

Az ember néha még ma is állat – A sebész (The Knick)

A sebészA sebész című sorozat mindent megtett azért, hogy ne nézzem, de erről az epizódok előrehaladtával szó sem lehetett. Ki tudna nemet mondani egy sorozatnak, amit Steven Soderbergh rendezett, és aminek ikonikus főszerepében Clive Owen áll?

Sohasem jöhetett volna jobbkor neki a XX. század elején játszódó kórházsorozat főszerepe, mint most. A sebész csak az utolsó néhány epizódra nyeri vissza az első rész lüktető feszültségét, mégis igenis megéri kivárni,​ hiszen a szemünk előtt jön létre a modern orvostudomány.

Fontos néhány axiómát megemlíteni: 1. irtózom a vértől. A New York belvárosában játszódó sorozat azonban erre nincs tekintettel, nyílt színi késelések, vallatásból kihúzott fog, császármetszés, sérvműtét és minden hasonló a száz évvel ezelőtti technika szintjén, gyakran nem elkendőzve a véres részleteket. Persze a rendező stílusához és a főszereplő karakteréhez csak ez a megengedhető, ezen nincs mit vitázni. Idővel persze megszoktam, mert meg akartam. 2. Ez nem egy klasszikus kórházsorozat: vannak persze műtétek, meg személyes sorsok, meg szerelmi szálak, meg minden, ami egy kórházsorozathoz kell, de ennek a főszereplője nem a kórház, mint a többi hasonló esetében, hanem a sebész, a főorvos. Ezért is találóbb a magyar cím az eredeti The Knicknél, ami a kórház rövidített nevét jelenti. Mert 3. ez a film Clive Owen miatt az, ami, az általa alakított karakter és az ő színészi képességei azok, amik miatt a leginkább említésre méltó ez a sorozat, amik miatt valószínűleg ez a cikk is megszületett. Egyre több filmszínész, hollywoodi csillag tesz kisebb-nagyobb kitérőt a tévé és a sorozatok világába, jól jött ez már sokaknak Matthew McConaughey-től Kevin Spacey-n át Owenig, aki ugyan mindig ügyesen válogatta meg szerepeit, de akinek ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – az elmúlt években nem volt igazán nagy dobása mozivásznon.

Dr. John W. Thackery karaktere egy korábbi szerepére emlékeztet leginkább. Ugyanazt az öntörvényű, hirtelen haragú, mégis nagylelkű, nagyon határozott személyiséggel rendelkező figurát hozza, mint tette azt Ernest Hemingway karakterével Philip Kaufman Hemingway és Gellhorn című filmjében. Ezúttal 1900-ban járunk, és emberünk egy nagy tudású, megszállott sebészprofesszor, akit éppen kineveznek a kórház főorvosává, személyiségét már így elég hamar megismerjük. Kokainfüggősége tartja ébren gyakran a nap 24 órájában, és teszi képessé halandók számára lehetetlen dolgokra az orvostudományban. Az epizódok jönnek-mennek, és meglesz ennek az ára… Nem túlzás, a sorozat még az utolsó epizód utolsó jelenetében is tud adni egy fordulatot, hozzá tud tenni valamit az egész 10 órás történethez.

Istennek képzelte magát orvosi tudása miatt.

Thackery kálváriája azonban csak az egyik oka annak, ami miatt érdemes rákattanni az első évad 10 epizódjára. A másik a századelő építkező New Yorkja, benne a soknemzetiségű, folyton változó és sokszínű metropolisszal, szegények és gazdagok éles különbözőségének néha kissé demagóg bemutatásával, mindez lecsapódva a kórház mindennapjaiban. A legjobb részek azonban mindig azok, amikor ezeket a kérdéseket a főorvos vagy a főbb mellékszereplők, a kórház melletti szerzetesrend apácája, a durva, de melegszívű betegszállító, a kisstílű kórházigazgató, a new yorki alvilág különböző alakjainak szemszögéből, az ő megítélésük mellett tudjuk nyomon követni. Így alakult ki szépen számos elképzelés a szegénységről, az egészséghez való jogról, a rasszizmusról, néha általában, de gyakran elég pontosan, stílszerűen szólva tűélesen adva látleletet egy letűnt, de azért nyomokban még ma is megtalálható szemléletmódban. Hiába, néha az ember még ma is állat.

Clive Owen tehát lubickol egy szerepben, amiről néha már azt is feltételezzük, hogy igazán neki lett kitalálva, pedig azért van itt még látnivaló. Többek között Steven Soderbergh. Ha Owenre igaz, hogy soha jobbkor, akkor ez ugyanígy igaz a rendezőre is, akinek noha néhány évenként beköszönhetünk a mozipénztáraknál, de azért valljuk be, egyre ritkábban dobbantja meg a fanatikusok szívét. Hiszen hol van már az Ocean-triológia fénye, hogy másokról ne is beszéljünk?!

A sebész kapcsán azonban valamit nagyon elkapott. Már az első rész úgy kezdődik, hogy az akkor kísérletezett császármetszés részleteit látjuk példátlan feszültségű jelenetben, ami egy pillanat alatt bevonz minket a filmbe. Úgy tűnik, egy hullámhosszra került a főszereplővel, pontosan tudta, hova szeretne eljutni, és ebben nagyban egyetértett a színészgárdával is. Legalábbis erősen kézben tartja a történetet, van stílusa, és megvan a megfelelő ritmus, ami miatt nem lankad az érdeklődés.

Clive Owen

Mindemellett fontos még megemlíteni a filmnyelvi elemek közül a szintén Soderbergh munkáját dicsérő képi világot, különösen a természetes fényben felvett svenkeket és kézi kamerás felvételeket. De ugyanígy fontos szólni a zenéről, ami a kortól teljesen idegen módon modern, szintetizátorszerű instrumentális hangzást ad, de mindez jól alátámasztja a film legfeszültebb jeleneteit.

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, felelős szerkesztő. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!