Sorozat

Az kevés, hogy skandináv krimi az alap – Gyilkosság a parton

zbrodnia Viveca Sten itthon Csendes vizeken címmel megjelent különleges hangulatú művét egy háromrészes lengyel sorozatban dolgozták fel, sajnos messze nem annyira jól. A Gyilkosság a parton egy átlagon aluli, kissé hosszúra nyújtott alkotás néhány meglepően antipatikus szereplővel.

Habár a Gyilkosság a parton olyan filmek és sorozatok listáját gazdagítja, mint A híd, A tetovált lány, a Nyomtalanul, a Fejvadászok vagy éppen az Egy gyilkos ügy, felérni nem tud hozzájuk. Szomorú, hiszen az alapjául szolgáló krimi (bár nem a legkiemelkedőbb skandináv alkotások egyike) éppen különcsége és sajátos bája miatt érdemes rá, hogy megfilmesítsék. Csak nem így.

A svéd írónőtől hazánkban két könyv jelent meg eddig, mindkettő igen nagy sikert aratva. A Sandhamni gyilkosságok alcímmel ellátott kötetek a stockholmi szigetvilágban játszódnak, ahol a megszokott rideg és gyakran téli tájakat ezúttal felváltja a homokos tengerpart és a világítótornyok sokasága. Mintha egy távoli és elzárt „miniélet” folyna valahol a csúnya, nagy és kiábrándító skandináv világban (már ha a skandináv krimik nagy részéből indulunk ki).

És éppen ez az, amiért ennyire erősen hat egy-egy gyilkosság az ilyen közegekben. Kellemes és jómódú, vidám családok, akik leginkább nyaralni látogatnak el a szigetekre, akik kikapcsolódni vágynak, és ahol a gyermekedet minden aggodalom nélkül elengedheted egy-két órára, hogy biciklizzen a parton, vagy ússzon egyet a testvérével: ilyen idilli környezetbe kúszik be a külvilág romlottsága, az erőszak és a halál. Viveca Sten könyveiben tökéletesen átadja a lakók zavarát és félelmét, amikor bűncselekmény történik. Mintha egy faluba, ahol mindenki ismer mindenkit, hirtelen egy idegen költözne, aki mindent felkavar. Csakhogy ez az idegen valójában mindig is ott élt közöttük, és várt.

gyilkossag a parton

A Csendes vizeken könyvben találkozunk először Thomas Andreasson rendőrfelügyelővel és a szigeten nyaraló gyermekkori barátjával, Nora Lindével, a családanya-ügyvéddel. Amikor egy napsütéses napon egy halászhálóba gabalyodott halott férfit találnak a vízen, majd pár nappal később egy ismeretlen nőt meggyilkolnak, a két jó barátra hárul a feladat, hogy felderítsék az esetet. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a könyv nem egy tipikus skandináv krimi, abban az értelemben, hogy nem bravúrosan csavaros, vagy meghökkentően brutális, ahogy azt jó néhány korábbi alkotásban tapasztaltuk, mert a hangsúly itt az embereken és a tájon van.

A tökéletes hangvételű leírások, az emberei karakterek, a megható sorsok és a végtelenül szimpatikus főszereplők révén szinte ott ülünk mi is egy mólón, hideg sört iszogatva és a vitorlázás rejtelmeit ecseteljük. Egy ilyen tökéletesnek tűnő világban pedig egy kisebb probléma is elég, hogy megkérdőjeleződjön minden és mindenki körülöttünk. Hát még egy vagy két gyilkosság.

„Nagyon kár érte, hogy egy skandináv krimit nem mertek nem skandináv krimisre megcsinálni.”

Sajnos a fent említett erősségekből igen keveset vesz csak át a Gyilkosság a parton sorozat, a legdühítőbb pedig, hogy teszi mindezt tudatosan és megfontoltan (legalább is látszólag). Elfogultság ide vagy oda, alapvetően más szemmel tekintünk egy skandináv és egy lengyel produkcióra, főleg ha az adaptált mű is skandináv. Egyszerűen van valami megfoghatatlan zsenialitás abban, amit ott északon művelnek. Mindez pedig egy lengyel filmben valahol elveszik, még akkor is, ha a hangulatteremtést sikerült talán a legjobban eltalálniuk a háromrészes krimiben.

A legalapvetőbb problémák a karakterekkel vannak, közülük is Thomaséval, aki a könyvben egy higgadt, megfontolt, de koránt sem unalmas, kellemes és végtelenül szimpatikus felügyelő: a kollégái felnéznek rá, megbecsülik és bár benne is fellelhető a magányos farkasként magánakciókat halmozó skandináv rendőr típus, jóval kevésbé illik rá a fekete bárány szerep, mint „kortársaira” (lásd: Harry Hole, Kurt Wallander vagy Carl Mørk). Valójában karaktere tökéletesen illik az idilli környezetbe és a nyaraló családok sűrűjébe. Mindehhez képest kapunk a sorozattól egy irritáló, fennhéjázó, udvariatlan és sokszor kifejezetten bunkó karaktert, aki egoista, nem figyel oda mások érzéseire, ráadásul jóval többször nyúl az italhoz, mint kellene. Őszintén szólva, már csak Thomas figurájának lecserélésével is elásta volna magát a sorozat, de ez nem volt neki elég.

Az újabb önkényes karakterátdolgozás a sorozat következő legsúlyosabb hibájával függ össze, miszerint a két nyomozó barát, Thomas és Nora hirtelen két régen nem látott iskolatárssá vedlik át, és persze, hogy egymásba szeretnek. A teljesen felesleges románcot tetőzi pedig Nora erőszakos, érzéketlen és már-már ijesztő férje, aki a tettlegességtől sem riad vissza, ha a féltékenység eluralkodik rajta. Ez pedig épp annyira áll távol a könyvbeli férfitól, amennyire távol áll Thomas A Thomas B-től.

gyilkossagaparton

A további karakterek úgy-ahogy rendben vannak (kivéve a könyvben nem is szereplő rendőrlányt, aki Thomas mellé van beosztva, de valójában nemigen van szerepe a filmben – éppen Thomas és Nora kettősének erejének kellene elvinnie a történetet, meghittebbé és családiasabbá tennie, ennek ellenére kapunk egy újabb szereplőt, akivel mogorva és igazságtalan lehet a főhős).

Pozitívum viszont, hogy a történet menetét nagyjából követi a két és fél órás mű, bár mélységeit koránt sem tudja teljesen visszaadni. Arra pedig, hogy miért kellett egy múltbeli gyilkosságot is beleírni a történetbe, végképp nincs ötlet, hacsak nem fogjuk rá a dolgot ismételten az izgalom hiányára. Az egész film olyan, mintha megpróbálna nagyon skandináv lenni, csak éppen rossz alapanyagot választottak erre a célra.

Be kell látni viszont, talán éppen az imént említettek miatt, hogy a hangulat megteremtésére nem lehet annyira panaszunk. Tény, hogy inkább megkaptuk a skandináv krimikre általában jellemző komor és borongós tájat és eget, a baljóslatúan habzó tengerrel, de legalább érezzük a szándékot. Más kérdés, hogy a nyaralóövezetként leírt kis szigetvilág elvileg elragadó, békés és napsütötte, a filmben bemutatott betontenger-szerű kikötővel szemben, mégis meg kell hagyni, hogy a homokos partrészeken játszódó jelenetek híven visszaadják a könyv sorait. Még akkor is, ha néha már-már zavarónak érezzük a szép beállításokra való törekvést.

gyilkossag parton

A történet dramaturgiáját sem sikerült megragadni, ezen pedig az irreleváns jelenetsorok csak rontanak. A dialógusok keszekuszák és sokszor hiteltelenek, de talán már csak a rosszul megírt karakterek rontják le ennyire a társalgásokat. A valóban gyönyörű természeti képekhez gyakran nem illik a zene sem, holott egy krimi megfelelő zene nélkül mit sem ér.

Ha el kéne dönteni, hol is siklott ennyire félre ez a lengyel produkció talán a célt és az eszközt kéne megnézni. Érezhetően próbálják a sorozatot komorrá, erőszakosabbá, izgalmasabbá tenni, mint a könyvet, csak sajnos az nem engedi meg ezt a fajta önkényességet. Hogy jó lenne-e a Gyilkosság a parton ha nem tudnánk, hogy a Csendes vizekent dolgozza fel, ki tudja. Nagyon kár érte, hogy egy skandináv krimit nem mertek nem skandináv krimisre megcsinálni.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!