Sorozat

Az őrület határán – Mad Dogs – Kutyaütők pilot kritika

Mad-DogsAmerika újabb európai sorozatra csapott le, hogy önmaga képére formálja, mint tette ezt például az Office, a Híd vagy a Humans esetében. Most a 2011-ben útjára indult brit szériát, a Mad Dogsot szemelte ki magának. Csakhogy – meglepő módon – ezúttal nincs okunk panaszkodni a remake miatt.

Az amerikai újragondolásokat gyakran és joggal szokta ugyanis az a kritika érni, hogy túlzottan hollywoodivá formálják, leegyszerűsítik a történetet, az intellektuálisan kevésbé megáldott nézők számára is befogadhatóvá teszik azt, puszta szemfényvesztés, amit csinálnak, ráadásul mindeközben más tollával ékeskednek. A Mad Dogs – Kutyaütők az első részek alapján azonban a ritka kivételek közé tartozik.  Ennek egyik titka valószínűleg Chris Cole személye, aki az általa írt eredeti forgatókönyvet aztán átírta az amerikai igényeknek megfelelően. Úgy tűnik, a két sorozat gyártása között eltelt négy évben volt ideje átgondolni az első verzió, főként a történetmesélés dinamikájára vonatkozó hibáit, hogy a másodikra aztán sikerüljön korrigálni azokat.

A történet szerint négy, a negyvenes éveiben járó férfi – akik még az iskolában kötöttek szoros barátságot –, meglátogatja ötödik társukat, aki időközben hihetetlen vagyonra tett szert, és épp visszavonulását ünnepli Belize egzotikus szigetén, elszigetelt villájában. A térerőmentes övezetbe érkezvén a látszólag jó barátok tipikusan a hétköznapokból kiszabaduló felnőttekként kezdenek szórakozásba: alkohollal, bulival és persze nosztalgiázással ütik el az időt. Csakhogy hamar kiderül, hogy az elsőre olyan szorosnak tűnő barátság már megkopott, és egyre kevésbé bírják elviselni egymás hibáit. Ráadásul a házigazda, Milo (Billy Zane) üzleti ügyei is egyre gyanúsabbnak tűnnek, és még furcsábbá válik, mikor bejelenti: rég nem látott barátaira hagyja villáját, ha neki bármi baja esne. Az egyre éleződő ellentétek és egy gyanús hajólopási ügy miatt úgy döntenek, hogy inkább idő előtt hazautaznak. Ám az indulás előtt nem sokkal, vacsora közben egy macskamaszkos törpe besétál az épületbe, és szinte szó nélkül fejbe lövi Milót, a többieket pedig zsarolni kezdi. A kezdetben idillinek tűnő szituáció először fokozatosan kényelmetlenné válik, majd egy-egy fordulatnak köszönhetően szürreális thrillerbe megy át.

mad-dogs-leadA brit sorozathoz képest az Amazon Studios által gyártott amerikai verzió nagy előnye, hogy több időt hagy a konfliktus kibontakozására, máshova helyezi a hangsúlyokat, és máshol vágja el a cselekményszálat az egyes epizódok végén, sokkal nagyobb rálátást biztosítva az eseményekre, egyben nagyobb feszültséget is kialakítva.  Másik pozitívum, hogy emellé a feszültség mellé az eredetinél több, de kimondottan visszafogott humorforrást helyez el, ami miatt a thriller és a fekete komédia közé pozicionálja magát műfajilag. Már a két széria nyitó képsorait összevetve is szembetűnő a különbség: míg a brit verzió egy kimondottan borús, baljós found footage jelenettel kezdődik, addig az amerikai feldolgozás egy szürrealitásba hajló, de a történéseket nem igazán előrevetítő felvétellel.

Nagy erőssége a sztorinak a négy fő karakter, melyek mindegyike hétköznapian ismerős és rejtélyes egyszerre. A tanári és szülői pályafutással küszködő Joel (Ben Chaplin), az ügyvédi karrierének és házasságának kétes körülmények között véget vető Gus (Romany Malco), a házastársi kötöttségekből hedonizmusba menekülő Cobi (Steve Zahn) és a felesége öngyilkossági kísérletét feldolgozni próbáló, szürke kisember, Lex (Michael Imperioli) jelleme mind-mind izgalmas lehetőségeket és mélységeket rejt, ami a szélsőséges élethelyzetekben egy mikro-szociodrámát is eredményezhet.

A legnagyobb kérdés az első epizódok tükrében az, hogy a rendezők részről-részre való váltakozása megérződik-e a minőségen, de ha lehet hinni a külföldi kritikáknak és nézői visszajelzéseknek, egyre emelkedni fog a színvonal. A brit szériának ezt csupán az első évadban sikerült teljesítenie, az azonban mindössze négy részből állt, míg az AXN-en március 30-án 22:00-kor startoló, amerikai Mad Dogs – Kutyaütők első, és valószínűleg egyetlen évada 10 epizódban meséli el a történetet.

Nardai Dorina

Nardai Dorina a ZSKF szabad bölcsészet, majd az ELTE BTK filmtudomány szakán diplomázott. 2011 óta a Filmtekercs szerkesztőségének tagja. Specializációja a gender témák, a dráma, a krimi, a thriller, valamint a spanyol, francia, német és távol-keleti film.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com