Fókuszban Sorozat

Egy szoknya, egy köpeny, egy kutya – Batwoman

Politikai aktivizmusnak inkább betudható a Batwoman, mint élvezetes sorozatnak, de sajnos mindkét fronton csúfosan megbukik. Pilotkritika.

Megérkezett az új képregény-adaptáció, mely az anyjuk pincéjében lakó, mocskos negyvenes nettrollok és a szexista, identitászavaros, toxikusan maszkulin férfi kommentelők újabb könnyű céltáblája lett. Szanaszét diszlájkolt előzetes és szüntelen cikizés előzte meg a Batwomant, pedig csupán annyit tett, hogy a népszerű Denevérember gúnyájába egy nőt helyezett el. Hát már ennyit sem szabad megtenni ebben az elnyomó világban?!

Dehogynem, csak nem így.

Mentesít-e egy filmet, ha egy „nemes” ügyet helyez a fókuszba, mint a női reprezentáció? Bizonyosan nem, ha következetlenül, lustán és dilettánsan készítik el. Viszont azt sem lehet kijelenteni, hogy csupán a szexizmus és a macsó-faktor túltengése miatt kritizálják az emberek a Batwomant. Hiszen a Supergirl már ötödik évadjánál tart, Wonder Woman és Marvel Kapitány pedig egyaránt világsikerű produkciók voltak.

A Batwoman azonban nem egy sorozat. Valójában annak tűnik, hiszen a CW Network által gyártott, A zöld íjász univerzumához kapcsolódó történetnek látszik, de ez csak a felszín. A pilot sem akarja egy percig elhitetni a nézőkkel, hogy itt egy filmet fognak kapni cselekménnyel, rétegelt karakterekkel, akciókkal, drámával, érzelmekkel és profi emberekkel a kamera másik oldalán.

A Batwoman egy összefüggő demonstráció, ami arra hívja fel a figyelmet, hogy „Nők!”. Ennyi, semmi több, de még ezt is elrontja.

Sokan szándékoltan elfelejtik, de a filmtörténelem során már rengeteg női főhős volt képes arra, hogy emlékezetes karakterként megmaradjon a köztudatban – és ehhez még az se kellett, hogy különösebben kihívón öltözzön. Az akcióhősök túlstilizált figuráinál is emlékezhetünk a Kill Bill Menyasszonyára, vagy a Csillagközi romboló Starbuckjára – nem voltak kellemetlenek a szemnek, de nem az elsődleges funkciójuk volt, hogy szépen verik vissza a fényt.

A főszereplő dimenzióit azonban az első Batwoman-epizód alapján képtelenek vagyunk látni, de még az esély se nagyon fénylik fel, hogy a klisés megközelítésen túl bármi érdemlegeset is kapunk a jövőben. Kate Kane (Ruby Rose) ugyanis a legfelületesebb leszbikus sztereotípiákat megtestesítő protagonista az ecsethajával, motorjával, tetoválásaival, flegma és humortalan attitűdjével.

A külsőségek mellett a belső sem túl izgalmas.

Gyerekkori traumával küzd, hiszen elvesztette édesanyját és nővérét egy autó balesetben, ráadásul homoszexualitása miatt a seregből is kicsapták – míg szerelme ugyanúgy maradhatott érdekes módon. Minden vágya, hogy Gotham Cityben szolgáljon édesapja (Dougray Scott) mellett, aki Batman rejtélyes eltűnése után alapított rendvédelmi vállalatot. Ám ő inkább kiküldi a tajgára egy őslakoshoz, hogy az kiképezze, hogyan kell a jég alól kiszabadulni. Elvileg ezáltal az évek során elsajátította azt a tudást, mely tökéletesen megfelelővé teszi őt Gotham védőszentjének – apja azonban így sem szeretné szervezetében látni, mert ahhoz túlságosan félti.

Kate számára tehát a hátrányos megkülönböztetés mindennapos, legalábbis a Batwoman azt akarja, hogy sajnáljuk őt. Viszont rendesen meg se ismerjük, és azt sem érezzük át, miért van szüksége arra, hogy ellopja a jelmezt – ezek a hibák mind betudhatók az eszeveszett tempónak. A nyitóepizód ugyanis szélsebesen halad előre a cselekményben, nagyjából három rész sztoriját tömöríti egybe. Így a legfontosabb építőelemekre annyi idő jut, amennyit egy előzetesben szánnak neki. Cserébe már most olyan fordulatokat lőnek el, melyek akkor ütöttek volna igazán, ha már rendesen megismertük szereplőinket.

A sietség okán a Batwoman egy rendkívül felszínes élmény marad, inkább ipari termék.

Sok filmnél vagy sorozatnál sütjük el a közhelyes gondolatot: „túl sokat akart”. A Batwomanre pont az ellenkezője igaz. Köpedelmes színészi játékot látunk helyként, a dramaturgia jóformán nem létezik, és a megvalósítás nevetségesen gagyi. A CW sorozataiból már megszokhattuk a cosplay-es megjelenést, de ez még azoknál is lejjebb helyezi a lécet.

Emellett nagyobb bűn a vízió hiánya. Már annyira sem különbözik a sorozat az eredeti Denevérember-felállástól, hogy más típusú karaktereket jelenítene meg. Bruce Wayne női verziója mellett találkozunk a várost érthetetlen módon rettegésben tartó Alice-szel (Rachel Skarsten), aki kvázi egy női Joker. Kate édesapja egy új Jim Gordon, és a Wayne Vállalat fekete asszisztense (Camrus Johnson) is egy Alfred-klónként aposztrofálható. Nem látunk semmi eredetit, csupán a kromoszómákkal és a bőrszínekkel variáltak.

Pedig lehetne itt új megközelítés, mert ha egy nő viselné a denevérjelmezt, az biztosan egy másik típusú történetet eredményezne. Az alkotók szerint azonban nem, és lenyomják ugyanazt a torkunkon, csak most szüntelenül pózolnak azzal a magasztos cselekedettel, hogy most egy nőt látunk a szerepben – mintha ezzel bármit is tennének a nők javáért. Nem tesznek semmi szolgálatot, ugyanis Kate Kane nőisége egyáltalán nem jelenik meg a pilotban: maszkulin jegyekkel látták el, így férfikarakterként funkcionál, csak most cickókkal. Ennyit a nagy reprezentációról!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..