Sorozat

Semmi sem az, aminek látszik – Ne higgy a szemének!

A Netflix legújabb minisorozata, a Ne higgy a szemének! (Behind Her Eyes) egyetlen célja, hogy elveszejtse a nézőt az önmaga által nagyon ravasznak képzelt sorozat végi fordulatig – kérdés, hogy addig képes-e fenntartani az érdeklődésünket?

A Netflix számtalan lebilincselő thrillert kínál, legyen szó filmről vagy sorozatról, mainstream produkcióról vagy rejtett gyöngyszemről. A Ne higgy a szemének! – bármennyire is szeretnénk – nem ilyen. Inkább egy olyan barát, aki izgalmas hullámvasutat ígérve kézen fogva felvonszol életed legbénább szellemvasútjára, hogy az utolsó pillanatban kiderüljön: egy 200 méter magas szabadeséstornyon ülsz. A végén pedig önelégülten vigyorogva rád néz és hozzád vág egy „én megmondtam”-ot.

A Sarah Pinborough azonos című regényéből készült minisorozat hihetetlenül okosnak hiszi magát.

A valóság azonban az, hogy az egyébként valóban egyedi ötlet váza köré nem sikerült elég tartalmat építeni. A Behind Her Eyes akár egy tipikus romkomként is kezdődhetne. Louise (Simona Brown), az egyedülálló anya végre kimozdul kicsit, ahol összefut egy jóképű idegennel, akiről másnap kiderül, hogy nyilván ő lesz az új főnöke, ráadásul még nős is. Nem úgy a titokzatos pszichológus, David (Tom Bateman) és Adele (Eve Hewson) házasságáról szóló jelenetek: esetükben az első pillanattól érződik, hogy a thriller műfajának területére tévedtünk. A két szál pedig visszafordíthatatlanul összegabalyodik, mikor Louise egyszerre válik a férj szeretőjévé és a feleség barátjává.

Ahogy az eredeti kötet az utóbbi években egyre erősödő domestic noir – azaz: egyfajta női szemszögből íródott pszichothriller a házasság és a családi élet sötét oldaláról – szubzsáner képviselője, úgy a sorozat egyes aspektusai is emlékeztetnek az ilyen műfajú regények adaptációira. Louise egyre mélyebb involválódása David és Adele kapcsolatában A lány a vonatont idézi, de a legszembetűnőbben a Holtodiglanból merít a sorozat: állandó kérdőjeleket igyekszik elültetni a néző fejében a házaspárral kapcsolatban. Míg az egyik jelenetben a férfi tűnik kontrolláló zsarnoknak, addig a másikban már a nőt látjuk szenvtelen pszichopatának. A házasságon belüli hatalmi egyensúly változásai azonban olyan laposak, hogy saját magunk szórakoztatására érdemes elkezdeni strigulázni, épp kit állít be őrültnek a kreátor, Steve Lightfoot.

Az eddigiekből kitűnik, hogy a Ne higgy a szemének! előszeretettel nyúl már bevált toposzokhoz,

amiket a lehető legközhelyesebben épít be. Így tehát naivitás lenne azt hinni, hogy cserébe legalább a karakterek kidolgozottak. Alig ismerjük meg Louise és David, illetve a flashbackek meghatározó mellékszereplője, Adele 10 évvel ezelőtti legjobb barátja, Rob (Robert Aramayo) motivációit. Egyedül Adele ábrázolását vádolhatnánk meg némi dimenzióval, ám végső soron ő is kimerül annyiban, hogy egy megfejtésre váró enigma.

Lightfoot tudja, hogy a sorozat alapjaiban véve felszínes.

De ő a végjátékra épít – ettől és a misztikus száltól várja a megváltást. Utóbbit először csak Louise horrorisztikus rémálmai képviselnek, melyek rettenetesen kilógnak az amúgy két lábbal a valóság talaján álló történetből. Csupán random, felesleges ijesztgetésnek tűnnek, később azonban kapcsolódási ponttá válnak Louise és Adele között. A nő ugyanis Rob naplóján keresztül segít Louise-nak legyőzni az alvajárást okozó lidérces álmait a tudatos álmodás módszerével, mely gyakorlat során az alvó személy felismeri, sőt irányítani is tudja az álmait.

Persze nem a Ne higgy a szemének! az első mű, ami ezt a jelenséget tematizálja – kézenfekvő példa rá az Eredet. Csakhogy míg Christopher Nolan az álmok világát fedezte fel, addig Lightfoot magára az alvó emberre és annak lelkére koncentrál.

Zavarosnak hangzik? Tényleg az. A sorozat bármennyire is próbálja intergrálni a természetfeletti szálat, egészen az utolsó részig éles kontrasztban áll a cselekmény valósághű vonalával. És bár a finálé mindent a helyére tesz, a cím értelmétől a karakterek viselkedéséig, a csavar túl elrugaszkodott és kifacsart ahhoz, hogy ne érezze magát megcsalatva a néző. Tehát egész egyszerűen nem éri meg végigszenvedni egy ötórányi unalmas Holtodiglan-másolatot, hogy aztán az utolsó részben kiderüljön, hogy egész végig egy (spoiler!) misztikus A tehetséges Mr. Ripley-t néztünk.

Rakita Vivien

Rakita Vivien

Rakita Vivien az ELTE Bölcsészkarán végzett film szakon. Kedvence a midcult, illetve a történelmi és gengszterfilmek, valamint sorozatok széles skálája. 2017 óta tagja a Filmtekercs csapatának.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés