A Big Sky a 11 Emmy-díjas David E. Kelley visszatérése a hagyományos tévébe. Egy meglehetősen zavarba ejtő visszatérés… Pilotkritika.
Hiába van harminc Emmy-jelölése, amiből tizenegyet díjra is váltott, David E. Kelley neve azért nem olyan közismert az átlagember számára, különösen idehaza. Kelley olyan legendás sorozatok alkotója, mint az Ally McBeal, az Ügyvédek vagy a Boston Legal – Jogi játszmák, és aki az utóbbi időkben áttette székhelyét az Amazon és az HBO köreibe.
Náluk olyan sikersorozatokat hozott tető alá, mint a Goliath, a Hatalmas kis hazugságok vagy a most is futó Tudhattad volna.
Ezek után persze okkal merül fel a kérdés, hogy ha valaki szuper sikeres tud lenni a sokkal nagyobb teret és több lehetőséget biztosító prémium csatornáknál és streaming szolgáltatóknál, akkor mi a fészkes fenéért akar visszamenni a lineáris kereskedelmi tévézéshez? Nos, egy valamit tudni kell még Kelley-ről: szeret szórakozni. Emlékezzünk csak vissza, a Boston Legal párosa hogy feszegette a határokat, bőven túlmenve azon, hogy lebontották azt a bizonyos negyedik falat. De azt se feledjük, hogy Kelley felelős A szörny című kulthorrorért, amiben, nos, Betty White egy bazi nagy krokodilt nevel.
Lehet, hogy később változik majd az irány, de a pilot epizód alapján a Big Sky az utóbbi kategóriához áll közelebb, miközben azért ott vannak benne azok a jegyek is, amelyeket elvárhatunk a „komoly Kelley-től”. A legszembetűnőbb ezek közül a szereplők ábrázolása, ami azért is nagy bravúr, mert egyáltalán nem
különleges emberekről van szó, Kelley mégis, akár csak egy-egy jól eltalált jelenettel olyan karaktert ad nekik, amitől speciálissá válnak.
Ott van a kissé szeleburdinak tűnő járőr (John Carroll Lynch), aki egy meglehetősen pikáns hasonlattal segít a sárban ragadt turistán, majd a feleségével bonyolódik a nagy menopauza-vitába. Ott van az ex-zsaruból magándetektívvé vált Cody (Ryan Phillippe), akinél épp áll a bál, miután a felesége (Katheryn Winnick) rájön, hogy lefeküdt a kolléganőjével (Kylie Bunbury). Majd miután a két nő jól elpáholta egymást egy western-kocsmában, bemegy értük a sürgősségire és egy fuvarral hazaviszi őket.
És ez ismétlődik újra meg újra, mintha minden valami blőd B-filmes jelenetbe futna bele, aminek kétségkívül az epizódot záró orbitálisan WTF-jelenet vet véget.
Mindezt úgy, hogy közben ez egy komoly krimi, mert a fentebb említettek mellett megismerjük még a kamionos Ronaldot (Brian Geraghty), akiről már az első pillanatban tudjuk, hogy szociopatává tette a tény, hogy 38 évesen is az anyjával lakik, aki árgus szemmel őrködik felette és minden tettét kritizálja. Talán nem csoda, hogy szegény ember prostituáltakat csavargat nejlonba, és bepöccen a két tinicsajra, akik gúnyolódnak vele. Ő, és a lányok elrablása hozza össze az egész kompániát, és elkezdődik a nyomozás. Vagy nem.
Nem kell aggódni, nincs itt semmi spoiler, ez nem olyan krimi. Nem a tettest vagy az okot keressük, hanem a nagy összképet. Azt, hogy miképp kapcsolódnak egymáshoz ezek az őrült események és a mögöttük álló őrültek. És azt már az első rész alapján tudni lehet, hogy hosszú és véres út vár ránk, mire kitisztul a fókusz.
Hogy ezt ki mennyire bírja? Jó kérdés, az biztos, hogy érdemes félretenni az elvárásokat, bűnös élvezet üzemmódba kapcsolni, és várni a Gyilkos elméket, amit ezúttal akár a Coen testvérek is rendezhettek volna. Mert egy biztos: lehet, hogy Kelley szórakozik, de pontosan tudja, mit csinál.
