Victor Lavalle Bölcsőrablók (The Changeling) című regényéből készült sorozat nem sieti el az expozíciót: konkrétummal elég keveset, sejtetéssel annál többet találkozunk. A legfontosabb kérdés az, hogy a sorozat milyen minőségben és milyen arányban fog megfelelni a „horror”, „fantasy” és „science-fiction” címkéknek. A kritika az első két rész alapján készült.
A könyvmoly és könyvdíler, Apollo (LaKeith Stanfield) hosszas huzavona után sikeresen meghódítja az árva könyvtároslány, Emma (Clark Backo) szívét. Szerelmük kiteljesedését egy hathónapos hiátus késlelteti, de lány a semmiből bejelenti, hogy visszaköltözik Brazíliából, és szeretné Apollóval való kapcsolatát onnan folytatni, ahol abbahagyták. Emma egy három csomóval megkötött piros fonállal a csuklóján tér haza, amit egy brazil esőerdőben véletlenül megtalált magányos boszorkány kötött a nőre. Apollo egy romantikus jópofázás és babonákon való könnyelmű nevetgélés közepette levágja a lány karjáról a fonalat.
Apollónak szépen lassan rá kell jönnie, hogy ezzel fatális hibát vétett – legalábbis valószínűleg.
Ezt követően traumatikus flashbackekkel párhuzamosan szerkesztett módon Emma és Apollo összeházasodnak. A kegyes (?) sors egy fiúval ajándékozza meg őket, akinek nagyon nehéz és véletlenszerűnek tűnő körülmények között kellett megszületnie. A szülés egy jótékonyan üres és lerobbant New York-i metrószerelvényen indul be két megálló között. Természetesen a metrószerelvény csak addig nem működik, amíg a gyerek teljesen meg nem születik. Gyanúsan csak addig, amíg még van arra lehetőség, hogy komplikációk lépjenek fel a szülés során.
Egészen eddig a fontos narratív pontig a sorozat nem nagyon mutatja jeleit a fantasztikumnak. A fimnyelvet tekintve viszonylag földhöz ragadt és realista marad, a történeten egyelőre nem igazán látszik se a fantasztikum nyoma, és a viszonylag sűrű komikus pillanatok a horror-élményt kimondottan gyengítik.
Azoknak a nézőknek, akik a tipikus műfaji sémáknak megfelelő, „valódi” horrorra és fantasyre vártak, azoknak egyelőre részben csalódnia kell.
Ami validálja a horror és a fantasy címkéket az internetes adatbázisokon néhány bizarr álomjelenet, egy-két látszólag oda-nem-illő, fura vágókép és a brazil boszorkány történetszála. Ezeknek nemevilági jellegéről még nem győződhettünk meg teljesen.
Bölcsőrablók egy realista nagyvárosi dráma történetének és képivilágának köpönyegében elbújt misztikus rejtély.
Pont az a kevés borzalomra és fantasztikumra utaló, fantasztikus eredetét tekintve nem egyértelmű jel az, ami képes jelenleg fent tartani az érdeklődést és egy izgalmas frusztráltságot. A különös jelenségekre nincsen egyértelmű magyarázat, végig egyfajta balladai homályban kell tapogatóznunk, nekünk nézőknek. Érzékletes példa erre, ahogyan a gyermek, Brian megszületése után Emma karakterének ívét kanyarítják az írók. Az anyának látszólag szülés utáni depresszióval kell megküzdenie. Ez egy ponton annyira súlyossá válik, hogy mind önmagára, mind a látszólag normális csecsemőre is veszélyessé válik. Ezen felül Emmát egy idegen telefonszámról kapott fenyegető képek és üzenetek is nyomasztják, amik véletlenül pont eltűnnek akkor, amikor azokat másoknak is megmutathatná. Az orvosok igazolják, hogy az újszülött nyugtalansága miatti fáradtság, kialvatlanság akár hallucinációt, pszichózist is okozhat.
Akkor most mi az igazság az uncanny jelenségek mögött?
Ez tényleg a szülés utáni depresszió szélsőséges megnyilvánulása, vagy valami idegen erő befolyásolása? Ha láttunk már egy-két 1915 után készített mozgóképet, sejthetjük, hogy az utóbbiról van szó. Viszont a megmagyarázó erővel bíró konkrétumok teljes hiánya, a horror és a fantasy tipikus audiovizuális jegyeinek (sötét képek, sötét terek, nyugtalanító zene, fantasztikum és ominózum jelenlétének) a hiánya érdekesen nyugtalanító élmény. Számos nagysikerű Stephen King-történet (Ragyogás, Hasznos holmik, Tortúra, stb.) hasonlóképpen működik. Sokáig titkolózik és idővel így jutnak el a katarzisig.
A Bölcsőrablók narratíva-építkezése nagyon bátor és viszonylag frissnek hat, de már most az látszik, hogy könnyen elkaszálhatja önmagát.
Sajnos a sorozat egymás után vezet be számos hasonlóan konkrétum nélküli motívumot és történetszálat, amelyek közül a legtöbb esetben a megfoghatatlan narratív motiváltság inkább zavaró és elidegenítő. Miért olyan fontosak a könyvek jelenléte? Miért van és ki a narrátor? Mi a relevanciája annak, hogy Emmáról készült egy aktkép egy galériában? Számos hasonló, megmagyarázatlan motívum pakolódik egymásra, amelyek között nem látjuk a relációs jeleket. Félő, hogy ebben a narratív útvesztőben egyik ősvény se fog haladni sehová, ez pedig inkább kidobja a nézőt a filmélményből. Különösen úgy lehet ez nagyon veszélyes a sorozat minőségére nézve, hogy bizonyos elemei érdekesen keltenek bizonytalanságot és nyugtalanságot, de ami ezeken túl van az inkább elnagyoltnak és lustának érződik, semmint valódi atmoszféra- és narratívépítő elemnek. Hiába történik objektíven sok minden, emiatt mégis nagyon lassúnak érződik az építkezés.
Ami segíthet a motívumok és a különféle megmagyarázatlan események esetleges motivációi közti tájékozódásban, az a sorozat angol címe. A changeling-ek azok a gyerekek, akiket egy rontás hatására a gonosz elrabolt és helyére tett egy másik babát, aki különösen hasonlít az ellopott csecsemőre. Feltehetően ez lesz a narratíva ívében a legmeghatározóbb motívum. A legfontosabb kérdés az, hogy az elkövetkezendő részek képesek lesznek-e erősebb atmoszférát építeni a sorozat eddigi erényeire. Képes lesz-e jobban beépíteni az ígért fantasyt és horrort, valamint valamilyen képesek lesznek-e konkrétabb irányba terelni a túlburjánzó motívumcsokrot. Ha ez nem sikerül, és a homály sűrűségében nem talál valahova időben kivezető ösvényeket a történet, akkor egészen biztos kevesebb néző fogja követni ezt a sorozatot hétről hétre.
A Bölcsőrablók az Apple Tv+ kínálatában található meg.
