Sorozat

Borgiák: második évad

A Showtime sorozata a történelem egyik legfondorlatosabb és leghírhedtebb famíliájának portréját tárja a nézők elé. A 15. századi Itáliában játszódó Borgiák június 26-án tér vissza a második évaddal a HBO képernyőjére. A széria ismét az intrikus Rodrigo Borgia és családja hatalmi játékait mutatja be, a főszerepet pedig továbbra is az Oscar-díjas Jeremy Irons alakítja.

A kábeladó történelmi portfolióját gazdagítja a Borgiák családtörténete, melynek első évadját 2011-ben mutatta be a Showtime az Egyesült Államokban, Magyarországon pedig az HBO vetítette. Az Oscar-díjas Neil Jordan szériája beváltotta a hozzá fűzött reményeket: négy epizód után berendelték a folytatást, és a díjátadókon is jól szerepelt. Jeremy Irons Golden Globe-jelölést kapott Rodrigo Borgia szerepéért, a jelmezeket és a főcímet pedig Emmy-díjjal jutalmazták. A sorozat sikerét bizonyítja az is, hogy idén májusban berendelték a harmadik évadot is, amely 2013-ra várható, és szintén Magyarországon forgatják.

A történetről

A Borgiák első évadjában Rodrigo Borgia bíboros cselszövéssel megszerezte a pápai trónt, és VI. Sándor néven megkezdte áldásosnak és kegyesnek épp nem mondható tevékenységét. Hatalma megszilárdítása érdekében az új szezonban sem riad vissza semmitől és senkitől, bár régi ellensége, Della Rovere nem könnyíti meg a helyzetét, ugyanis inkognitóban Rómába érkezik, hogy merényletet szervezzen ellene. Azonban ahogy az események követik egymást, egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy a legnagyobb fenyegetés nem kívülről, hanem családon belül leselkedik a pápa hatalmára: szeretett lánya, Lucrezia ellene fordul, a Cesare és Juan közötti testvéri rivalizálás pedig a Borgia-dinasztia fennmaradását veszélyezteti.

Az alkotók a második évadban, ha lehet, még magasabbra tették a lécet, hogy megfelelő köntöst kapjon a Neil Jordan által négyévadosra tervezett történet. „Az első évadban a történelmi tablót nagy alapossággal rajzoltuk meg, a második évadban már sokkal nagyobb szabadságunk volt a történet formálásában” – mondja Neil Jordan vezető producer, író és rendező. Azt már James Flynn vezető producer teszi hozzá: „A második évad már nemcsak a Vatikán belső köreiben játszódik, hanem átnyúlik a nyomorúsággal teli római utcákra, mindazonáltal megőrzi erőszakos, harcos és lebilincselő voltát.” David Leland író-rendező szerint pedig „ha történelmi leckét akarunk, olvassunk el egy könyvet vagy nézzünk meg egy dokumentumfilmet. Ha drámát akarunk, nézzük meg a Borgiákat.”

Rodrigo Borgia, a bábjátékos

A Jordan-csapat által ábrázolt VI. Sándor pápa (Jeremy Irons) rendkívüli személyiség: nagy odaadással szereti gyermekeit és unokáját, és bár két nő is van az életében (gyermekei anyja, Vanozza és szeretője, Giulia), vágyai kielégíthetetlenek – Vittoria (Jemima West), az érzéki szobrász iránt is egyre erősebb vonzalmat érez. Az új hódításhoz kellő szabadságot úgy biztosítja magának, hogy megbízza Giuliát (Lotte Verbeek), derítse fel a Vatikánon belüli korrupciós ügyeket. Giulia Vanozzával (Joanne Whalley) és Lucreziával (Holliday Grainger) együtt, egyfajta római Robin Hoodként, a nyakába veszi a sikátorokat, hogy a bíborosokat a törzshelyükön keresse fel: a bordélyházakban.

A fő karakter ellentmondásosságát erősíti még, hogy a Vatikánt ért, történelmileg dokumentált villámcsapást, amelyben sokan vesztették életüket és majdnem a pápa is meghalt, VI. Sándor Istentől való jelnek tekinti. „Úgy vette, mint pápasága és bűnei kritikáját, melyből igen sok volt, és ha csak rövid ideig is, de megpróbált megváltozni” – magyarázza Jordan.

A Borgiák és James Bond

VI. Sándor pápa a második évadban sem marad ellenlábas nélkül: Della Rovere bíboros (Colm Feore) – aki egyébként a következő pápa lett II. „Rettegett” Gyula pápa néven – ellenségként kezelte egész uralkodása alatt. Az alkotók a bíboros ábrázolásánál megidézték a filmtörténet egyik fontos alakját: „Della Rovere egy szuperbíboros a második évadban – egyfajta James Bond-típusú bíboros” – árulja el a Cesare Borgiát alakító Francois Arnaud. Ám a Borgia-birodalomban nem csak a pápa személye okoz feszültéseket: Micheletto segítségével Cesare bosszúálló terrorcsapatot szervez a kolostorban bujkáló szerelme haláláért felelős francia csapatok ellen.

A látványvilágról – új díszletek az etyeki Korda Stúdióban

A Borgiák második évadja az elsőhöz hasonlóan Etyeken a Korda Stúdióban forgott, ám a korábbinál grandiózusabb díszletet kapott. A látványtervező, Jonathan McKinstry és csapata majdnem a duplájára növelte a sorozat forgatási területét. A Vatikán körül több római épületet is „felhúztak”, illetve a Szent Péter teret kiegészítve megépítették a Városkaput. Róma utcáit és a Bazilikát kibővítették, az újonnan épült nyomornegyed és piac pedig az alkotói szándék szerint jól ellensúlyozza a vatikáni és a villabeli jelenetek gazdag belső tereit.

A forgatási helyszínek száma is drasztikusan megugrott a második évadban: a bukolikus magyar tájtól kezdve (nyílt csatatéri jelenetekhez használták) a fejedelmi családi birtokon át (ópiumbarlangként is szolgál) egészen egy hátborzongató, évszázados katonai erődig (a felperzselt kolostort jeleníti meg) számos új helyszínnel találkozunk. „Megpróbáltam többször is kinti helyszínen forgatni ebben az évadban, hogy kicsit jobban kitoljam a határokat, és változatosabb képi elemeket kapjunk” – summázza mondandóját McKinstry.

A jelmezekről és kellékekről

Több száz kézműves munkája és több ezer órányi kutatás kellett a jelmezek, a karneváli maszkok és a rengeteg egyéb kellék elkészítéséhez. Gabriella Pescucci, Oscar-díjas jelmeztervező és Olaszországból, Franciaországból, az Egyesült Királyságból és Magyarországról verbuvált csapata több száz jelmezt készített el, több mint kilenc kilométernyi szövet, valamint 475 kiló festék felhasználásával. Pescucci Olaszországból származó középkori festményeket tanulmányozott – többek között egyik kedvenc festője, Piero della Francesca munkáit –, ezek adtak ihletet a részletek, a színek és a stílusok kidolgozásában. Pescucci maga tervezte a jelmezeket, a szöveteket pedig a világ minden tájáról gyűjtötték be.

Az aprólékos kellékek elkészítéséhez Philip Murphy kellékmester régiségkereskedéseket és múzeumokat járt be Olaszországban, Magyarországon és Csehországban. Murphy és kovácsokból, modellkészítőkből, bőrművesekből és festőkből álló csapata vázlatokat tanulmányozott és replikákat készített a kardoktól az ágyúkon át a méregkészítő és kínzóeszközökig, mindezeket főleg Magyarországon.

A hitelesség érdekében

Jeremy Irons felkészülését VI. Sándor szerepére Rihmer Zoltán szakértő segítette (aki egyébként az új évad egyik részében kisebb epizódszerepet is kapott). „Amikor valamilyen egyházi jelenetet forgatunk, bátran odafordulhatok hozzá és megkérdezhetem: Hiteles voltam? – ez pedig felbecsülhetetlen magabiztosságot ad” – meséli Irons.

A Borgiák második évadja június 26-tól kedd esténként látható az HBO-n, június 25-től pedig az HBO On Demand és az HBO GO filmtárban is megtalálható.

http://www.hbo.hu

HBO Pressroom

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com