Castle Rock az író regényeinek egyik legemblematikusabb helyszíne. Magyarul: ami brand, azt ki kell használni.
Egy idős asszony vár a kivégzésére egy texasi siralomházban. Az utolsó vacsorája mellett meséli el az ügyvédjének, hogy az első dolog, amire emlékszik, egy illat volt gyermekkorából, amely belengte a környéket. Az ügyvéd is visszaemlékszik, és egy dal jut eszébe, amelyben a főszereplő új emberként tér vissza szülővárosába.
A Castle Rock első epizódjából való a jelenet, amellyel
felcsillan a remény, hogy a Stephen King világába ültetett sorozat meg tudja majd idézni King életművének lényegét.
Egy apró, látszólag jelentéktelen történet ez, mégis közelebb visz a karakterekhez. Az anekdotázó King mestere ennek, többek között ennek köszönhető, hogy Állandó Olvasóit nem csak a rejtély hajtja, hanem hogy újabb és újabb embereket ismerjenek meg – mert akit ismersz, annak jobban érdekel a története is.
Itt pedig bőven van, akinek érdekes lehetne a története. Ott van mindjárt Dale Lacy (a Lostos Terry O’Quinn), a városhoz közel eső börtön, A remény rabjainak is otthont adó Shawshank igazgatója, aki egy napon váratlanul öngyilkos lesz. Utódjára (a szintén King Mr. Mercedesből ismerős Ann Cusack) azonban nemcsak az igazgatói posztot hagyja, hanem egy titokzatos fiút (Bill Skarsgård – az Az Pennywise-a) is, akit a börtönőrök találnak meg bezárva az intézmény három évtizede lezárt részlegén. A furcsa fiú mindössze egy dolgot mond, Henry Deaver (André Holland) nevét – azé a férfiét, aki húsz évvel korábban maga is egy nagy titkot hagyott a városra.
Az akkor még gyerek Henrynek több napra nyoma veszett. Az eset végén a fiúnak ugyan a nyomára bukkantak, de a nevelő apját holtan találták és Henry semmire nem emlékezett a történtekről. Ő tér most vissza ide, ahol mindenki arról pletykál, ő ölte meg az apját; de visszatértekor más meglepetésben van része: az időskori demenciával küzdő nevelőanyja (Sissy Spacek – a Carrie címszereplője) összeköltözött a város egykori seriffjével (Scott Glenn), azzal a férfival, aki egykor megtalálta őt.
Remek színészek formálnak meg érdekes karaktereket, nem egy és nem két lehetőséget adva, hogy a történet az emberekről is szóljon – akár a tragédiáikról, akár a traumáikról, akár az egymáshoz fűződő viszonyukról. Az első rész még többé-kevésbé meg is felel ennek, de aztán a másodiktól J.J. Abrams istállója – mert hogy onnan került ki a sorozat – nekilát annak, amit már sokszor megtett:
félkész alapanyagból akar mítoszt főzni.
Néhány percenként érkeznek az utalások más King-művekre, amik csak azért vannak, hogy legyenek. Három a Cujóra, még több A remény rabjaira, de az sem számít, ha egyáltalán nincs köze Castle Rockhoz az adott regénynek (Kedvencek temetője). Azt nem mondom, hogy mind rossz, de a többség legalább annyira otromba, mint a Shawshank előtt álló utcanévtábla: Redemption Road.
De még ez sem elég, a második részt végignarráló levél (Dale Lacy írta Pangborn seriffnek) magát a várost emeli be a rejtély középpontjába, nagyjából végleg eltűntetve ezzel az emberi drámát. Ellenben alkalmas arra, hogy az amúgy is féltucat, nyitva hagyott kérdés mellé beemeljenek még ugyanennyit, természetesen mindig az epizód végére időzítve a legnagyobbat.
https://www.youtube.com/watch?v=gXsKCQenpt0
Persze az is igaz, hogy a Castle Rock még így is jobb, mint az utóbbi évek King-adaptációinak többsége (A setét torony, A köd vagy a már említett Mr. Mercedes). De a Stranger Things, az Éles tárgyak, a The Sinner vagy a Dark és még egy sor minőségi thriller korában ez csak közepes, amiben nincs semmi, amibe igazán bele lehetne szeretni.
Az meg pláne nincs meg benne, hogy King szellemi örökségét szintetizálja, kivéve talán az író kései, futószalagon gyártott irományaiét. De brand az van.
A sorozat augusztus 2-től nézhető az HBO GO-n, ahova első körben az első négy epizód kerül fel, majd heti rendszerességgel az új részek.
