A Clarice biztonsági játék, ami nem feltétlenül akar a kultikus elődök nyomdokaiba lépni, inkább csak magába szippant minél több olyan elemet, amivel ideig-óráig nagy nézettséget produkálhat. De mire elég Clarice Starling (hír)neve?
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt ért véget a CBS csatorna egyik legsikeresebb sorozata, a Gyilkos elmék. Az egy rész – egy eset típusú krimisorozatok világába új színt hozó széria 15 évadon keresztül futott, és elég nagy űrt hagyott maga után.
A Gyilkos elmék remekül ötvözte a kategóriája szerkezetét a mélyebb, pszichológiai tartalmakkal, és A bárányok hallgatnak 1991-es bemutatása után újra ráirányította a figyelmet az FBI viselkedéskutató részlegére. (Ezt azóta megtette a nemrég hivatalosan is elkaszált Mindhunter sorozat is.) Tény és való, hogy ez a részleg, és maga a viselkedéskutatás tudománya rengeteg izgalmas alapanyaggal szolgál az irodalom és a filmművészet számára. De az is igaz, hogy az egysíkúság veszélye mindig fennáll ilyen specifikus témaválasztásnál, pláne az ilyen series típusú formátum esetében. A hosszan tartó siker pont annak volt köszönhető, hogy ezt az egysíkúságot sikerült elkerülni.
A nézőknek nem kellett sokáig várniuk, hogy a csatorna előálljon a pótlékkal. A CBS viszont ahelyett, hogy bátran reagált volna az igényekre, inkább az egyszerűbb utat választotta. Fogta a két jól bevált alapanyagot (A bárányok hallgatnakot és a Gyilkos elméket), összegyúrta azokat, kivette belőlük mindazt, ami kicsit is kockázatos (vagy amihez épp nem volt meg a joguk – például a Hannibal Lecter nevet), és
Clarice köré építve egy végtelenül hétköznapi, biztonsági játékot köpött ki magából.
A két rajongótáborból garantáltan kijön sok néző, aki nekiáll a Clarice-nek, sőt, annyi is, aki a pilot után is ad még neki esélyt. Az viszont már erősen kérdéses az eddig látottak alapján, hogy mennyien lesznek valóban kitartóak, újat és figyelemfelketőt ugyanis még nem kaptunk.
A Clarice egy évvel A bárányok hallgatnak lezárása után veszi fel a fonalat, amikor is Clarice Starling (Rebecca Breeds) még mindig a Buffalo Bill elfogása miatti poszttraumás stresszel, az őt kísértő emlékekkel küzd, még ha ezt próbálja is titkolni. Az akkor megmentett Catherine anyja, Martin szenátor (Jayne Atkinson) kifejezett kérésére Starlingnak be kell szállnia egy washingtoni nyomozásba.
A helyiek nem veszik túl jó néven, hogy egy fiatal, tapasztalatlan, és persze nőnemű ügynököt küldenek a nyakukra,
aki ráadásul szerintük csak a szerencséjének köszönheti a korábbi fogását és hírnevét. Amennyire tehetik, ezt az orra alá is dörgölik, hovatovább, megpróbálják minél inkább kihagyni a nyomozásból. De persze Starling már rögtön az első epizódban lerántja a leplet néhány rejtélyről, és jól keresztbe tesz újdonsült felettesének, amikor közli, marad, ameddig szükség van rá.
Az első rész végére több dolog is világossá válik. Egyfelől az, hogy a Clarice pontosan ugyanazt a szerkezetet fogja követni, mint a Gyilkos elmék vagy bármelyik CSI, csak épp a kilencvenes évek elejére helyezve, így a technológia helyét a régimódi módszerek veszik át. Másfelől az is biztos, hogy Starling ügynöknek legalább akkora (csak valószínűleg sokkal szájbarágósabban megjelenített) feladata lesz a sorozat alatt, hogy kivívja férfi kollégái elismerését, mint az, hogy megoldja a bűntényeket és elkapja a gyilkosokat.
A gond utóbbival az, hogy ezzel a céllal akkor tudunk csak azonosulni, ha úgy érezzük, Clarice megérdemli ezt az elismerést, erre viszont eddig nem sok okot adott. Vehetnénk ilyen oknak, hogy okosabb a társainál, csak hát
a vakok között félszemű a király elv kissé keserű szájízt hagy maga után.
Clarice a nyomozás során olyan feladatok elvégzésével bukkan a tettes nyomára, amit egy mezei rendőr is el tudna végezni… vagyis inkább el is kéne neki végezni (például kapcsolatot keresni az áldozatok között). Ráadásul a nagy ötletek sem feltétlenül az ő fejéből pattannak ki, hanem inkább kevés segítőjének köszönheti azokat.
Biztos, hogy már az első évad során is jelentős személyiségfejlődésen fog keresztülmenni a főszereplő, hiszen idővel el kell jutnia a magabiztos, céltudatos és roppant jó szakember fázisába, akivel a Hannibalban találkozhatunk. A kiindulópont viszont nemhogy a Bárányokban megismert Clarice értékeit nem viseli magán, de egyéb okot sem ad arra, hogy nagy bizalmat szavazzunk neki, vagy hogy különösebben a szívünkbe zárjuk.
Temetni nem kell a Clarice-t, potenciál bőven van benne, reméljük, élni is tudnak vele az alkotók. De ha valaki újító és addiktív sorozatra számít, a pilot csalódást fog neki okozni. Akárcsak azoknak, akik a Jodie Foster által alakított szelíd, mégis karizmatikus, épp ezért szerethető Starling nyomozót szeretnék viszont látni.
