Sorozat

Régen a tiniknek is egyszerűbb volt – Cobra Kai

Cobra Kai a Karate kölyök folytatásaként szolgáló sorozata, a hangsúly azonban mégsem a nosztalgián van. Igazi rockzene szól persze a ’80-as évekből, de a kottát már a mai gimnazisták olvassák. Avagy hogyan legyél férfi macsószag nélkül?

Öncélú nosztalgiázás vagy felzárkóztató program tizenéveseknek? Ez volt talán a legfontosabb kérdés a Cobra Kai című sorozat első évadának első néhány része után. Ha nem tudod, mit jelent a sorozat címe, valószínűleg 1990 után születtél, és erre a nosztalgiafaktorra bőven rájátszik a sorozat, mégsem ez a fő csapásirány. A ’80-as évekből a magnókazetta helyett sokkal inkább a női-férfi viszonyokat veti össze a 21. századdal, mégsem propagandisztikus módon, az akkori világrend elfelejtését követelve.

Cobra Kai ugyanis a ’80-as évek kultikus filmje, a Karate kölyök rosszfiúira utal. Az akkori film főszereplője, Daniel LaRusso (Ralph Macchio) a bölcs és idős Miyagi mestertől (Pat Morita) tanulja el a karate alapjait, hogy megvédje magát a Johnny Lawrence (William Zabka) vezette fiúktól. Nem mellesleg Johnny barátnője, Ali (Elisabeth Shue) a film közben Danielé lesz. Így a kerületi karatebajnokság döntője Daniel és Johnny között a szokásosnál is feszültebb hangulatú.

A film persze nem erről szól, ez csak olyan csali gimnazista nézőknek.

A lényeg sokkal inkább abban van, hogy a karate nem egyenlő a verekedéssel, hanem lássuk meg mögötte a filozófiát: az önkontrollt és az egyensúlyt. Meg persze vannak benne jó kocsik, az mindig kell. Most is kell.

És akkor most visszatérhetnek a cikkhez a 30 éven felüliek, mert hogy valami ilyesmi a Cobra Kai című sorozat is, aminek immáron harmadik évada került fel a Netflixre. A sorozat nagy dobása, hogy az eredeti film szereplőit hozta vissza. Danielt, Johnny-t és más karaktereket is ugyanazok játszanak, mint 35 évvel ezelőtt, az ő történetüket meséli el most már 3 évad, de már a mai tizenévesekkel a fókuszban.

Az ecuadori bevándorló Miguel, a gazdag családból érkező Samantha (mondjuk nem értem, hogy kerülnek ezek ugyanabba az iskolába), a szerető szülők nélkül felnövő Robby és egyéb, különböző komplexussal küszködő fiatalok tanulják a leckét az élethez Johnny és Daniel új karateiskolájában. Igen, a 21. században lányok is járnak karatéra, az eredeti történetben ez nyilván szóba sem került. Különösen szembetűnő, amikor a 2. évadban egy szép arcú, törékeny, festett körmű lány lép a Cobra Kai termébe cicanadrágban, és harcba száll a címvédővel.

Az alkotók eközben olyan üzeneteket csempésznek a történetbe, mint az erőszak kezelése, mit jelent a másikat és magamat legyőzni, milyen a mai női és férfiideál.

Ezzel szemben pedig milyen Johnny-é, a ’80-as években rekedt karatemesteré, aki azt sem tudja, mi az a Facebook, számítógépe sincs, de az azért megvan, hogy az internetet a pornó miatt találták fel. Aki benéz minden szoknya alá, és akinek a fiatal Miguel kell közölje, van olyan is, hogy a nem az nem.

Cobra Kai programszerűsége mindenképpen szemet szúr, a népnevelő jelleg azonban sokkal inkább a felnőtt nézőnek jön át. Nincs az a fajta arcpirító demagógia, mint például a nemrég szintén a Netflixen látott The Prom esetében, a karakterek személyiségének ügyes beállításával azonban képes annál sokkal jobb finomhangolásokra is. Már csak azért is, mert a sorozatban már nem annyira fekete és fehér minden. Hogy nosztalgikus szófordulattal éljek: régen minden egyszerűbb volt. Daniel és Miyagi jó, Johnny és a Cobra Kai rossz. Ma már ez nincs így.

Johnny valóban belátta, hogy élete rossz útra tért, gyerekét nem nevelte. Sokat szenved régi dolgai miatt. Ez még akkor is nyilvánvaló, ha a sorozat bűnbánó katarzist kereső része nagyon erőltetett, talán jobb is lett volna hagyni. De Daniel is csak elsőre látszik mintaapának és jól menő vállalkozónak. Ő is könnyebben belefeledkezik mások gyerekeinek tanításába, minthogy észrevenné saját elhanyagolt fiát.

 

„Kicsit öreg vagy, ez az óra tiniknek van”

– tűnik fel cikk írójának a mondat, amit az iskolai tinisorozat második évadában Johnny mond egy random betérő harmincasnak, amikor az belép a dódzsóba, hogy órákat vegyen. Ez a párbeszéd reflektál egy kicsit az egész filmre. Johnny Guns n’ Rosest hallgattat fiatal tanítványával, aki a Roxette zenéjére csinál videót a barátnőjének, de minden felvonultatott sportkocsin az idősebb generáció szíve dobban. Ez a film mégsem nekünk szól. A jelenkorban játszódó epizódok a mai világfelfogással inkább meghaladják a ’80-as éveket. A korszak filmjeiben dívó macsó kultúra ma már csak a rossz válaszok között található, a főszereplő fiatalok azonban – fiúk és lányok egyaránt – egyre inkább megtalálják saját magukat. De közben minden fiatalt figyelmeztetnek: lépten-nyomon elharapózhat az indulat kultúrája, márpedig Miyagi mester nem ezt tanította.

Avatar

Sergő Z. András

Sergő Z. András alapító, főszerkesztő-helyettes. Közép-Kelet-Európa, különösen a román újhullám, a délszláv és a magyar film követője. Kedvencei a dokuk, a kamaradarabok, sport- és valláspolitika. sergoandras@filmtekercs.hu

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya