Sorozat

Lovaggá ütődöttek – Crossing Swords

Középkori agyfasz animáció fafigurákkal? A Hulu a Crossing Swords című sorozattal újra bebizonyítja, a hülyeségnek nincs határa. A cikk három epizód alapján készült.

A Robot Chicken alkotói új platformon alakítanak. Tom Root az Adult Swimről szabadult át a (Disney által birtokolt) Hulu-ra, és vele tartott John Harvatine IV is, aki a Crossing Swords című animáció 10 epizódját is írta-rendezte. De milyen az a humor, amit az urak képviselnek? Az olyan, ami

nem a legkisebbeknek való, viszont véresen komolytalan.

Míg az Adult Swimen parádézó kiborgbaromfival címkézett szériában egy szkeccsgyűjtemény keretében nézhettünk válogatott paródiákat, most a tévés stop-motion királyai a középkor kifordított világába kalauzolnak el minket. Egy olyan korba, ami sosem volt, de a mai emberek pont ilyenné alakították volna. A Crossing Swords humorforrása, hogy a lovagok korába korszerű problémákat és agymenéseket ültetnek – az ebből származó ellentmondásokból pedig percenként több poén származik, mint más, neves animációkban.

A 21. század őrült és elborult animációs sorozatai

Vannak itt krákenek életéért tüntető egyetemi zöldaktivisták, egyenlő fizetésért kampányoló boszorkányok, és akkor még nem is beszéltünk a nudizó lovagaspiránsról, vagy a rejtőzködő orkokról, akik a faji előítéletek áldozatai. A Crossing Swords a kattant animációs sorozatok sajátjának számító játékszabályokat használja, mely egyeseket elkárhoztatott, másokat felemelt – mégpedig azt, hogy „minden játszik”. A történeten belül laza logika tartja össze az eseményeket: a South Parkban Kenny az összes részben meghalhat, Peter Griffin a Family Guy-ban szenvedhet akármekkora sérülést, a következő részre nyoma sincs, Rick és Morty pedig az alternatív dimenziókkal fedi be a történeti lyukakat.

A Hulu sorozatában sincsenek igazán megkötések, így ami az írók fejéből kipattan, azt bátran belepakolhatják

– és jelen esetben ezzel semmi gond. A modern gondolkodás visszaültetése a mai szemmel bigott és korlátolt világba már önmagában vicces, de a fantasy-világ rendelkezik belső logikával, és a sorozat nem tér el az univerzum szabályaitól. Ráadásul, aki itt meghal, az általában nagyon meghal, és nem tér vissza (egy perc néma csend a kivégzőeszköz által felboncolt Robin Hood emlékére).

Matt Groening (A Simpson család) Netflix-animációja, a Disenchantment kínált hasonló alapszituációt, ám a részeges királylány 12-es karikás, kézzel rajzolt kalandjait lecserélték egy 18-as karikás esztelen ámokfutásra, amiben kéz nélküli figurák marhulásait nézhetjük.

Pont annyival jobb a Crossing Swords kollégájánál, hogy merészebbek a poénok, és a játékidő csupán 20 perc epizódonként.

Ez pont annyi idő, ameddig vicces tud maradni egy ilyen sztorimentes katyvasz. A Disenchantment kiábrándult főszereplőjének ellenkezője testesül meg Patrickben, a Crossing Swords hőseben, akinek minden vágya, hogy a „család fekete báránya” jelzőt lemossa magáról – annak ellenére, hogy messze a legnormálisabb és leghumánusabb az egész félnótás famíliából, csupán a leggyengébb érdekérvényesítő képességgel rendelkezik. Míg testvérei, akik meggyötörték gyerekkorát, kalózok, fosztogatók vagy hivatásos bohócok lettek, addig az idealista Patrick a királyi udvar apródja kíván lenni. Ám az események alapján megtudjuk, a korona viselésében semmi nemes nincs, az uralkodók is romlottak, a királyság pedig csak azért nem dől össze, mert az alattvalók teszik a dolgukat.

Nicholas Hoult (Egy fiúról, Tolkien) szólaltatja meg a főszereplőt, mellette a legismertebb arc a Merriman királyt alakító Luke Evans, akire rá se lehet ismerni a felséges vén önelégültség képében. Ez a két név a tapasztaltabb szinkronszínészek mellett elegendő biztosítékok arra, hogy a Brickleberry, Firka villa, és hasonlóan beteg animációk kedvelői új kedvencet találjanak maguknak eme stílusában még egyedinek is mondható állatkodásban. Bár a Robot Chicken fel-felbukkanó mondanivalói, vagy agyament, de érvényes gondolatvilága nem érhetők tetten az új sorozatban, egy-két reflexió azonban jóleső és frappáns lesz. Csak ne csodálkozzunk, ha közben egy-két karakter fejét szétloccsantják!

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Kritika rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya