Hírek Sorozat

Csaknem öt órát tévéztek naponta az emberek

Televízió, tévé

Televízió, tévéNaponta átlagosan 4 óra 57 percet tévéztek az emberek október és november között, a Nielsen Közönségmérés adatai szerint, pontosan ugyanannyit, mint egy évvel korábban.

A tévézők nagyobb arányban választották az általános szórakoztató, közszolgálati és filmcsatornákat, mint az előző év azonos időszakában – derül ki kutatásukból, amelynek eredményét kedden juttatták el az MTI-hez. Csökkent a kereskedelmi tévék együttes közönségaránya, de még mindig ezeket nézik a legtöbben.

A gyermekek naponta átlagosan 3 óra 30 percet tévéztek a vizsgált időszakban, 16 perccel többet, mint egy évvel korábban, beérve a 18-49 éves korcsoportot, amelynek 3 óra 30 perces tévézési ideje egy perc híján ugyanannyi, mint az előző évben.

Az 50 évesek és idősebbek átlagosan 6 óra 24 percet töltöttek a televízió előtt, 5 perccel kevesebbet, mint egy évvel korábban.

Tavaly október és december között az országos kereskedelmi csatornák együttes közönségaránya a teljes népesség körében csaknem 29 százalékos volt, mintegy 6 százalékponttal alacsonyabb, mint az előző év ugyanezen időszakában.

Az általános szórakoztató csatornák részesedése mintegy 18 százalék, a közszolgálati csatornáké pedig majdnem 16 százalék volt. Ez mindkét típus esetében több mint 2 százalékpontos növekedést jelent egy év alatt.

Ennél kisebb mértékben emelkedett a filmcsatornák részesedése a nézett időből: közönségarányuk több mint 9 százalék, a gyerekcsatornáké 5, a hírcsatornáké 4, az ismeretterjesztő csatornáké csaknem 5, a sportcsatornáké majdnem 3, a zenecsatornáké megközelítőleg 3, az életmódcsatornáké pedig több mint 2 százalék volt.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com