Sorozat

Csillagles – Stargirl

stargirl

Az HBO-nak köszönhetően végre a premierrel egy időben érkeznek a magyarokhoz az Arrowverzum legújabb sztárjának történetei: az idehaza kevésbé ismert képregénytini kalandjait, a Stargirlt maga a karakter megálmodója, Geoff Johns hozta el nekünk. Az önirónia és az infantilizmus határán egyensúlyozó végeredmény amolyan guilty pleasure: egyszerre ébreszt nosztalgiát az emberben, bosszantja fel együgyűségével és szórakoztatja kifejezetten szerethető humorával.

Miközben a mozivásznakat a Marvel Cinematic Universe uralja, addig a kisképernyő legfontosabb képregényes produktumává kétségkívül az Arrowverzum vált. Mire nyolcadik évadjával búcsút mondott az univerzumot megnyitó A zöld íjász, a verzum további hat sorozatot, két websorozatot és számos egyéb kapcsolódást mutatott fel a DC Univerzum egyéb filmjeivel és sorozataival. Ebbe a közegbe – egész pontosan a Végtelen világok krízise crossovert követő párhuzamos Földre – érkezett meg Johns szériája, melyet saját, 1999-ben debütált karakterének, Courtney Whitmore-nak szentelt.

Aki nem ismerné a DC egykori kreatív igazgatóját, Geoff Johnst, ő amolyan képregényatyaúristen – olyan darabokat köszönhetünk neki, mint A Kripton utolsó fia, a Sólyom: Végtelen repülés vagy a Zöld Lámpás: A kezdet titka / Titkos eredet, de a kisképernyőn is folyamatosan alkot, hiszen már a Smallville munkálataiban részt vett, majd olyan produkciókon is dolgozott, mint például A zöld íjász, a Titánok vagy a Flash – A Villám.

Courtney Whitmore alakját Johns repülőszerencsétlenségben meghalt testvére ihlette

– a kamaszlány a Stars and S.T.R.I.P.E.-ban debütált, és később vált csak Stargirllé, amikor hozzákerült Jack Knight, azaz Starman Kozmikus Botja. (Starman egyébként igazi klasszikus, aranykori karakter: 1941-ben született, és az Amerikai Igazság Szövetség tagjaként vált ismertté. Az idők során sokan magukra öltötték jelmezét, 1994-ben például az eredeti karakter, Ted Knight fia.)

Courtney Whitmore az átlagos kamaszlányok életét éli, amikor az újraházasodó édesanyja nyomására Blue Valley-be kénytelen költözni. Mostohaapja, Pat Dugan (Luke Wilson) cuccai között furcsa tárgyra akad, ami azonnal megszólítja. Hamarosan kiderül számára, hogy a család nem véletlenül kötött ki pont ebben a városkában, és hogy mostohaapja sem éppen az az unalmas autószerelő, akinek elsőnek hitte.

Stargirl idehaza talán kevésbé ismert, pedig nem ez az első megjelenése: számos animációs és élőszereplős szereplése volt már korábban: a Smallville-ben például Britt Irvin, A holnap legendáiban pedig Sarah Grey keltette életre. Jelenleg Brec Bassinger viseli – legalábbi 13 rész erejéig biztosan – a csillagos kosztümöt.

A karakter érdekessége, hogy DC felnőttek uralta szuperhős világához kamaszként – méghozzá lányként – csatlakozott, ráadásul egy felnőtt sidekickkel az oldalán.

Johns úgy döntött – eltérően a többi élőszereplős ábrázolásmódtól – visszanyúl oda, ahonnan elindította szereplőjét: nem próbálja meg idősebbnek, érettebbnek beállítani, ami – Courtney egy naiv, tettrekész fiatal, aki hibázik, néha bolondságokat csinál, de nagyon szerethető és könnyű vele azonosulni.

A macsók uralta képregényvilág úgy tűnik, már nemcsak a szélesvásznon ad egyre több teret a hölgyeknek. Wonder Woman emelte új szintre a női hősöket, majd az MCU is beleállt a nőket előnyösen megjelenítő, Bechdel-kompatibilis filmek gyártásába: a Marvel Kapitány, az utóbbi három Bosszúállók-film is átment a teszten. A DCU ennél is továbbment és a – társadalmi szerepvállalásán túl egyébként értékelhetetlen – Batwomannel már a filmbéli LMBTQ-szereplők előremutató ábrázolását jelző Russo-tesztet is megugrotta. A Stargirl nem vállal ilyen úttörő szerepet, de az tény, hogy egy erős és öntörvényű női hőssel állunk szemben, aki jó példa lehet a korabéli ifjú lányoknak.

A kérdés az, vajon a náluk idősebbeknek is tud-e adni valamit Johns sorozata? Az első három részt látva azt kell mondanom, jó eséllyel.

A szerző egyértelműen tiszteleg a képregények aranykori stílusa előtt:

a túlzó, néhol már-már öniróniába forduló humor, a rendkívül színes képek és az időnként igen egyszerűen – és bosszantóan – levezényelt jelenetek mind-mind felidézik a hőskort.  Szerencsére Johns érzi, hogy ez önmagában csak a geekeknek lenne csemege, ezért időről időre váratlan fordulatokkal, valóban súlyos következményekkel és egy igencsak komolyan vehető ellenfél felvonultatásával emeli a tétet. Ami azt illeti, engem megvett – lássuk, mi következik még ezután!

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs.hu egyik alapítója, 2020 augusztusáig főszerkesztője. Jelenleg a Filmtekercs Vizuális Kultúráért Egyesület alelnökeként a Filmtekercs offline rendezvényeiért és partnerkapcsolataiért felel. Geográfusként és filmtörténetre specializálódott bölcsészként végzett, PR-, branding- és marketingtanácsadóként dolgozik. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A melodráma igenis több a túlcsorduló érzelmektől. Viszont ehhez vajon az kell, hogy a szerelem beteljesületlen maradjon?

A VLOGtekercs ehavi adásában Spike Jonze A nő és Marc Webb 500 nap nyár című filmjei kerülnek terítékre. Bemutatjuk, hogy a melodráma (minden felszínes vélemény ellenére) nem feltétlenül süpped középszerűségbe. A két film összehasonlításával kiütköznek a műfajban rejlő lehetőségek, valamint az is, hogy azon túl miben újítanak az alkotók.

Műsorvezetők: Énekes Gábor
Szöveg: Énekes Gábor
Vágó: Nagy Tibor
Főcím: Gyenes Dániel
Projektvezető: Nagy Tibor
Producer: Molnár Kata Orsolya