Több millió rajongó, 42 film, 101 eltört csont: Steven Seagal pályafutása elég ahhoz, hogy az ezerarcú aikidomester legalább akkora popkulturális ikonná váljon, mint Chuck Norris vagy Jean-Claude van Damme. Casey Ryback földi helytartója hosszú karrierje során a rendezésbe is belekóstolt, amelyről mindezidáig a Lángoló jég tanúskodik.
A történet, a műfaj és a kivitelezés tengelye mentén elindulva könnyű lenne automatikusan b-kategóriába sorolni Steven Seagal egyetlen rendezését, azonban a Michael Caine, John C. McGinley és Billy Bob Thornton által erősített színészgárda óhatatlanul arra figyelmeztet bennünket, hogy 1994-ben a projekt sokkal nagyobb ambíciókkal ostromolta meg a mozikat, mint ahogy azt gondolhatnánk. A Lángoló jéggel Seagal megpróbálta a hardbody akciófilmekre jellemző, leginkább a felszámolásban jeleskedő, sérthetetlen hőstípust vegyíteni a harcművészfilmek moralizáló és kézitusában bárkit legyőző protagonistájával, a végeredmény azonban a két szék közül a pad alá esés iskolapéldája lett.
Seagal a cselekmény jelentős részében kifejezetten magas hőfokon ég, ami leginkább abban nyilvánul meg, hogy aki szembe jön vele, azt leaikidózza és/vagy lelövi, ám arra is találhatunk példát, hogy egy szexuálisan túlfűtött álomjelenetben a film szerint az eszkimó mitológiában a földet védelmező – és egyébként éppen Seagal karakterét szimbolizáló – medvét is kíméletlenül leböki. Természetesen a történetben előforduló minden szereplő motivációja egyszerű, mint a faék, és a karakterek arcán még a változáson való töprengés jele sem suhan át. A történet leginkább egy kezdő környezetismeret óra szorgalmi feladatára emlékeztet, de Seagalt minden hibája ellenére is lehet szeretni, sőt sokan egyetlen filmjéről sem csúsznának le.
Az összkép azért hullik apró darabokra, mert a gonosz olajvállalatoknak hadat üzenő és a feddhetetlenség látszatát bitorló főszereplőnk túl kíméletlenül pusztít el mindenkit ahhoz, hogy a szende arccal moralizáló Seagal hitelesen hozhassa a világmegváltó ökoaktivista szerepet. Az egyébként látványos robbantásokba és meglepően véres leszámolásokba torkolló akciókat pedig gallyra vágja a tény, hogy Seagal túl keveset lő ahhoz, hogy Terminátor legyen, és képességeihez képest pedig túl keveset vesz elő az egyébként tényleg elismerésre méltó aikido-tudásából. Hibáinak köszönhetően a Lángoló jég sokkal inkább tűnik egy koncepciótlan természetvédelmi akciófilmnek, mint egy minőségi b-kategóriás hentelésnek. Ez pedig nem más, mint a rendező számlájára írható alapvető hiba. Még jó, hogy Steven Seagal egész pontosan százzal több csontot tört, mint ahány filmet rendezett.
