Sorozat

Kétszáz darab hiányzik az ezerdarabos kirakóból – Dark (2. évad)

Dark (2. évad)

Annak ellenére is lenyűgöző teljesítmény a német Dark sorozat, hogy számos helyen egészen nehezen követhető az (idő)csavaros történet.

Amikor megjelent, sokféle címkével próbálták illetni a Dark első évadát: a Stranger Things sötét verziója, a Netflix globális terjeszkedésének következő lépcsője, időutazós skandináv krimi stb. A címkézés azonban, mint mindig, ezúttal is félrevezető: a Dark ugyanis egy egyedülálló, jellegzetes, mégis a műfaj szabályait tiszteletben tartó, önálló darab. A második évad pedig csak fokozza ezt az benyomást.

Dark (2. évad)

Ennél a sorozatnál például semmiképp nem lehet azt mondani, hogy ott folytatják, ahol abbahagyták – ugyanis már eleve három időszálon játszódtak az események. A második évadban mindez további kettővel bővül: a posztapokaliptikus 2053-mal és a vadnyugatias 1921-gyel. A tét maga az apokalipszis, ami, mint Jonas Kahnwald (Louis Hofmann) megtudja, 2020. június 26-án következik be. A jövőben ragadt Jonas mindent megtesz, hogy ezt megakadályozza, azonban véletlenül 1921-be utazik vissza. Itt találkozik a titokzatos Adammel, aki a még fiatal Noah útját egyengeti. Eközben Claudia Tiedemann magányos boszorkányként egyengeti a fiú útját, akinek felnőttkori énje (Andreas Pietschmann) egy másik idősíkon próbálja helyrehozni a dolgokat.

Ember legyen a talpán, aki tudja követni a Dark történetét – de pont ez a kihívás, amitől annyira jó!

A második évad abszolút nem könnyíti meg a feladatot. Az események folytatódnak minden szálon, sőt egy-egy apróbb ugrás is lezajlott a két évad között, ugyanis az előző részek óta minden idősíkon eltelt fél év. Összességében tehát öt történetszálat kell követni, és bár néhány karakterrel több szálon is találkozunk, a 33 évnyi különbség miatt nehéz beazonosítani őket. Így tehát nagyjából harminc szereplővel kell képbe lenni úgy, hogy sokszor a készítők szándékosan titkolnak részleteket (az idős Magnus mellett álló nő az 1921-es szálon például szerintem az idősebb Franziska lehet).

Dark (2. évad)

Biztos vagyok benne, hogy sok nézőt felbosszant majd a Dark követhetetlensége, pedig számos széria már többszörösen bebizonyította, hogy igenis ez az, ami miatt igazán lehet rajongani. A Trónok harca pont addig volt jó, amíg megszámlálhatatlan karakterrel operált. A Drót pedig azért maradhatott meg kifogástalannak a legvégéig, mert nem vált kevésbé összetetté. A Dark megadja a lehetőséget, hogy még utána is sakkban tartsa a gondolatainkat, hogy a befejezés után YouTube-elméleteken keresztül folytassuk az élményt, és hogy a késve leeső csavarokon napokkal később is kattogjunk (spoiler: Charlotta lánya az anyja!).

Ez persze nem menti fel a szériát az alól a hiba alól, hogy igenis segíthetett volna többet. Nem feltétlenül szájbarágós összefoglalókra vagy egyértelműsítő bevágásokra gondolok itt, hanem szimbolikus többlettartalommal bíró tárgyakra vagy jellegzetes külső adottságokra. Az első évadban még egész sok ilyen volt: gondoljunk csak a sárga esőkabátra vagy Claudia zöld és kék szemére. Az új részekben mintha elfeledkeztek volna erről az eszközről a készítők.

A hibái ellenére így is óriási teljesítmény a Dark – hiszen valójában ötféle műfajt ötvöz.

Posztapokaliptikus, történelmi, western, thriller és krimi – mindegyik szálnak mások a jellemzői. Baran bo Odar és Jantje Friese kreátorok nem didaktikusan váltogatták a műfajokat, de igenis éreztették a különbségeket. Az 1950-es években zajló szál középpontjában a rendőrség áll. A jövőben játszódó szcénában a szürke, a jelent a kék árnyalatai dominálják. A régmúlt a westernekre jellemző aranyozott szépia képei uralják. Apróbb jelekkel, de következetesen építik az egyes idősíkok saját jellegzetességét. A probléma – ami jelen esetben a követhetetlenség – mindig akkor történik, amikor a képi világgal és műfajjegyekkel zajló játék megbillen.

Baran bo Odar azonban az első két évad után joggal nevezhető Németország legjobb műfajfilmes rendezőjének. Már a Néma csönd is remekbe szabott darab volt, akárcsak a Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban. A Darkban pedig ismét bebizonyította, hogy nemcsak a stílusjegyekhez ért, a mögöttes tartalmat sem hanyagolja el. A sokkoló csavarok és a bravúros idősíkok közti ugrálás mellett ez volt a legérdekesebb. Nevezetesen, hogy az emberek nem változnak, és a jellemhibák generációkon keresztül is folytatódnak. Claudia pont azokat a gyereknevelési hibákat követi el, amelyeket apja vele szemben is megtett, majd utána Regina megismétli azokat Bartosz-sal. Ez válik a Dark legfontosabb üzenetévé: az évek változnak, de az emberek nem – hiába ugrálnak közben egyharmad évszázadnyit. A legjobb mégis az, hogy a Dark nem lett olyan, mint a Lost: a második évad megugrotta azt a lécet, amit az első felhelyezett. Kíváncsian várjuk a már berendelt harmadikat.

Avatar

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..