Sorozat

Skandináv krimi halott menyasszonnyal – Deadwind

Helsinki fagyos földjéből kerül elő az új skandináv krimi, a Deadwind áldozata, de a műfaj kedvelőin nem lesz úrrá a gyász. Évadkritika.

Az utóbbi jó néhány év legpiacképesebb északi kultúrexportja a krimi, legyen szó akár könyvesboltokról, moziról vagy tévéről. A világ ugyanúgy zabálja az eredeti, mint az Amerikában újragondolt verziókat (lásd A tetovált lány, a Híd vagy a Gyilkosság – The Killing esetét). Ebből a hullámból talán éppen Finnország maradt ki a legjobban, a filmes vonal tekintetében mindenképpen. (Persze Finnország nem Skandinávia, de azért a krimijeik egy része illeszkedik a „skandináv kriminek” becézett északi noir vonulatba.) Azonban most itt van Sofia Karppi (Pihla Viitala alakítja, aki talán a pár évvel ezelőtti Boszorkányvadászokból lehet ismerős a hazai közönségnek), hogy a Netflix közvetítésével nemzetközi szintre lépjen.

Az eredetiben a főszereplő nyomozónő vezetéknevét viselő sorozat az egyik finn tévécsatorna számára készült. Ezzel rögtön le is lehet tudni a széria legnagyobb negatívumát, ami valójában nem is a Deadwind hibája: egyben nézve túl sok az epizódok végére illesztett, a közönséget visszacsalogató lufi, amelyeket aztán a következő részben egy perc alatt megoldanak. De ez már csak ilyen, ha valamit úgy készítenek, hogy azt hétről hétre kövessék a nézők. Ráadásul a műfaj szerelmesei pillanatok alatt túlteszik majd magukat ezen, hiszen a Deadwind akár hangulatában, akár karaktereiben, de leginkább a történetét tekintve is

pontosan azt kínálja, amit a rajongók elvárnak egy skandináv krimitől.

A finn főváros egy vízparti részén egy fiatal nő holttestét találják, nejlonba csomagolva, egy menyasszonyi csokorral a kezében elásva. Az akarva-akaratlanul is megidézett Twin Peaks remek alaphangulatot teremt, mielőtt megkezdődne a szövevényesnek látszó ügy kibogozása, amely Karppira és egy másik osztályról épp áthelyezett újoncra, Nurmira (Laurie Tilkanen a többszörös díjnyertes Tom of Finlandből) hárul.

A tetthely építési terület, illetve a tulajdonosok épp a városi tanács jóváhagyását várják, hogy megkezdődhessen egy teljesen új technológiával felszerelt, a saját energiaszükségletét magának előállító lakópark kivitelezése. Ehhez egy német cég gyártja az eddig még ki nem próbált szélerőmű-berendezéseket, csakhogy több ponton is hiba csúszik a számításba. A független (?) szakértői tanulmányok nem igazolják a kivitelezők terveit, ráadásul kiderül, hogy a halott lány a park szellemi atyjának, Alexnek (Tommi Korpela északiasan kimért macsó alakításában) a szeretője volt.

Többféle úton indulhat hát a nyomozás, de ahogy az a zsáner jobb darabjaira jellemző, a krimi más történetszálakkal keveredik, hogy azok segítsék, kiegészítsék vagy éppen magyarázzák egymást.

A Deadwind egyik fő motívuma a gyász

(ahogy Jim Carrey napokban indult sorozatának is), ami többféle értelmezésben is megjelenik a sorozatban. Egyrészt ott van Karppi, aki akár a Híd Saga Norenjének finn verziója is lehetne mind kinézetében, mind modorában.

Ez utóbbit különösen kihangsúlyozza a tény, hogy a nő két hónappal ezelőtt veszítette el férjét egy cserbenhagyásos gázolás során. A csonkán maradt család Hamburgból visszaköltözik Helsinkibe, ahol a nőnek nemcsak a saját bánatával, hanem gyerekeivel is dűlőre kell jutnia, akik szintén más-más módon dolgozzák fel apjuk elvesztését. Egy ilyen trauma természetesen nem marad otthon a négy fal között, Karppi amúgy is határozott, és nem feltétlenül bársonyos modora még sarkosabb lesz. Döntéseiben is sokszor forrófejű, annyira, hogy azt már Nurmi fegyelmezettsége sem tudja ellensúlyozni.

A sorozatnak ez érzelmi pluszt ad, a történetnek pedig újabb és újabb kiszámíthatatlansági tényezőt. Különösen úgy, hogy a másik oldalon is két gyászoló van a középpontban. Az áldozat férje, aki szintén magára marad a gyerekeivel – és az áldozat szeretője, aki egyben az ügy egyik gyanúsítottja is. Nyilvánvaló, hogy itt is más jellegű a veszteség mibenléte, de annak feldolgozása okosan illeszkedik a cselekménybe, összekötő kapocsként pedig ott van Karppi, akinél ez azonosulási tényezővé válik, így válva érzelmileg is érintetté az ügyben.

A másik két fő motívum ennél jóval általánosabb:

a tudomány, ami kitermel valami hasznosat és jót, amit mások azonnal rosszra használnak.

Környezetbarát megoldásokról lévén szó, a kérdés feszegetése nagyon is aktuális és univerzális – míg a másik előkerülő téma legalább ennyit vitatott és napjainkban különösen sokszor „megfilmesített”. A gyerekkori traumák problémája, amelybe a Deadwind nemcsak a zaklatást emeli be, hanem a szeretetteljes nevelés hiányát is.

Ez a három együtt adja ki azt, amitől a Deadwind különleges lesz. Engedi, hogy a néző emberként tekintsen nyomozóra és gyanúsítottra egyaránt. Engedi, hogy a mindennapi életben felmerülő problémákon rágódjon és hogy lehetséges válaszokat kapjon. És kell is ez, mert a krimi amúgy nagyon egyszerű, mondhatni Agatha Christie utasításán alapul. Ő mondta, hogy az olvasónak meg kell adni minden információt, hogy maga is rájöhessen a rejtélyre.

A Deadwind megadja ezt, sőt, el is játszik vele: ott van minden, csak észre kell venni. Ahogy a néző, úgy a nyomozók sem veszik mindig észre. Ezzel persze minket, de itt leginkább saját magukat vezetik félre – de hát emberből vagyunk. Ha valaki mégis rájönne a megoldásra már az elején, az se aggódjon. Lesz mit néznie mind a tizenkét epizód során, amelynek végén eljön az igazság pillanata. Vagy a meglepetésé…

Avatar

Németh Barna

Németh Barnabás a Szegedi Tudományegyetemen végzett magyar szakon, jelenleg néhány könyvkiadónál dolgozik. Szabadidejében olvas és sorozatokkal foglalkozik, díjszezon idején pedig a díjszezonnal.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya