Sorozat

A királylány, a manó és a démon bemegy egy kocsmába… – Disenchantment

Matt Groening nem pihen: újabb sorozattal állt elő, ezúttal a Netflixen. A valósághoz közeli A Simpson család és a sci-fi alapú Futurama után a középkori fantasyk világába kalauzol el a Disenchantmenttel. A cikk az első három epizód alapján készült.

A Simpson család idén a 30. évadjára készül, ami biztosan megdönt pár rekordot. Egyértelmű tévétörténelem, ami a FOX-on zajlik – olyan, aminek überelésére egyelőre esélyest sem látni. Az egyik fő elme a sikersorozat mögött, Matt Groening a hosszú évek során próbált másba is belefogni. Futurama című sorozata bár küzdött a többszöri elkaszálással, de a rajongók kitartottak a rajzfilm mellett. Groening olyan teljesítményt nyújtott ezzel a sorozattal, melyre a kvázi rivális, Seth MacFarlane (Amerikai fater, Family Guy) képtelen volt. Konstans minőséget szállított és sajátos, beszólásokra és gegekre épülő humorát erőlködés nélkül ültette át más környezetbe, más karakterekbe.

A Disenchantment sikeresen folytatja ezt a lökött, sokszor fanyar stílust.

Közel sem tűnik olyan kiforrottnak pár rész után, mint egy Futurama, de olyan alappal indít, ami ígéretes marad további kalandokra. Tipikus fantasy kliséket forgat ki, mégpedig egy középkori környezetben. A főszerepben egy lecsúszott hercegnőt látunk: Bean inkább a kocsmában tölti az idejét szerencsejátékkal, mintsem eleget tegyen apja követeléseinek. Kényszerházasság vár rá, ő pedig italba fojtja bánatát, ebben a mélyrepülésben pedig segítségére lesz Luci, a háziállatra emlékeztető démonja. Időközben pedig egy kifordított Hupikék törpikékre emlékeztető manófaluból szabadult elf is melléjük csapódik. Elfo számára minden új az emberi világban, így nem csak ügyetlensége, de naiv ártatlansága is biztos humorforrás.

Maga a világ az, ami a legtöbb lehetőséget rejti a Disenchantment számára. A változatos mágikus lények interakciója, és a műfaji klisék kiforgatása egyelőre olyan talaj, melyen Groening még korábban nem járt. Ettől függetlenül játszódhat bármilyen időben, lehetetlen teljesen újat gyártani, hiszen nincs igazán olyan helyzet, melyet 650 Simpsons-epizód vagy több mint száz Futurama-rész ne dobott volna be.

Ami változatosságot okozhat, azok a figurák, kiknek személyisége feltöltheti az ismerős szituációkat.

A gond, hogy nem túl izgalmasak a főbb arcok. Bean kifejezetten jellegtelen vezetője a triónak. Míg a Futuramában Fry is csupán egy idióta volt, szemén keresztül azonban rácsodálkozhattunk a világra, így volt funkciója és a körülötte állók alakították személyiségét. Beannek egyelőre nincs karaktere, csupán lázadni akar és vedelni, ebben pedig Luci kiváló támogatást nyújt. Mivel Bean és Luci nem különbözik sokban, nagyjából olyan, mintha kettőt kapnánk egy jellemből – eltekintve a faji különbségektől. Elfo viszont remek, és a legmegátalkodottabb (tehát emberi mértékkel szinte túl kedves) elffel minden perc arany.

A mellékvonalon Bean apja, a király kifejezetten irritáló még akkor is, ha a Futurama Bender robotja, John DiMaggio adja hozzá a hangját. Zsarnoki fellépésű uralkodó, akin a szeretet lánya irányába cseppet sem mutatkozik. Ezért, ha épp meggondolja magát és a külsőségek alapján „karakterfejlődik”, az végképp hiteltelen. Remek vizuális poénokat szolgáltat viszont a gyíkra, polipra és egyéb csúszómászó lényekre emlékeztető mostohaanya és a piperkőc szexuális ragadozó herceg, Merkimer.

Eleinte megörültem, hogy összefüggő sztorit kapok a Disenchantment esetében, hiszen az elsőnek logikusan következő folytatása volt a második rész. Ez azonban később megváltozik és a harmadik epizód már önálló kaland maradt, ráadásul a felejthetőbb fajtából.

A hullámzó minőséget pedig nem feltétlenül javítja majd, ha trollokat, hableányokat, ősi varázslókat, ördögűzőket, griffeket vagy akár varázsmókusokat dobálnak a képernyőre.

Minden szereplőnek ki kell forrnia, ez pedig az alkotókon múlik, akiknek meg kell találniuk, mitől érdekes, izgalmas vagy humoros a főszereplő trió. Mert eddig csak egy egymás mellé csapódott hármast látunk, ami egy Gyűrű szövetségéhez is kevés – főleg, hogy nincs közös céljuk és annak sincs értelme, miért lógnak együtt.

https://www.youtube.com/watch?v=Gp_RnJcb8Ig

A mágikus fantasyparódia tehát jó alap, a viccek jó része ötletes és tele van a sorozat rejtett, vizuális humorral. Megérdemelne ez a sorozat egy jobb narratívát, de nem mondható csalódásnak vagy visszalépésnek Matt Groening számára, aki még mindig megbízható munkát tesz le az asztalra. Seth MacFarlane-nel ellentétben pedig nem választja a könnyű ösvényt: nem tobzódik az alpári, popkulturális vagy erőszakos slapstick gegekben, mint kollégája.

Avatar

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Magazin és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek, a kamaradarabok és az igényes blockbusterek.

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya