Sorozat

Egy huszonöt évvel ezelőtti történet – Így jártam anyátokkal

Mi a különbség 2005 és 2030 között? Nos, a közben eltelt huszonöt esztendő mindenképp. Ted Mosby a múltat felidézve, sok-sok év távlatából mesél a gyerekeinek: hogyan ismerkedett meg a barátaival, milyen felejthetetlen és sorsfordító pillanatokat éltek át ők együtt öten, és legfőképp, hogyan is találkozott az ő édesanyjukkal…

Az Így jártam anyátokkal szituációs komédia (szitkom) új ötlettel ragadta meg a nézői figyelmét még 2005 őszén: ugyanis az egész sorozat története egy visszaemlékezés, flashback, amit egy lelkes apuka ad tovább tinédzser gyerekeinek. A központi kérdés: milyen viszontagságokon és elhibázott kapcsolatokon kellett keresztülvergődnie magát harmincas éveinek elején, míg végül rátalált az igazira.

Az alapkoncepció – a folyamatos anyukakeresés mint központi téma – ötletes ugyan, a hatodik évadra mégis háttérbe szorul. A kezdeti évadokban Ted szinte minden hosszabb kapcsolatáról azt hisszük, hogy végre megtalálta a megfelelő jövendőbelit, aztán persze csalódnunk kell. Mégis, ez az érzelmi reakció nem negatív töltetű, hiszen ez a várakozás tartja fent az izgalmat és feszültséget. Az utóbbi egy-két évad közben viszont olyan érzés keríti hatalmába a nézőt, mintha a készítők húzni szeretnék az időt: a Nagy Ő kereséséről és – főleg – megtalálásáról nem sok szó esik. Mi magunk csak reménykedhetünk, hogy – a siker látványától felbuzdulva – az írók nem esnek abba a csapdába, hogy elodázzák azt az pontot, amikor a befejező évadról kell elgondolkodniuk.

A sorozatot sokan a Jóbarátok – szintén szitkom – koppintásának vélik (vagy vélték még a kezdetekben), lévén szó egy baráti kör mindennapjairól, akik szinte minden szabadidejüket egymás társaságában töltik – valamint a műfaji követelmények miatt is (öt illetve hat fős társaságok, limitált számú helyszín, barátok közötti érzelmi és eseménybeli kapcsolódási pontok). Mivel jómagam úgy véltem, hogy a Jóbarátokat nem lehet felülmúlni, csak többek unszolására kezdtem bele a sorozatba, de egyáltalán nem bántam meg! Az Így jártam anyátokkal első néhány évadának megtekintése után megbizonyosodtam arról, hogy hasonlóan remek színvonalú sorozatról van szó.

Az Így jártam anyátokkal számos Emmy-díjat tudhat magáénak, a Barney-t alakító Neil Patrick pedig már kétszer is jelölve lett Golden Globe-ra legjobb férfi epizódszereplő kategóriában. Érdemes megjegyezni, hogy míg neki jutott a nőcsábász karaktere, aki bárkit képes az ujja köré csavarni egy éjszakára, addig a való életben – miután 2011 nyarától kezdve New Yorkban engedélyezett a melegházasság – eljegyezte partnerét, és egy ikerpárt is örökbe fogadtak.

Díjakról szólva, a Marsallt alakító színész, Jason Segel pedig az idei év elején részesülhetett ama megtiszteltetésben, amit a Hasty Pudding-díj jelent Az év férfija kategóriában.

Míg a sorozat és szereplői sütkéreznek az elismerések tengerében, addig mi, nézők izgatottan várjuk – immáron a hetedik évadnál járva – azt a személyt, aki nosztalgiázó főhősünket megajándékozza a vágyott boldogsággal.

Így jártam anyátokkal (How I Met Your Mother)
színes, magyarul beszélő, amerikai vígjátéksorozat, 25 perc, 2005

rendező: Rob Greenberg, Pamela Fryman
forgatókönyvíró: Carter Bays, Craig Thomas, Chris Harrison
operatőr: Chris La Fountaine
zene: John Swihart
vágó: Susan Federman

szereplők:
Josh Radnor (Ted Mosby)
Jason Segel (Marshall Eriksen)
Cobie Smulders (Robin Scherbatsky)
Neil Patrick Harris (Barney Stinson)
Alyson Hannigan (Lily Aldrin)
Charlene Amoia (Wendy)
Joe Nieves (Carl)
Jennifer Morrison (Zoey Pierson)
Marshall Manesh (Ranjit)

IMDb

www.cbs.com/shows/how_i_met_your_mother

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com