Hat egyedülálló fiatal ismerkedni próbál. Doku-reality a milleniumi generáció útkereséséről.
A kényszerszingli az az ember, aki szeretne párt, de nem talál. Te is ismered, én is. Te is voltál az, én is. Bár talán nem gondoltál magadra kényszerszingliként.
Én sem. A kényszerszingliség tág kategória, képtelenség komolyan venni az egybesorolását. Van, aki peches, másvalakinek a személyisége nem vonzó, a harmadik túl introvertált, a negyedik tán a munkájába ölte az éveit. Heterogén halmaz: magányos lelkek galaxisa, akiket semmi sem köt össze, csak a magány (vagy látszata).
A Kényszerszinglik egy 50 perces „doku-reality”; hat társkereső fiatal félig megrendezett útvesztője az önismeretig. És szerencsére jócskán leszűkítette a halmazt. Olyan fiatalokat kerestek, akik vágynak társra, talán még házasságra is, és határozottan vágynak gyerekre. A film tehát egy speciális fajta szingliről szól, nem meglepően, ugyanis a Három királyfi, három királylány mozgalomhoz kapcsolódik. A mozgalom szerint „a magyarok sokkal több gyereket szeretnének, mint amennyi megszületik, csak nem találnak párt maguknak.” Ez a felfogás már eleve konzervatív, családközpontú értékrendet feltételez; természetes, hogy a film is ehhez igazodik. „Manapság nincs annyira előtérben a házasság, a gyerekvállalás, és ez nagy probléma” – mondták a rendezők.
Ezzel aztán ki is zárták a szingligalaxis jó részét. Hogy mást ne mondjak: nem szerepel a filmben sem idősebb szingli, sem a saját neméhez vonzódó szingli, sem olyan, aki szándékosan választja ezt az életformát. (Sem szegény, sem iskolázatlan, egyébként.) Őrlődöm, hogy jogos-e számonkérni a filmen, amit nem is tűzött ki célul. Valószínűleg nem az. Dehát annyi a társra vágyó ember, s olyan szűk lett itt a rosta…
A szereplők maguk jelentkeztek, aztán hosszú szűrés után választották ki őket. Hatan hatféleképp állnak hozzá az ismerkedés nüanszaihoz: és hiába a szűk rosta, itt kezd a film érvényessé válni, mert szerencsére – vagy a rendezői ügyesség miatt – a szereplőgárda csudatarka lelkekből áll. „Ha az emberek tudnak azonosulni valamelyikünkkel mint személyiséggel, abból tanulhatnak” – reménykedett az egyik fiú a film után, és valóban ez lehet a Kényszerszinglik legnagyobb ereje.
Az egész alkotás az őszinteség benyomását kelti. Azok a hibák, amiket könnyű észrevenni a vásznon, mindannyiunkban ott vannak. Önreflexióra késztet a film. Sajnos a problémák elemzése már sekélyes: a potenciálisan legértékesebb rész, a szakértői interjú egy pszichológussal és a mozgalom vezetőjével nem megy túl a lélektani közhelyeken (– meg Gundel Takács Gáborral, a szponzor közmédia sztárjával: ő, mint sikeres házasember és apa jó példaként szerepel a filmben, de a megnyilatkozásai csakugyan a legrosszabb közhelyek).
„ha az emberek tudnak azonosulni valamelyikünkkel
mint személyiséggel, abból tanulhatnak”
És hiányoltam a doku-realityből a mélységet, a „doku” részt. Túl a lelki tanácskákon semmi értékelhető, netalán tudományosan igényes nem hangzott el. Pedig jócskán lenne mit elmondani a magyar társadalom betegségeiről e téren, és egyáltalán nem elég személyes példákat bemutatni. A társadalmi jelenség túlmutat az egyéni nehézségeken. „Nem ez volt a film célja” – mondták a rendezők, és tiszteletben kell tartani a szándékukat: de azért nyomasztóan céltalan marad a film annak a nézőnek, akiben épp nem rezonál egy-egy, a képernyőre került személyes probléma.
Megkérdeztem erről a szereplőket is. Reakciók:
„Talán még mélyebbre kellett volna menni, de a film így is segíthet sokmindenkinek abban, hogy belegondoljon a maga helyzetébe.”
„Sok embernek hibás az önértékelése. A helyes önismerethez kell az emberek visszajelzése, például a barátoké. Nyugat-Európában sokmindenkinek van pszichológusa, és ez nem ciki.”
„Olyan általános problémák merültek fel az ismerkedés és önismeret terén, amivel mindenki szembesül.”
„Mindenkinek megvan a belső elképzelése magáról. Nekünk is: a forgatás alatt például mind azt éreztük, hogy »a többiek hű, de jók voltak, csak én nem«! Ezen is segít a visszajelzés, és ugyanígy az ismerkedésnél.”
„Meg akartuk mutatni, hogy a valóságshowt is lehet pozitívan használni, ilyen műfajjal is lehet segíteni és mélységet mutatni” – mondta Skrabski Fruzsina rendező. Realitynek valóban igényes a produkció: értékes, méltó a céljához. Jól kidolgozott is; a grafikai kidolgozottság, a vágás, a hang és a szerkesztés kiemelkedő. Az alkotópáros szeretné bejuttatni a filmet filmklubokba, tévécsatornákra, talán mozihálózatokba is – és elérhetővé fogják tenni az interneten. Ha a Kényszerszinglik működni fog visszajelzésként, ha csakugyan meglátja benne a néző önmagát, akkor és csak akkor hasznos vállalkozássá válik.
A Kényszerszinglik premierje szeptember 23-án látható 22:55-kor az m1-en.
