Sorozat

Egyéletes kaland: interjú a rendezőkkel

A magyar HBO dokumentumfilmjeinek sorában most először nem magyar rendezők dolgoztak fel egy hazai vonatkozású témát. Az Egyéletes kalandot két független brit filmes, Sam Lawlor és Lindsay Pollock rendezte.

Hogyan és mikor találkoztak Thomas Beck történetével?

2007 telén találkoztunk először Thomasszal. Éppen befejeztük a HIV-pozitív romániai tinédzserekről szóló filmünket, és új témát kerestünk. Anyám, Lois Pollock mutatott be minket Tommynak, akivel már egy éve barátok voltak, és addigra számtalan drámai történetet hallott már Tommy gyermekkoráról. Tommy egy életrajzi könyv írásán gondolkodott, de nem érzett hozzá elég írói vénát. Anyám javasolta, hogy inkább csináljon belőle filmet.

Abban az időben Thomas Spanyolországban volt, és az egyik exfeleségénél (és jó barátjánál) lakott. Odarepültünk meglátogatni. Az utazás előtt sokat olvastunk a holokausztról és a háborúról Magyarországon és Csehszlovákiában. Szomorú történetre és egy nagyon megható találkozásra készültünk. Persze magára Thomasra nem tudtunk felkészülni.

Azonban egy órával azután, hogy felvett minket a repülőtéren, már a harmadik vodkánál tartottunk, és halálra nevettük magunkat az őrült történetein. Mesélt az edzésprogramjáról, aztán kihívott egy fekvőtámasz-versenyre, amit meg is nyert.

Két napig a kandalló mellett ültünk, és Tommy gyermekkori és háborús történeteit hallgattuk. Néha nevettünk, máskor a székünkbe kapaszkodtunk. Térképeket bogarásztunk és vörösbort ittunk, miközben a történet egyre inkább kibontakozott. Fantasztikus élmény volt.

Az utolsó napon megkértük Thomast, hogy készítsen filmet velünk. Két feltétellel egyezett bele: mindig első osztályon utazunk, és nem lesz nyomasztó a film.

Megígértük, hogy megteszünk minden tőlünk telhetőt. Sajnos a produkciónak nem volt akkora költségvetése, hogy első osztályon utazhassunk, de legalább a filmnek nagyon vidám vége lett.

Hogyan találták meg azokat az eredeti helyszíneket és személyeket, akik fontosak Thomas története szempontjából?

Sokat köszönhetünk a gyártási asszisztenseinknek, Józsa Lászlónak és Gasparik Gézának. Ők intéztek el nekünk mindent Magyarországon, illetve Szlovákiában, egészen Tommy kedvenc vodkájáig.

Adtunk nekik egy listát azokról a helyekről, amelyekre Tommy emlékezett. Több heti nyomozás után végül megtalálták a helyszínek közel nyolcvan százalékát, ráadásul a forgatási engedélyeket is megszerezték!

Volt olyan hely vagy személy, amit vagy akit szerettek volna bemutatni a filmben, de nem sikerült felkutatni?

Nem tudtunk beazonosítani egy épületet Székesfehérváron, ahol Tommy a heves harcok idején rejtőzködött. Közel nyolc hetet töltött egy szekrényben bujkálva, amit jópofa lett volna rekonstruálni.

Többnyire nagyon szerencsések voltunk. Hihetetlen volt látni Tommyt visszatérni – oly sok év után – Kistarcsára, az internálótáborba, vagy a nyilas laktanyába Nyitrán.

És talán az egészben az volt a legjobb, amikor láttuk Tommyt és a legjobb barátját, Pistát újra összeölelkezni, majdnem hét évtized elteltével!

Mikor kezdődött a forgatás, és mennyi ideig tartott?

A film négy év alatt készült el, Ausztráliában négyszer, Magyarországon és Szlovákiában két-két alkalommal forgattunk, az interjúkat pedig Londonban, Ausztriában és Spanyolországban vettük fel.

Minden alkalommal azt gondoltuk, hogy az lesz az utolsó forgatási nap, de Tommy jelenkori története folyamatosan változott. Úgyhogy mindig hozzátettünk „egy utolsó kanyart”, hogy lépést tartsunk a fejleményekkel.

A film folyamatosan fejlődött, alakult – váratlanul és drámaian. Két év telt el, mire egyáltalán találkoztunk Edith-tel – már készültünk az utómunkára, amikor hirtelen ismét minden megváltozott.

Súlyos, nehéz emberi helyzeteket látunk a filmben. Mi az, ami személyesen is megérintette Önöket?

Megindító volt, amikor Thomas megtalálta féltestvére, Cathy fényképét, akit elfogtak Modrában a Thomas szökését követő napon. Megpróbálta rábeszélni, hogy tartson vele, de ő ottmaradt, és meghalt.

Nagyon megható volt látni az ottani egyszerű emlékművet, és találkozni a helyi emberekkel, akik ismerték a történetet, és ápolták az emlékét.

Tommynak szép gyermekkora volt, ami tragikus véget ért. Keserédes élmény volt követni őt az utazása során, miközben a jó és rossz emlékek folyamatosan váltották egymást.

Brit emberként mennyit tudtak arról, hogy mi történt Kelet-Közép-Európában a második világháború alatt?

A történetet szándékosan szubjektíven akartuk elmondani. A film arról szól, hogy a tizenöt éves Thomas Beck hogyan éli meg a háborút. De ahhoz, hogy jól meséljük el ezt a történetet – és a lehető legpontosabban –, meg kellett értenünk Tommy élményeinek hátterét is.

Voltak alapvető ismereteink arról, hogyan bontakozott ki a háború és a holokauszt Kelet-Közép-Európában. De ez egy hihetetlenül sűrű történelmi időszak. Száz meg száz meghatározó esemény történt nap mint nap, és minél több történetet olvas az ember, annál bonyolultabbá válik az egész. Minél többet tanul róla az ember, a téma egyre csak gyarapodik.

Mindketten szeretünk személyes történeteket és vallomásokat hallgatni. Ezek az egyéni történetek kollázsaként mutatják meg a történelmet. Reméljük, hogy az Egyéletes kaland egy újabb színnel gazdagítja majd ezeknek a történeteknek a mozaikját.

A Hot Chip elég modern zenekar, a sztori viszont inkább „régimódi” – miért ezt a zenekart kérték fel arra, hogy megírja a film zenéjét?

Az 1980-as években Tommy house zenékre bulizott. Még ma is nagyon modern „srác”, így úgy tűnt, illik hozzá a modern zene. Bár a film a múltra való emlékezésről szól, a drámai szál nagyon is ma történik – a 21. században.

Évek óta jóban vagyunk a Hot Chippel, és megmutattuk Tommynak a CD-jüket. Nagyon bejött neki a zenéjük, és már három koncertjükön volt. Még Edith-et is elvitte egyre!

A zenekarból Felix Martin és Al Doyle felajánlotta, hogy megírja a zenét, zenésztársukkal Tom Hopkinsszal. Olyan zenét írtak, ami játékosan ugrál a „hagyományos” hangszerek és a szintetizátor-zene között. A film egyik betétdalából azóta egy teljes popballada készült.

Tetszik nekünk az a drámai és érzelmi hatás, amit a zene mindvégig behoz a filmbe.

A forgatás végeztével is tartják a kapcsolatot Thomasszal és Edith-tel? Kíváncsiak rá, hogyan folytatódik a történetük?

Tommyval és Edith-tel többször is találkoztunk a forgatások óta. Megrögzött utazók. Nagy a kontraszt Edith és Thomas között: Edith hihetetlenül energikus, korán reggel kezdi a napját, míg Tommyn gyakran még ebéd után is hálóköntös van…

Rendszeresen beszélünk Skype-on is. Gyakran ébredek Tommy hívására. Pizsamában nézem itt Londonban, hogyan issza az egészségemre az esti italát Melbourne-ben.

Mennyi vodka fogyott a dokumentumfilm forgatása alatt?

Kifejezetten egy márkát ivott, bölényfüves vodkát, jégbe hűtve. Nem tudom, hány litert ittunk meg, de amikor a költségelszámolást csináltuk, a vodka minden harmadik számlán szerepelt.

Thomas Beckről

Thomas Beck egy Vahovce nevű kis faluban nőtt fel, a csehszlovák-magyar határon. Tizenöt évesen a kistarcsai elosztótáborban elszakították édesanyjától, majd egy budapesti táborba került, ahonnan nagybátyja szöktette meg. Egy évig bujkált a náci Európában, majd bejárta a világot: élt Libanonban és Las Vegasban, 1953-ban pedig Ausztráliába költözött. Hatszor nősült, és 5 ezer liter vodkát ivott meg élete során; gyakran szerepelt magazinokban és tévéhíradókban. Nyolcvanévesen pedig még mindig optimista és szabadságszerető, és élvezi az életet, annak ellenére, hogy többé már nem milliomos playboy. Egy megbízhatónak hitt üzleti partnere ugyanis elárulta, és mindenét elvesztette. A kilencvenes években öngyilkosságot kísérelt meg, majd egy évtizeden keresztül pénz és célok nélkül élt – az egykor sikeres életének már nyoma sem volt. Mígnem egy napon két filmes bukkant fel, és arra kérték, hogy porolja le rég elfeledett emlékeit.

Bár sok film készült már a holokausztról, Thomas szerint minden áldozatnak megvan a maga története. Szerette volna az Egyéletes kalanddal megmutatni a saját személyes filozófiáját. „Azért mentem bele a forgatásba, hogy visszakövessem a múltam, és ez megváltoztatta a jövőm. A film végül is ezt a fordulatot tükrözi vissza. A múlt tragédiáira való emlékezésben fontos megtartani az egyensúlyt. Nem szabad elfelejtenünk a tanulságokat, és tiszteletben kell tartanunk az emberek fájdalmát. Ugyanakkor én mindig is azt akartam, hogy hagyjanak túllépni ezen az időszakon, és ne egyetlen év eseményei – amelyekről ráadásul nem is én tehettem – határozzák meg az életem további alakulását. Úgyhogy remélem, hogy a fiatalok nem felejtik el a háború tanulságait, de ugyanakkor azt is felismerik, hogy a világ ma már teljesen más, és soha többé nem engedik, hogy a történelem megismételje önmagát” – mondja Thomas.

Az Egyéletes kaland premierje: december 22. csütörtök, 21:20 – HBO

www.hbo.hu/egyeleteskaland

Címkék

HBO Pressroom

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com