Sorozat

Társam, csillagom – Éjszakai ég

Legyen bár tied az út a csillagokba, mégis fénylőbb az a pár pillanat, amit önzetlenül a házastársadnak adsz. Sissy Spacek és J. K. Simmons brilliáns játékával az Éjszakai ég (Night Sky) szép, megható, izgalmas sci-fi minisorozat, ám sajnos lezáratlan.

Élt-éldegélt az álmos kisvárosban egy öreganyó és egy öregapó; gyermeküket rég elvesztették, és kettecskén tengették a napjaikat. Egyetlen szórakozásuk az volt, hogy éjszakánként néha kisurrantak a házból, és a rozzant fészer alatti kamrából elteleportáltak egy idegen bolygóra. Nyolcszázszor tették meg az utat és ültek le nézegetni a kihalt, földöntúli tájat, mire ezen kívül bármi is történt velük.

Véleményed van a cikkről vagy a filmről? Írd meg nekünk kommentben!

Jó sci-fihez méltóan érdekes alapötlettel kezd az Éjszakai ég.

De bármilyen erős is a koncepció, a sorozat lelkét nem a sci-fi elemek adják, hanem az emberi kapcsolatok. Ami közhely, hiszen minden jó alkotásnál így van ez – mégis megérdemli a hangsúlyt: mert a Night Sky igazán bátran ajándékozza a játékidőt az emberi hétköznapoknak.

Ez a vonása marad meg leginkább, miután az ember végigizgulta az első évad nyolc részét – ami már elérhető az Amazon Prime Videón –: mennyire szerethető a sorozat, mert mennyi teret ad főszereplő párjának. Holden Miller ötletgazda és Daniel C. Connolly showrunner sorozata minden, a cselekmény miatt izgalmas percre öt olyan másik percet ad, ami a hétköznapi léthelyzetekről, az apró beszélgetésekről és az elcsípett arckifejezésekről szól. A házastársi dinamika, az elharapott mondatok, az őrlődés: mennyit adjak át magamból… Irene és Franklin házassága szép, de nem tökéletes; az egymás iránti odaadásuk nem egyenlő, és egyikük lassan belefárad ebbe.

Talán. Mégis, az önzetlen szeretet apró megnyilvánulásai is megmenthetnek egy kapcsolatot, és ez az utazás még izgalmasabb, mint a teleport egy másik bolygóra.

Az érzelmi utazás izgalmához természetesen szükség van Sissy Spacek és J. K. Simmons nagyszerű, Emmy-díjra méltó játékára.

Spacek és Simmons csillagok az éjjeli égbolton; a játékuk tökéletessége lenyűgöző. Micsoda pár! Képesek átadni a karakterük mögött álló évtizedek összeszokottságát és kifejezni egymás mély szeretetét apró gesztusokkal; ugyanakkor képesek megjeleníteni a hétköznapi bosszúságokat, a házasság kihívásait, a lenyelt szavakat; és ugyanakkor átadni a közös kaland élményét. Képesek esendőnek, nagylelkűnek, titkolózónak és őszintének lenni; olyan hétköznapivá válni, mint két valódi öreg az őket túlhaladt világban, és ugyanakkor fütyülni a világra és megállni benne erősen.

Egyikük sem idealizált lény; vénségük nem Gandalfé, hanem egy a világba vetett közemberé. Irene, a volt tanárnő lekezelő egykori tanítványaival (és micsoda manipulatív géniusz…), Franklin pedig nem csak akkor makacs, mint egy öszvér, amikor igaza van, hanem akkor is, amikor a pénztár előtt telefonálva feltartja a sort. Csak azért, mert nyílt egy útjuk a csillagokba, még nem válnak különlegessé. Az ő saját csillagaik azok a pillanatok, amikor képesek egymásért őszintének és igaznak lenni; ezek a ritkás pillanatok ragyogják be a sorozatot.

Spacek és Simmons dacára az Éjszakai ég nem kamaradráma;

egy másik jelentős szál is fut benne és tágasabb kitekintést is kínál a világra. És a többiek se rosszak: különösen Julieta Zylberberg, a sorozat másik szálának argentin ügynök-édesanyja kiváló a szerepében (miközben Piotr Adamczyk főgonosza kissé túljátssza a vértől csöpögő szájú inkvizítort). De a többi szál és a többi szereplő csak arra való, hogy bonyolítsa a cselekményt és szolgáltassa az eseményeket; a szív egyértelműen Spaceké és Simmonsé.

A sorozat sci-fi értéke vitatható. A spekulatív fikción belül nem mutat újat sem témáiban, sem megvalósításában, ötleteiben vagy esztétikájában; látványtéren nincs semmi említésre méltó. Lehetne amellett érvelni, hogy minden eleme derivatív – de nincs értelme, mert a Night Sky eleve nem egy high-concept sci-finek készült (azaz nem célja a műfaj továbblendítése ismeretlen spekulatív területek felé), hanem éppen ellenkezőleg,

a hétköznapokban megélt átlagéletekről beszél a sci-fi segítségével.

Ugyanakkor: a sci-fi elemek töredezettsége még az évad lezárultával is fájó marad, nem áll össze egésszé, még a fő szálak sem záródnak le – ami egyértelmű hiba egy olyan sorozattól, ahol a második évad még nincs is megerősítve. Hasonlóképpen nem ad újat a kis közösség ábrázolása sem. A kisváros stephenkingi, az egy-egy kósza mellékkarakter, akinek a sorsa ideiglenesen összefonódik a főszereplőkével, csak annyira elevenedik meg, mint a kingi nagyregényekben.

Mindez együtt azt jelenti, hogy az Éjszakai ég nagyon is rászorul egy második évadra – noha Spacek és Simmons főszereplő párja, kettejük érzelmi útja és az izgalmas történetbonyolítás miatt érdemes megnézni az önmagában álló első évadot is. De a sztori egésze, a világ és a koncepció csak egy nagyobb ívű folytatásban kap valódi értelmet.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!

Podcast

Hirdetés

Hirdetés