Sorozat

Emberséget mutatni az állatokban vagy fordítva – Dynasties

Lélegzetelállító képsorok, karakteres állatok, érzelmek és izgalom: a Dynasties újabb kivételes darabja lett David Attenborough életművének. Az alkotó ismét bizonyítja, hogy egy dokumentumfilm ugyanolyan élménnyel tud szolgálni, mint egy játékfilm, még akkor is, ha ˆ„csak” a természetről szól az 1-1 óra.

David Attenborough lassan bő 50 éve uralkodó a természetfilmek és az élővilág bemutatását szolgáló dokumentumfilmek terén. Több mint 200 mozgóképes alkotás fűzhető a nevéhez, és évről évre olyan szintű minőséget mutat a műfaj úttörőjeként, hogy egyszerűen nehéz lenne csalódni az új munkájában. És nem is. A Dynasties egy 5 részes BBC minisorozat egyórás epizódokkal, ami 1-1 állatcsalád többéves útját mutatja be. Gyakorlatilag a néző szeme láttára alakulnak és bomlanak fel ezek a családok. Ezt pedig a kiváló stáb játékfilmeket megszégyenítő tálalásban tárja elénk: nevetünk és sírunk, félünk és izgulunk.

Itt már nem csak arról van szó, hogy megnevesítik az állatokat. Azzal, hogy kevesebb szereplő kerül a kamera elé, sokkal jobban kibontakozhatnak azok karakterei. Most nem az állati szenvedés vagy az emberi károk vannak a középpontban. Erről is esik szó, de a sorozat mindenekelőtt azt mutatja meg,

hogy mit jelent a családi kötelék az állatvilágban.

Ezt pedig a mi kis rohanó mindennapjainkban igazi jutalom megnézni. Hát még ilyen köntösbe bújtatva.

Talán sosem éreztem ennyire fontosnak a vágást. Azzal, hogy a személyes hangvétel megkövetel egyfajta érzelmességet és érzékenységet a sorozattól, a vágásra még nagyobb hangsúly kerül. Főleg, hogy egyes helyszíneken konkrétan több évig filmeztek az alkotók, ilyen mennyiségű anyagból pedig végképp nagyon nehéz ilyen pontosan összerakni az epizódokat. Már nem csak az a lényeg, hogy körömlerágósan szurkoljunk a kis teknősöknek, hogy eljussanak a vízig vagy hogy végigkövessünk egy párharcot két komodói sárkány között. A család, az anya-gyermek és a testvéri kapcsolat felerősítésével a képek egymás után helyezése érzelmileg is kell, hogy hasson a nézőre. És hat is!

Gyakorlatilag elmosódik a szorosan vett műfaji határ dokumentum- és játékfilm között.

A sorozat olyan erősen mesélő képekkel dolgozik, hogy olykor godardi mélységű asszociációs csemegéket rejtenek a jelenetek közti tájképek. Egy puszta kép egy felhőről, egy esőcsepp egy fűszálon, egy lefújt levél az ágról: mind-mind mélyebb tartalommal bírnak, ahogy a cselekménybe simulnak. Mintha kézen fognák a fő vonalat, hogy hol ráerősítsenek a történésekre, hol azonban hangtalanul is kimondják azt, amit túl fájdalmas lenne megmutatni vagy Attenborough szájába adni. Kettős jelentőségűek tehát ezek az olykor csupán pár másodperces képek: mind a dramaturgiát, mind a cselekményt elősegítik.

Magáról a puszta látványról nem is beszélve! Hihetetlen minőségű képek és felvételek teszik össze az alkotást – gyakorlatilag érezzük a vér, a fű és az eső szagát. Attenborough életműve ilyen tekintetben is egyedülálló, hiszen nagyon szépen végigvezet minket a természetfilmek mögötti technológia fejlődésén is. Mit nekünk CGI, ha a körülöttünk lévő világ ilyen lehengerlő. A látványorgia pedig ismét könnyen befogadható mennyiségben tárul elénk. Az egyórás epizódok az első képkockától az utolsóig lekötik a tekintetünket és a figyelmünket. Egy pillanatra se vesszük le a szemünk képernyőről, ugyanakkor be kell látni, hogy egy dupla hosszúságú formula már korántsem működne ilyen jól a produkció minden erőssége ellenére sem.

Ha pedig még pontosabb akarok lenni, maga a cselekmény a 60 percet sem éri el, mert minden rész záróképsorai a stábról és a munkájukról szól. Egy újabb üde foltja a sorozatnak. A megannyi csodálatos kép mögött hajlamosak vagyunk elfelejteni, milyen brutális mennyiségű munka áll egy-egy ilyen produkció mögött. Számomra a legmegdöbbentőbb a pingvincsapatot vevő stáb volt, akik egy egész éven át dolgoztak az epizódon egy elszigetelt kutatóközpont épületében a világ legvégén. Az ilyenfajta dedikáció, na meg az apró kulisszatitkok teszik fel az i-re a pontot.

Egy szó mint száz, a Dynasties finoman és gyönyörűen illeszkedik az Attenborough-univerzumba. Személyesebb hangvétele és a technikai elemek teljes kimaxolása révén pedig ismét az év egyik legértékesebb sorozata került a képernyőre. A produkció szerint ha az ember tényleg csak egy állat, talán nincs minden veszve az emberiségnek. Mindenki nagy szerencséjére a mester továbbra sem pihen: James Cameronnal a Diving Deep című alkotáson dolgoznak, míg az Our Planet a Netflix égisze alatt fog megszületni.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

FM ‘tekercs Podcast

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..