Sorozat

Ép testben, négy lélek – Tara alteregói (1. évad)

A sztriptíztáncosnőből forgatókönyvíróvá avanzsált Diablo Cody szkriptjei nemcsak a mozivásznakon (Juno, Ördög bújt beléd, Pszichoszingli), hanem a tévéképernyőkön is sikeresek. A Tara alteregói című, három évadot megélt tévésorozat egy tudathasadásos kertvárosi családanya hétköznapjait hol humorral, hol szívsajdítóan drámai konfliktusok mentén tárgyalja. S bár az első évad jobbára elveszik a hősnő és a személyiségek jellemábrázolásában, a címszereplőket (!) alakító Toni Collette hihetetlen átalakulásai láttán a sorozatindító tizenkét rész is feltétlenül érdemes a figyelemre – a mozgásba lendült második évad tudatában pedig pláne!

Diablo Cody sikeressége nem a véletlen műve. Kétségtelen, hogy anno a Juno Oscar-kifutásának jól jött a forgatókönyvírónő vetkőzős múltja, azóta azonban a tehetséges hölgy már többször is bizonyította, hogy bulvársajtóba illő felemelkedés-története csupán a kezdőlökést jelentette filmes karrierjéhez. A szkriptjeiből készült mozgóképek az alkotói tudatosság jelentékeny bizonyítékai: Diablo Cody hősnői egytől egyig a társadalom által rájuk ruházott szerepekkel vívódnak, s az elvárásokkal rendre szembe is fordulnak – gyakorta úgy, hogy egy másik női szerepben azonosítják magukat. A Juno kamaszlánya felvállalja a nagyvilág előtt terhességét, majd a babáját is, az Ördög bújt beléd középiskolai bombázóját megszállja egy démon, s szép sorjában le is számol a körülötte legyeskedő imádókkal, a Pszichoszingli pszichotikus tiniregény-írója pedig részben kamaszkori jellemvonásainak leküzdésével bajlódik. E tekintetben a Tara alteregói csúcsra járatja az állandó lélektani konfliktust, hiszen a kertvárosi családanya három, egymástól markánsan eltérő személyiséget is kifejlesztett elméjében, akik segítségével védve maradhat a hétköznapok őrületétől.

A Tara alteregói – kis szójátékkal élve – elmésen világít rá, hogy egy huszonegyedik századi, modern nőnek a sikeres élethez megannyi különböző szerepet kell magára ölteni. Tara gyakran egy tipikus, harmincas évei végén járó nőalaknak tűnik, akit egyszerűen frusztrál az, hogy egyszerre kell megállnia a helyét anyaként, feleségként, háziasszonyként és persze dolgozó emberként. S személyiségei az egymástól elütő szerepekben való boldogulást, de egyúttal a szerepekkel szembeni lázadást is segítik. Az egyik énje (T) például egy extravagánsan öltözködő kamaszlány, akiben még lángol a szexualitás. A másik személyisége, Buck a férfiasabb helyzetekben bukkan fel, hiszen vietnámi veterán, ráadásul az összes, hímnemet érintő, negatív sztereotípiát (alkohol, fingás, tahó udvarlási szokások) megtestesíti. A harmadik én (Alice) az ötvenes évek álom-Amerikájának háziasszonya. Az első évad nagyszerűen tálalja Tara és az egyes személyiségek jellegzetes vonásait, s bizonyos vágyak elültetésével (Alice például gyermeket szeretne) önálló életre is kelti őket. Egy nyomozati szál pedig a betegség eredete mellett az ének életösztönét, valamint együttműködést, s bizonyos szintű hierarchiát feltételező kapcsolatát is megpedzegeti. Az élethelyzet hihetőségéhez mindenesetre nagyban hozzájárul az alakításáért megérdemelten Golden Globe-t, illetve Emmy-t nyerő Toni Collette, aki az átalakulás gyakran egyetlen képben lezajló folyamatát elképesztő beleéléssel közvetíti.

Már önmagában érdekes, hogy a tudathasadásos hős a sötétebb hangulatú zsánerek helyett egy kertvárosi dramedy-ben jelenik meg, az igazi csavart azonban az a kreátori megoldás biztosítja, hogy Tarával (és énjeivel) egy férj, két gyermek és egy nővér viszonylagos harmóniában él együtt. S a Tara alteregói erejét – az alapszituáció kétségtelen eredetiségén túl – sokkal inkább a családtagok reakciói, illetve előremutató létélményei hordozzák. Szigorúan fogalmazva: míg a tudathasadásos hősnő pusztán a Feleség és az Anya drámáját kínálja fel, addig a többieket az átalakulásokra adott válaszok mellett az életük normalizálására tett kísérletek is izgalmassá teszik. Marshall (Keir Gilchrist) például egy gyámoltalannak tetsző filmbuzi, aki feléledő (homo)szexualitásával küzd, míg nővére, Kate (Brie Larson) meglehetősen szabadosan tekint a szexre, ami még a gyorséttermi diákmunka kifizetődését is megkérdőjelezi. Az elvált Charmaine (Rosemarie DeWitt) egyszerre próbál kitörni tudathasadásos húga árnyékából, s jól jövedelmező munkát, illetve egy szerető férfit keríteni maga mellé. Csupán Max, a kertépítő vállalatot működtető férj (John Corbett) lóg ki valamelyest a sorból, aki jobbára Tara hűséges párjaként, a család biztos oszlopaként funkcionál.

E jellemvonás egyébként az első évad egyetlen komolyabb problémájának szolgál alapjául. Az első tizenkét rész alatt a címszereplők lényegében tét nélkül teszik próbára a családtagok tűrőképességét, a hősnő szerettei ugyanis az alkalmazkodásra, illetve a megbocsátásra feltétlen hajlamot mutatnak. S mivel a személyiségváltásokból fakadó konfliktusok (pl. a hűséges férjre mind T, mind Alice ráhajt) feloldásai csupán esetenként eredményeznek humoros, de egyben megkapó életképeket (pl. a Tara által kezdeményezett szexrandi egy Buckkal lefolytatott piálós pornószemlébe fordul), olykor nagyon is idegesítővé válik, hogy a sorozat fennkölten hirdeti az évad legtöbb részében a családi közösség működőképességét.

Szerencsére a jellemek elfogadtatását megcélzó szezon második felében már olyan előjelek is feltűnnek (egy ösztönén feltűnése, az egyik családtag vágyainak földbe tiprása, a megoldatlan nyomozati szál), melyek egy mozgalmasabb, erélyesebb vonalvezetésű, második évadot ígérnek…

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Vászon nélkül és a Fesztivál rovat szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés