Emily Mortimer első rendezése, a The Pursuit of Love nem megy annyira messzire, mint A Bridgerton család, de az első rész alapján így is friss levegőt hoz a dohos kosztümös hagyományok közé. Pilotkritika.
Változó intenzitással régóta fel-felbukkan az az igény a filmművészetben, hogy megreformálják a kosztümös film műfaját – ha egyáltalán lehet műfajnak nevezni ezt a pusztán külsőségeken alapuló filmtípust. Az angol barokk túldimenzionált mesterkéltsége és erőszakossága vagy épp ellenkezőleg, az évszázados történetekben meglátott mai minőségek túlhangsúlyozása (akár anakronisztikus elemek segítségével) egyaránt azt célozzák, hogy kizökkentsék a nézőt abból a kényelmes pozícióból, hogy kosztüm = békebeli, ártalmatlan, elavult, de szívmelengető történet. A BBC gyártásában készült The Pursuit of Love szintén ezzel a megközelítéssel szemezget, bár messze nem annyira felforgató, mint az irányzat bátrabb képviselői. Mindenesetre így is figyelemreméltó húzás, hogy az a tévécsatorna kacérkodik a reformokkal, amelynek a neve gyakorlatilag összeforrt a magas minőségű kosztümös sorozatok hagyományával.
A The Pursuit of Love Nancy Mitford 1945-ös, azonos című regényén alapul (ami magyarul nem jelent meg). Korábban két brit tévésorozatos feldolgozása is született 1980-ban és 2001-ben, amelyek a regény folytatását is hozzáragasztották a történethez, így a címüket is a második résztől kölcsönözték (Love in a Cold Climate). Az új produkció csak a The Pursuit of Love-ot adaptálja, ezúttal három részre korlátozódik, írója, rendezője és egyik mellékszereplője pedig meglepő módon Emily Mortimer. A színésznőnek ez az első rendezői és a második írói munkája, ami önmagában nem lenne furcsa, ám mintha mind a történet felkarolásával, mind a magára osztott szereppel a megszokott karaktertípusainak lebontását tűzte volna ki. Az általában szürke kisegereket és unalmas feleségeket játszó Mortimer most a sorozat egyik legnagyobb pasifalója, ahogy a sorozat maga is a zabolátlan szerelem és a szex hajkurászásáról szól –
persze csak a két világháború közti brit arisztokrácia által elfogadható keretek között.
Az első rész alapján a sorozat taktikája a kosztümösség korlátainak leküzdésére az, hogy csak jelzésszerűen használja a korszak jellegzetességeit – a nyitójelenet például akár napjainkban is játszódhatna. Máskor az excentikusságával vagy éppen a popslágerek használatával bizonytalanít el, de egyelőre nem ment annyira messzire, mint mondjuk a Coppola-féle Marie Antoinette. Eközben ráadásul a The Pursuit of Love sok értéket meg is őrzött a megszokott „BBC-s” karakterisztikából, így például a főszereplő lányok között a Büszkeség és balítéletből ismerős szelíd harmónia és pajkos mókázás uralkodik. Csak ritkán tolakodik be A kedvenc felforgató anarchiája például Lord Merlin (Andrew Scott) pazar bemutatkozásában vagy Matthew nagybácsi (Dominic West) vad dühkitöréseiben és szenvedélyeiben.
Így a következő részek nagy kérdése voltaképpen az, hogy melyik irányba billen a mérleg – az első részben ugyanis inkább egymás ellen dolgozott a két ellentétes minőség, a vad időbeli ugrálás és a konzervatív-forradalmi pillanatok kavalkádja közepette egyik stílus sem tudott kiteljesedni. Részleteiben viszont nagyon felszabadult, jó humorú és lendületes volt az első egy óra.
A The Pursuit of Love sok szereplőt mozgat,
akik között feliratokkal és villámjellemzésekkel igazít el, bár nagyon kell figyelnünk, ha a teljes családi hálót szeretnénk megérteni – és az első rész még messze nem vonultatta fel az összes karaktert. Az alkotás különlegessége (már a regényben is), hogy bár a főszereplője Linda (Lily James), a narrátora az unokatestvére, Fanny (Emily Beecham). Így a szerelem után epekedő Linda kalandjai egyszerre közeliek és mégis kapnak némi értetlenkedő, mégis szeretetteljes kommentárt a megfontoltabb, realistább Fannytól. A történet kezdetén Linda kijelenti, hogy ő márpedig kitör a családi kötöttségekből, megtalálja az igaz szerelmet, egyben házasságot – ehhez fel is bukkan az „ideális” társ a gazdag örökös Tony Kroesig (Freddie Fox) személyében, azonban már az első rész végén sem kétséges, hogy Linda számára nem ez a kapcsolat hozza el a megnyugvást.
A javíthatatlanul romantikus, érzelmi szélsőségek között pattogó Linda Lily James alakításában szinte önmaga paródiája, ám eközben mégis nagyon szerethető. A cuki naiva szerepkörben ragadt színésznő harsányabban játszik, mint szokott, ami jól áll neki, így idézőjelbe teszi a saját typecastingját is – nem ez a sorozat jelenti számára a kitörést, arra viszont mindenképpen jó, hogy jelzi:
tudna ő más is lenni.
Emily Mortimer tehát nem csak a saját magáról, hanem a Lily Jamesről alkotott képet is árnyalja egy kicsit, bár természetesen láttunk már ennél merészebben aláásott színészi szerepköröket is a filmtörténet során. A The Pursuit of Love ebben is inkább a finoman játékos, kedvesen pimasz vonalat követi. S bár első ránézésre olyan, mintha a sorozat a BBC válasza lenne a Netflix legsikeresebb sorozatára, A Bridgerton családra, Mortimert projektje messze nem annyira szemérmetlen és merész, mint az előbbi. A kosztümös hagyományok megkérdőjelezése lazán összeköti őket, de a The Pursuit of Love-ot akár a nagymamánkkal is megnézhetjük, senki nem fog zavarba jönni tőle. Csak kellemesen szórakozni.
