Fókuszban Sorozat

Alagútfúrás felsőfokon – Szökés Dannemorából

Ben Stiller ezúttal sorozatot rendez: a Szökés Dannemorából (Escape at Dannemora) egy kiemelkedő előrelépés a karrierjét illetően, de nem tud többet, mint más börtönös sztorik.

2015-ben történt az eset a New York állambeli Dannemora kisvárosában. A helyi börtön két fogvatartottja meglógott, mégpedig egy belső alkalmazott segítségével. Richard Matt (Benicio Del Toro) és David Sweat (Paul Dano) elcsábították a varrórészleg vezetőjét, Joyce „Tilly” Mitchellt (Patricia Arquette), majd meggyőzték, hogy csempéssze be nekik a szükséges eszközöket. Az incidens kiált a szatirikus ábrázolásért, és Ben Stiller a rendezői székben ezt meg is erősítheti. A készítők azonban nem ilyen szándékkal álltak neki, így maradt a komolyan vett, drámai adaptáció.

Ben Stiller és a sorozat írói, Brett Johnson (Ray Donovan) és Michael Tolkin (A játékos) nem igazán mertek elszakadni a megszokott sémáktól. Ugyanazokat az ismerős helyzeteket dobják fel: a mosdó mögött lyukat kell vágni, majd a szellőzőn keresztül kimászni. Az igaz történet miatt viszont moshatják kezüket, hiszen

az élet ilyen forgatókönyvet írt Dannemorában, így abból kell dolgozniuk, amijük van.

Ahogy azt John Sturges A nagy szökés című filmjéből ismerhetjük, az alagútfúrás egy élhető megoldás a szökést illetően. Az alagutat azonban itt Tilly képviseli, akit rendre megkettyint a két rab. Minél inkább elkényeztetik őt, annál manipulálhatóbbá válik a szökés segítése érdekében. Tilly azonban nem egy számító végzet asszonya, inkább az ellentéte. Naivitása nem párosul ártatlansággal: egy velejéig romlott, hisztis trampli, akinek az a kevés gondolata is elillan, ha meglát egy farkat. Rég láttam ennyire visszataszító figurát mozgóképen. Szinte Patricia Arquette-et is kezdtem megutálni miatta, annyira fantasztikusan egybeolvadt a szereppel.

Ha épp nem a rabok szökési kísérletét követjük nyomon, akkor Tilly és férje, Lyle (az elképesztően autentikusan alakító Eric Lange) kapcsolatába nyerhetünk bepillantást. Ekkora prolikkal ritkán találkozhatunk: míg Tilly alávalóan hazudik és kihasználja férjét, addig Lyle egy egészen átélhető bumburnyák, akit szánunk, de nem szeretünk. A white trash népség és az abszurditás a Fargót juttathatja eszünkbe, ahogy a kicsinyesség és a hazudozás szépen elural mindent és áldozatokat szed.

A gond a Dannemorával, hogy nem szeretünk benne senkit.

Ha szatirikusabb lett volna, akkor jogosnak tartanám az egy lépés távolságot a szereplőktől, de a dráma miatt hiányérzet marad fenn. Nem szurkolunk a raboknak, mert gátlástalan manipulátorok, akik szörnyű dolgokat követtek el; és nem kedveljük a kintieket sem, mert korruptak és unintelligensek.

Mi marad nekünk? A szökés izgalma és a színészek rendkívül hiteles alakítása. Még egy átlagos börtönfilmnél is székbe szögez a nagy esemény bemutatása, a Dannemora pedig kifejezetten igényesebb fajta szórakozás egy eseményszámba menő meneküléssel. A címbeli incidenst bemutató epizód vitathatatlan csúcsa a sorozatnak, és Ben Stiller rendezőként kifejezetten jól teljesít. Más filmeknél elfelejtik érzékeltetni a nézővel a teret, amiben a cselekmény játszódik. Tájékozatlanok maradunk a távolságokról, melyeket meg kell tenni, az alagutak hosszáról, melyen át kell vágni – itt megmutatják nekünk, mikor Sweat egy snitt erejéig végigrohan az útvonalon.

Több hosszú beállítást is remekül alkalmaznak, és a sztori tálalása is szolgál olykor meglepetésekkel.

A hétrészes minisorozat mint formátum jól kondicionálja a nézőt, hogy átérezze az intézmény hangulatát, és megismerje a szereplőket. Láthatjuk például, hogy a bő évtizede lesittelt Matt és Sweat közt mekkora különbség van a rácsokon belül és kívül. Matt egyfajta tiszteletnek örvend a rabok közt, bármit megszerez és jóban van egy őrrel és több alkalmazottal is – szinte semmi látható oka nincs a szökésre. Sweat ezzel szemben jóval szerényebb figura, aki lassan, de biztosan belekényszerül abba, hogy meglógjon. A külvilágban azonban megfordul a viszonyrendszer: Sweat lesz az agy, Matt pedig megmutatja igazi valóját, egy elveszett roncs lelket.

A Dannemora remek eszközökkel és élethűen mutat be egy eseményt: kellően körbejárja, a karaktereket megismerteti, a szereplők szájába sokatmondó dialógusokat ad, de a végén valahogy minden katarzistól mentes marad. Nincs olyan karakter, akit ne utálnánk egy picit, így sorsuk szomorúságát jogosnak is gondolhatjuk. Csak úgy, mint a valóságban, ahol emberek cselekszenek, próbálkoznak, szenvednek, és végül az élet megy tovább. A Dannemorában történtek pedig leperegnek rólunk, mert nem tudunk kivel azonosulni.

A sorozat Magyarországon az HBO GO műsorán látható.

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel

Szécsényi Dániel a Ráadás és Moziban rovat szerkesztője. Kedvencei az életszagú, morális kérdéseket feszegető filmek – az igényes blockbusterek mellett.

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..