Sorozat

Ásó, kapa, totális fejetlenség – Esküvői szezon

Az esküvői főasztalnál a menyasszonyon kívül mindenki meghal: megmérgezték őket. Nem rossz felütés! Hiába indul azonban izgalmasan a Hulu sorozata, az Esküvői szezon nagyon hamar csapongó katyvasszá válik, amelyben a műfaji keveredések összevisszaságán csak ront a gyenge színészi játék.

A Hulu Esküvői szezonja – ami nem összekeverendő a Netflix nemrég megjelentEsküvői szezon című romkomjával – csavarni próbál egyet a nyári esküvőlázra készülő és azt több-kevesebb sikerrel átvészelő párok történetén. Noha az alapfelállásban itt is egy lagzin megismerkedő párossal találkozunk, akik aztán hol közösen, hol egyedül végigjárják az adott esküvői szezon eseményeit, a sorozat jócskán eltér szimplán romantikus társaitól.

Oliver Lyttelton alkotása ugyanis a romkomok, az érzelgősebb drámák, a feszült thrillerek és a pörgős akciók között próbál ügyesen egyensúlyozni.

Teszi mindezt úgy, hogy a két fő karaktert egy templomban mutatja be először a nézőknek: Katie éppen házasodni készül, Stefan éppen megpróbálja megállítani az esküvőt. És ez még nem minden! A visszautasított férfit másnap beviszik a rendőrségre kihallgatni, ugyanis a násznépből többeket meggyilkolnak, Katie új férjét is beleértve. Így esik, hogy a sorozat nyitánya pikkpakk fő gyanúsítottat farag mind Stefanból, mind Katie-ből.

A 8 részes alkotás ezek után szinte őrült tempóra kapcsol, hogy az időben ugrálva hol a múlt, hol a jelen képeit elevenítse meg, bemutatva, ahogy a két szerelmes futásnak ered a hatóságok elől. Itt azonban semmi sem az, aminek látszik! Az ügy ugyanis hamar sötét fordulatot vesz, amikor Katie immáron egyedül kerül a nyomozás célkeresztjébe. Stefannak pedig el kell döntenie, mennyire is bízhat meg a nőben, akit szeret ugyan, de nem ismer igazán.

Az Esküvői szezon ezek alapján akár egy egyedi műfaji csemege is lehetne, amely a romkom szálat akció és thriller keverékére cseréli.

A probléma azonban ott kezdődik, hogy az egyébként is teljesen feleslegesen túlgondolt és megcsavart krimiszál nem veszi át teljesen az uralmat a mű felett. Lyttelton nem meri meghozni a döntést, hogy tökös hajsza-sorozatot faragjon a kezdeti felállásból, anélkül, hogy ki ne kacsintana a romantikus klisék felé. Mi több, a tónusaiban ezért zavaróan hullámzó sorozat jó egyharmada időzik el az esküvői szezon patinás beszédein, sablonos díszletein és fáradt bulijain, miközben ezek segítségével próbálja megerősíteni Katie és Stefan kapcsolatát a befogadó előtt.

Az igyekezet azonban még ehhez is kevés! A Hulu darabjának másik nagy problémája, hogy egyszerűen nem sikerül szerethető, de még csak elviselhető karaktert sem faragniuk Katie-ből. A lány állandóan hazudik, durva és szívtelen, sunyi és lépten-nyomon kihasználja Stefant. Emiatt pedig a mindenét állandóan kockára tevő férfi karaktere is csorbul, hiszen hiteltelennek érezzük, hogy ennyire rövid, zűrzavaros és hazugságokkal teletömött ismerkedés után valóban megreszkírozná, hogy elveszítse a munkáját, barátait, szabadságát és akár az életét is.

A nézői azonosulást a Katie-t alakítő Rosa Salazar darabos, maníros és olykor szinte nevetséges alakítása is nehezíti.

Vele szemben a Stefant megformáló Gavin Drae játéka konkrét felüdülés. Éppen ezért is nehéz nézni közös jeleneteiket – amelyek az Esküvői szezon nagy részét kiteszik -, mert ég és föld a két színész teljesítménye közti különbség.

Sajnos a mellékszereplők sem emelnek a színvonalon: sem a karakterek, sem a színészi játék tekintetében. Sablonos figurák jól ismert panelekre ráhúzva, akik csak sodródnak a keszekusza cselékményszálak és az erőtlen történetvezetés közepette.

Az Esküvői szezon túl sok minden próbál lenni egyszerre, hogy aztán végül szinte teljesen üres kézzel akarjon valami élvezhetőt és izgalmasat nyújtani a nézőknek. A mai sorozattengerben azonban ez a színvonal gyorsabban temeti majd el magát, mint hogy szélesebb réteghez eljusson. És ez nem is baj!

Az Esküvői szezon itthon a Disney+ kínálatában látható.

Kajdi Júlia

Kajdi Júlia az ELTE-n végezte el a filmes alapszakot, majd az Edinburgh-i Egyetemen a mesterszakot. 2014 óta tagja a ‘tekercsnek. Specializációja a thriller, a krimi és Alfred Hitchcock. Ő a Hírek rovat vezetője.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com