Sorozat

Trump, Merkel, Putyin: világvége? – Évek alatt

Egy kiterjedt létszámú manchesteri család hétköznapjaiban találjuk magunkat, ha az Évek alatt (Years and Years) című új HBO GO sorozat nézésébe vetjük magunkat. A Lyons család négy generációjának egymás közötti interakciói peregnek itt gyors egymásutánban, miközben a világ eseményei a televízión keresztül beszivárognak. S hogy ne legyen túl hétköznapi a történet, arról egy különös időcsavar gondoskodik.

Az idős nagymama (Anne Reid) négy felnőtt unokájának – Danielnek, Davidnek, Rosie-nak, Edithnek – és a dédunokáinak életére vethetünk gyors pillantásokat a sorozat első részében. S mintha egy állatorvosi lovat tanulmányoznánk, itt bizony minden összejön. Davidnek fekete felesége van, s a magányosságra panaszkodó kamaszlányuk épp bejelenti, hogy transzhumán akar lenni, ami során az agyát letöltenék egy virtuális felhőbe, a testét pedig megsemmisítenék, s mindezért cserébe az öröklétet kapná. Rosie-nak egy időközben felszívódott kínai férfitól születik épp kisfia. Daniel Ralppal él homoszexuális házasságban, de az ukrán menekült Viktorral csalja a párját. Edithet, a pusztuló világot mindenáron megváltani akaró nővérüket pedig már hosszú évek óta nem is látták, mert a Föld legkülönbözőbb pontjain küzd a világ békéjéért.

A Lyons család tagjai így élik szűkre szabott hétköznapi életüket, melybe a nagyvilág eseményei a televízió hírein keresztül szivárognak be.

Ettől válik kétszintűvé a történet, mert a hírekből – a Lyons család folytonos interpretálásában – nyomon követhetjük Vivien Rook (Emma Thompson) politikusi karrierjének szárnyalását. A kommunikációnak e formájával kapcsolódik össze a történetben a családi magánélet a világpolitikával. Rook egy kerekasztal-beszélgetés során tereli magára az érdeklődést a politikai korrektségre cseppet sem adó szereplésével. Arra a kérdésre ugyanis, mi a véleménye a kialakult izraeli-palesztin viszonyról, nemes egyszerűséggel azt válaszolja, hogy „le se szarom”, ehelyett inkább az érdekli, rendesen elszállítják-e hetente az utcákból a szemetet. A hatalmi harcban a nagypolitika helyett a hétköznapi élet működését elsődleges feladatának tekintő kiállása Vivien Rook térnyerését hozza magával, aki karrierje egyengetéséhez hamarosan létre is hozza a Négy Csillag pártot.

Eleinte úgy tűnik, a Lyons család semmiben nem különbözik egy átlag angol családtól, ám a film felpörög, s vele együtt az évek is, amit a születésnapi tortákon sorakozó gyertyák számának növekedése jelez. Tizenöt évet szaladunk előre, s bizton kijelenthetjük, hogy a legsötétebb rémálmaink beteljesedésével szembesülünk a televízió híreiből.

Donald Trump második megválasztását ünnepli nagy csinnadrattával, az oroszok megszállják Ukrajnát, az ukrán menekültek pedig elárasztják Angliát, s ezen közben Németországban eltemetik Angela Merkelt.

Ez az ijesztő jövőt vizionáló „időjáték” a fotelba forrasztja a nézőt, pedig a legszörnyűbb dolog, ami az emberiség történetében csak megtörténhet, az első epizód végéig még várat magára. Ennek bekövetkeztekor a Lyons család tagjai döbbenten merednek egymásra, s egyikőjükből kiszakad: „Most mi lesz?”

Mi történhet egy egyszerű manchesteri családdal ilyen megborult helyzetben? Aki szeret sötét disztópiákban elmerülve az emberiség sorsán tépelődni, annak malaca van az HBO GO új sorozatával, mert ha már az első évad első epizódjában ledobják az atombombát, a továbbiakban fel lehet készülni a lehető legrosszabbra is. Épp ezért a sorozat érdekességét az időben való előrefutáson túl leginkább az adhatja, hogy hétköznapi szinten közvetít mintát az emberiséget érintő legsúlyosabb problémák átéléséhez. Ezért aztán a gyengébb idegzetűek is sokat okulhatnak belőle. S ehhez Emma Thompson játéka még külön ajándék.

Argejó Éva

Argejó Éva szociológiát és filozófiát tanult az ELTE-n, a Magyar Televízió kulturális műsorának (Múzsa) szerkesztője volt, jelenleg az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa. Specializációja a társadalmi dráma, a sci-fi, a fantasy és a thriller.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com