Az Ez bűn szerelemről és bánatról, örömről és tragédiáról mesél öt gyors részen keresztül, miközben az AIDS-járványt is új megvilágításba helyezi.
A koronavírus az élet minden területét átalakította, az egyik legmélyebben sújtott terület pedig a filmipar. Ennek hatásáról folyamatosan értekeznek (egyébként mi is), arról azonban kevesebb szó esik, hogy a befogadói oldalon is képes volt kifejteni hatást a vírus. A járvány hatására másképp tekintünk a posztapokaliptikus filmekre, és új értelmezést nyer számos olyan, korábban nem sok vizet zavaró film is, mint például a Fertőzés. Ennél is izgalmasabb azonban, amikor egy múltbeli esemény kerül új megvilágításba az esemény hatására. Az AIDS-re ma teljesen másképp tekintünk vissza: a korábban a társadalom kisebbségét sújtó probléma súlyát a többség is sokkal jobban képes átérezni a jelenben érzett hasonló tapasztalataink által. Az Ez bűn ebből az alaphelyzetből kiindulva képes a filmművészet által sokszor és sokféleképpen feldolgozott témát új megvilágításba helyezni.
A minisorozat néhány fiatal felnőtt életét meséli el az AIDS árnyékában. A keretet a főhős, Richie Tozer (Olly Alexander, a Years & Years zenekar énekese) távozása és hazatérése adja. A fiú 18 évesen költözik Londonba egy angol kisvárosból. Legfőbb célja, hogy megélje eddig titkolt homoszexualitását. Nem is habozik, azonnal fejest ugrik a pezsgő város nyüzsgő meleg szubkultúrájába. Gyorsan összebarátkozik néhány fiúval és egy lánnyal, akikkel közösen kezdik el felépíteni új életüket. A fényes jövőt azonban szélsebesen zárójelbe teszi a terjedő és ismeretlen járvány.
Az Ez bűn első pár epizódjai koronavírus felbukkanásának emlékét idézi fel a nézőben.
Az ismeretlentől való félelem mindenkit szorongással tölt el a főhősök között. Lényeges különbség azonban, hogy a vírus az elején leginkább a homoszexuális közösségben szedte az áldozatait, így a járvány terjedését nem kísérték a napjainkra jellemző lezárások. Egy kérdés erejéig kiszól a jelen nézőjének a széria: vajon hogyan reagált volna a világ, ha helyettük heteroszexuális férfiakat támadott volna meg? A történet közepéig úgy tűnik, mintha a párhuzamos valóság kidomborításáról szólna és ebben merülne ki a minisorozat. Azonban az utolsó részekben másfelé kanyarodik a dramaturgiai ív. Merész és meglepően határozott kijelentéseivel egy rendívül erős jelenetben (a Richie anyja és legjobb barátnője között játszódó tengerparti jelenetben) keményen beszól a társadalomnak.
De nem a döntéshozókat vagy a gazdasági és politikai hatalom irányítóit célozza meg, hanem a családokat. A bigottságot, a félrenézést, a szégyenérzetet kiváltó neveltetést rója fel, kárhoztatja a túl későn érkező és ismét csak korlátozó majomszeretet. Az Ez bűn a vakmerő kijelentései és a téma újszerű megvilágítása révén képes kilépni nagy elődjei (mint a Mielőtt meghaltam vagy a Philadelphia) árnyékából. Megidézi a 120 dobbanás percenként-et, de túl is nő rajta: Robin Campillo szép, mégis óvatos filmet készített az AIDS korai korszakáról.
Ezzel szemben az Ez bűn nem mulasztja el, hogy felkiáltson: a mai napig nem kért bocsánatot a többségi társadalom a melegektől.
Az erős véleményformálás és az annak ellentéteként felmutatott baráti összetartozás számos esetben túllő a célon: az Ez bűn néha mesterkélt, máskor patetikus, időnként pedig a giccs határát súrolja. A történet mégis elbírja ezeket. Tompítja ezeket a negatívumokat, hogy a főszereplő karakter egy színész, továbbá az is, hogy a meleg szubkultúrának alapvetően része az exhibicionizmus és a túlzásokra való hajlam. Látszik, hogy a homoszexuális karaktereket játszó színészek – közülük is leginkább a melegségét nyíltan vállaló Olly Alexander – olykor tényleg átcsapnak ripacskodásba, ez azonban furcsa módon nem ront a filmélményen, hanem még hitelesebbé teszi a történetet. Segít továbbá, hogy a történet női főszereplői szenzációs alakítást nyújtanak: Lydia West és Keeley Hawes egyaránt lehengerlőek, közös jeleneteik pedig a sorozat legjobb pillanatait adják.
Nem ez az egyetlen terület, ahol a melegfilmek sajátosságát az előnyére forgatja a sorozat kreátora, Russell T. Davies. Az explicitás például a legtöbb műfaji darabban megjelenik, és ez gyakran nem egyszerűen öncélúnak hat (lásd Adéle élete), hanem el is zárja az ettől berzenkedő nézők számára az azonosulás lehetőségét (tipikusan ilyen volt például az Idegen a tónál). Az Ez bűn esetében is rengeteg szexjelenetet látunk, azonban ezek a történetet szolgálják, és
kidomborítják a főhős jellemfejlődésének irányát.
Egyrészt bemutatja az író, hogy miért terjedhetett ilyen gyorsan ez a vírus, más szempontból pedig pont ez hozza el Richie számára az elszakadást fiatalkori énjétől. Davies olyan értelemben is remekül kezelte az explicitást, hogy sosem időzik el túl sokat egy aktuson, ehelyett gyors vágásokkal mutat be sokat. Ezzel az eszközzel a nézőt gyorsan túladagolja, aki így könnyen érzéketlenné válhat még azelőtt, hogy ez igazán megterhelné.
A Doctor Who sorozat legnépszerűbb részeiről ismert kreátor, Russell T. Davies számára igazi szerelemprojekt lehetett az Ez bűn. Egyik korai sorozata, a Fiúk a klubból főbb motívumait keverte össze az Évek alatt valódi újszerűségét felmutató szerkezetével. Mindkét korábbi műve hatásai beazonosíthatók, de az is látszik, hogy Davies nemcsak öregebb lett az évek során, hanem kiforrottabb is. Sokkal kevésbé szappanoperás már, mint a Fiúk a klubból idején volt. Eközben pedig az Évek alatt különleges és egyedi időkezelésének – néhány rész alatt mutatott be több évet felölelő történetet jól megválasztott pillanatok megragadásával – felettébb jót tett az, hogy nem jövőbeli fikció, hanem egy múltbéli valóság bemutatására használja. Ez a sok különböző világ érett össze a hibáit is előnyére kovácsoló Ez bűn című sorozatban, amely már most az év egyik legjobbjának tűnik.
