Sorozat

Felnőtt kamaszok – Titans (1. évad)

Amíg a Marvel a nagyvásznon maga mögé utasítja újból és újból a DC versenylovait, a kisképernyőn még mindig a denevéres márka viszi a prímet. A Tini Titánokat hadrendbe állító Titans ismét bizonyította az istálló erejét, és az egyik legerősebb szuperhősös sorozatot hozta el nekünk.

A Tini Titánok elődje, a Robint, Kölyök Flasht és Aqaladot felvonultató, A bátor és vakmerő 54. számában, 1964 júliusában megjelent első, csak a szárnysegédeket megmozdító kaland olyan jól sikerült, hogy a Bob Haney és Bruno Premiani által megalkotott csapat – kiegészülve Csodalánnyal – 1966-tól saját sorozatot kapott. A bandát a nyolcvanas években Új Tini Titánok néven Marv Wolfman és George Pérez alkotta újjá, ekkor már feltűnt a színen Raven, Csillagfény, Gézengúz és Kiborg is.

A szuperhősök második generációját adó, az Igazság Ligája tini megfelelőjének számító szerveződés a kétezres években az animációs adaptációknak köszönhetően megint divatos lett,

csak idő kérdése volt, mikor jön az élőszereplős verzió. Ahogy azt már a pilotot taglaló cikkemben leírtam, Akiva Goldsman, Geoff Johns és Greg Berlanti új verziója igen messze áll a sok-sok humorral operáló animációs feldolgozásoktól: ez bizony egy komoly széria, komoly fenyegetettséggel, horrorelemekkel és felnőtt problematikával. Bár kezdeteben a Tini Titánok a kamaszokat célozták, az Új Tini Titánok már a tinédzserkorból kinövő fiatal felnőttekhez szóltak – csakúgy ahogy az ő kalandjaikat képernyőre vivő sorozat is.

A tizenegy részes első évad nehezen kezelhető lezárt egységként – sokkal inkább egy hosszú felvezetésként a közelgő nagy csata előtt. Az első néhány részben még csak verbuválódik a csapat, Dick Grayson (Az emlékek őrében anno főszerepet alakító Brenton Thwaites) és a Detroitban rendőrként dolgozó, kiugrott Robin egy furcsa gyilkossági eset kapcsán találkozik Ravennel (Teagen Croft). Próbálják felgöngyölíteni, ki akarhatja a különleges képességekkel bíró lány halálát. Hamarosan hozzájuk csapódik a semmire sem emlékező Koriand’r (Anna Diop), akiről hamarosan kiderül, hogy egy távoli bolygó szülötte. A csapat negyedik tagja Gézengúz (Ryan Potter), a saját DNS-ét manipulálni képes kamaszfiú. Négyük találkozása véletlennek indul, az események előrehaladtával azonban sorszerűvé alakul; az első évad utolsó része szerencsére nem egy összecsapott finálé, hanem csak egy újabb kitáruló kapu, mely mögött a Titánok egyik legnagyobb ellensége, Trigon (Seamus Dever) áll.

Az alkotók lassan építkeznek, ami mindenképpen a széria előnyére vált. Van időnk megismerni a játékosokat, bejárhatjuk lelkük titkos termeit, így mindannyian közeli ismerőseinkké válnak. Hiába ellentmondásos a személyiségük, szeretjük őket, és izgulunk, hogyan másznak ki a valóban súlyosnak látszó csávából.

Itt van tétje a történéseknek:

nem papírmasé figurákkal, kétdimenziós képregénygonoszokkal, hanem az univerzum és hőseink sorsát valóban felülíró kihívásokkal állunk szemben, ami nagyon is örvendetes a komolyan vehetetlen antagonistáktól hemzsegő terepen. Az egész világot érintő egzisztenciális kérdések mellett megvannak az egyes hősök saját drámái is: Grayson épp feladni készül Robin karakterét (a képregényekből tudjuk ugye, hogy belőle lesz Éjszárny), Kori az amnéziájával küzd, a két kamasz pedig a család és a hovatartozás kérdéseit boncolgatja. A gyermeklét és a felnőttlét határán egyensúlyoznak valamennyien – a sorozat borús tónusa dönti a mérleg nyelvét az utóbbi felé.

Persze nem hibátlan a széria, elsősorban a tévés műfaj költségvetésének határai szabják meg kereteit. Sajnos minden részre jut pár buta CGI-megoldás, ezt azonban a jó öreg ökölharc és a jól koreografált akciók – és a már említett szuper karakterek képesek feledtetni velünk. Ez utóbbiak a Titans legnagyobb erősségei: a remek színészek pedig nem is herdálják el a rájuk bízott kincseket. Nem csoda, hogy jön a folytatás is – de amíg a második évadra várunk, már úton van a széria spin-offja, a közvetlenül a Titans első évadának eseményei után játszódó Doom Patrol, mely az azonos nevű, a DC társadalomból kirekesztett szuperhőseiből álló csapatának történetét meséli majd el.

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya a Filmtekercs főszerkesztője és egyik alapítója. Geográfusként végzett, majd szabadúszóként írt. Miközben filmes diplomáján is dolgozik, saját PR ügynökségét építi. Specializációja a képregényfilm, a sci-fi és a távol-keleti filmek. [email protected]

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

Kilépve a karanténból, de még annak hatása alatt elkészítettük a VLOGtekercs Romantika és nevetés listáját! 12 olyan vígjátékot és-vagy romantikus filmet listáztunk nektek, amit azoknak is látniuk kell, akiket egyébként hidegen hagy valamelyik műfaj. Az egy tucat film között van tinikomédia, animációs film, kicsit alpári, vagy éppen visszafogottabb, de egészen abszurd mozi is, hogy az egész család kedvére válogathasson. Igyekeztünk az elmúlt húsz év filmterméséből válogatni, de volt néhány klasszikus darab, amit annyira a szeretünk, hogy muszáj volt feltennünk a listára. Ráadásul arra is figyeltünk, hogy mindegyik filmet megtaláljátok valamelyik hazai streaming-szolgáltatón!

Inkább elolvasnád?

 

  • Műsorvezetők: Németh Míra, Énekes Gábor
  • Vágó: Nagy Tibor
  • Főcím: Gyenes Dániel
  • Projektvezető: Nagy Tibor
  • Producer: Molnár Kata Orsolya