Sorozat

Földcsuszamlásszerű változások előtt és után – Trónok harca 6. évad

Trónok harca (Game of Thrones) hatodik évadNem lehet elégszer megismételni: a Trónok harca korszakalkotó sorozat, ami példátlan globális közösséget teremtett rajongói között. Ettől függetlenül a hatodik évad mind közül a leginkább hullámzó színvonalat produkált, így kezdődhet az aggódás: vajon megfelelő lesz-e a közelgő befejezés?

Nehéz lehet nem követni a Trónok harcát, mivel szó szerint a csapból is az folyik. Az internetet elárasztó mémek mellett (amelyekből annyi van, hogy két cikkben is kitértünk rá) szinte minden online magazin foglalkozott valamilyen mélységben a szériával. A Filmtekercs.hu is egy egész tematikus hetet szentelt idén a sorozatnak, noha nyilván a mi megközelítésünk és értelmezési kísérletünk egészen más volt a megszokottakhoz képest – többek között a nőiség és a testiség művészi funkcióját elemeztük a hatodik évad indulásakor. A testiségben kevésbé, a nőiségben pedig hatalmas változásokat hozott az idei év. De ne szaladjunk ennyire előre!

A történet ott folytatódott, ahol az ötödiket zárták. Sajnos emiatt az első részben minden szálat felvillantottak kvázi emlékeztetőül, ezért a nyitóepizód helyből gyengébben sikerült, túlságosan széttöredezett volt. A rengeteg szereplő bemutatása érezhetően megterhelő, ha egy részen belül teszik, szerencsére később nem volt szükség arra, hogy mindenkivel foglalkozzanak. Viszont a gyengébb karakterek vagy épp az őket érintő laposabb események az évad közben is zavaróak maradtak.

Trónok harca (Game of Thrones) hatodik évadKorábban például Arya Stark (Maisie Wiliams) az egyik kedvenc szereplőm volt, idén viszont ő vált a legbosszantóbbá. Fejlődése bántóan lelassult, már-már megállt, az ő szála végig kiszámítható maradt, és ezért különösen idegesítő volt az a temérdek játékidő, amit neki szenteltek. Ugyanez elmondható Samwell Tarly-ról, akinél gyakorlatilag semmit nem léptünk előre, nála a másodikharmadik évadra jellemző reflexek tértek vissza: folyamatosan úton volt, de nem jutott sehová. Némi túlzással a Tarly-család vacsorája az egész sorozat leggyengébb jelenete volt kiszámíthatóságával és szájbarágós értékütköztetésével.

Ezzel szemben Cersei (Lena Headey), Sansa (Sophie Turner) vagy épp Brad Stark (Isaac-Hempstead Wright – interjúnk a színésszel itt) szála ismét megmutatta, miért övezi akkora rajongás a Trónok harcát. Idén ők voltak azok, akik folyamatosan képesek voltak meglepni a nézőket ellentmondásos és megkérdőjelezhető döntéseikkel. Cersei mind közül a kedvencem: a legyűrhetetlen femme fatale egy szobába zárva képes volt magához ragadni a hatalmat, és úgy vált irányítóvá, hogy mellette mindenki más cselekvőképtelen volt.

„Vajon meg tudnak-e felelni a hatalmas elvárásoknak, vagy az olyan sorozatok sorsára jut a Trónok harca, mint a Lost vagy a Hősök?”

A kimagaslóan érdekes és fárasztóan unalmas figurák között feszülő széles skálán helyezkednek el a többiek, köztük azok a főszereplők is, mint Jon Snow (Kit Harington) és Daenerys Targaryen (Emilia Clarke), akik egyre nyilvánvalóbban jelen lesznek az események lezárásánál. Merthogy már látszik a vége – és ez eddig nem volt így. A Trónok harcában éppen az volt a különleges, hogy nem lehetett megtippelni sem, melyik trónörökös, -bitorló vagy önkéntes jelölt fogja hordani végül a koronát, hiszen bárki bármikor kihullhatott a rostán. Meglepetésszerű halálozások újfent voltak, de azok egyre kevésbé voltak sokkolóak. A nagy változás az, hogy a hatodik évad végére szinte kizárólag a nők alakítják a történet szálait, a korábban a patriarchális középkori viszonyok szerint alakuló történetben a gyengébb nem csak mellékszerephez jutott, az események láncolatát jellemzően a testével befolyásolta. Csakhogy a hatvanadik epizódra szinte minden domináns férfi elhunyt, sokat közül éppen azok a nők öltek meg, akiket korábban éppen ők gyaláztak meg. A feminista bosszúként is értelmezhető mondandó már-már teljesen egyedivé teszi a Trónok harcát.

Ugyanígy a látvány, ami mellett még mindig nem lehet elmenni szó nélkül. A hatodik évad ebből a szempontból talán a legteljesebb, számtalan ponton látható, hogy egyre több pénzből gazdálkodnak a készítők. Grandiózus csatajelenetek és aprólékosan kidolgozott fantázialények szabdalják a történet, gyakorlatilag minden második epizódban láthatunk valami olyat, amiért korábban a multiplexek termeibe kellett mennünk. De nem csak távoli kameraszögekből mutatnak szájtátó képeket, a közelieket is lehet csodálni: bámulatos jelmezek és díszletek keltik azt az illúziót, mi itt valójában mozifilmet nézünk.

Trónok harca (Game of Thrones) hatodik évadEgyfelől tehát sajnos közeledik a vég (erre utal a záróepizód egyik utolsó mondata: „Megérkezett a tél”), ennek azonban számtalan örömteli vonzatát élvezhettük. Egyrészt még a korábbi tempóhoz képest is felgyorsultak az események – gondolok itt az utolsó két rész történéseire – amire nyilvánvalóan szükség is lesz, hiszen a készítők bejelentették, már csak 15 részt forgatnak a sorozatból. Vélhetően részben emiatt is lezártak több olyan mellékszálat, amelyekre korábban szükség volt a karakterek jellemfejlődéséhez (például Daneryes és a Dothraki). A legtöbb szereplő egyszerűen „célba ért”: eljutott oda, ahova az írók már az elején szánták. Közülük is ki kell emelnem Sansát: a legidősebb Stark-lány a korábbi passzív figurából változott cselekvőképes, határozott nővé.

A következő évad nagy kérdése tehát az lesz, vajon mit kezdenek az írók a rendelkezésükre álló számtalan karakterrel, akit éveken keresztül és rengeteg jellempróba során csiszoltak a végletekig. Az igazi próbatétel a lezárás lesz az írók számára, hiszen ott már nem áll a rendelkezésükre George R.R. Martin könyve, mivel idén lehagyták a szerzőt. Vajon meg tudnak-e felelni a hatalmas elvárásoknak, vagy az olyan sorozatok sorsára jut a Trónok harca, mint a Lost vagy a Hősök?

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com