Egy legendás rendező, aki csak ember volt, és aki mögött ott állt, egy legendás nő. Az ő történetük a Fosse/Verdon, amely bevisz néhány örökzöld klasszikus kulisszái mögé is…
Most, hogy az egyik bombabiztos nagyágyújuk, Ryan Murphy átnyergelt a Netflixhez, az FX nem csüggedt, új emberekkel folytatta a Murphy által kitaposott utat. Mert bizony a Fosse/Verdon abban a szellemben készült, amelyben a Pose vagy a szintén hollywoodi kulisszák mögé betekintő A viszály. A méltán elismert Lin-Manuel Miranda csapata – kiegészülve a kétszeres Emmy-díjas Thomas Kaillel és legutóbb a Master of Sex forgatókönyvein dolgozó Steven Levensonnal-, simán átugrotta a lécet.
A Fosse/Vernon remek lett, és nem mellesleg biztos résztvevője a következő Emmy-díjátadónak.
Az mondjuk más kérdés, hogy a megszállott film- és színházrajongókon kívül másnál is utat talál-e magának az alkotás, mert szó se róla, a teljes befogadásához szükséges némi alapismeret a két főszereplő munkásságát illetően. Az egyikük Bob Fosse, az amerikai színháztörténet egyik emblematikus alakja, aki olyan, máig játszott darabokat vitt színpadra, mint az Édes Charity vagy a Chicago; és aki a mai napig az egyetlen rendező, aki ugyanabban az évben nyerte el a Tony-, az Emmy- és az Oscar-díjat (utóbbit természetesen a Kabaré rendezéséért).
Mellette pedig ott van Gwen Verdon, Fosse harmadik felesége és alkotótársa, aki az ötvenes évektől a hetvenes évekig a Broadway egyik legnagyobb nagysága volt, akinek munkásságát négy, főszerepért járó Tony-díjjal jutalmazta a szakma; és akinek halála estéjén sötétbe borult a Broadway. A sorozat persze nem ezekre a hatalmas teljesítményekre helyezi a hangsúlyt, bár már önmagában
az is megdobogtatja majd a mozirajongók szívét, hogy betekinthetnek mondjuk a Kabaré elkészültének nem éppen hétköznapi történetébe vagy megismerhetik a kor showbizniszének erőviszonyait.
A középpontban azonban ennek a két nagyszerű művésznek az élete áll. A kapcsolatukról, ami volt szerelem, volt kreatív munkatársi viszony, és ami a hullámvölgyek ellenére a különválásuk után is mindvégig barátság maradt. Két különc, akiket egymásnak rendelt a sors, de a határokat ők maguk szabták. Éppen ezért ennek a nagy közös show-nak nincsenek sem áldozatai, sem vétkesei. Verdon nehéz eset volt, Fosse pedig megrögzött nőcsábász, aki még a szeretőit is megcsalta. És még ha nem is mindig boldogan, de félre tudták tenni ezeket, mert ott volt nekik az igazi közös élet, a showbiznisz.
A sorozat is ebből indul ki. Az idősíkok között csapongó történetvezetésben feliratok segítenek eligazodni. Ezek nem azt mutatják, melyik évben járunk, hanem hogy mennyi van vissza ebből a nagy showműsorból, aminek majd Fosse halála vet véget. Az alkotók is így kezelik a sorozat egészét, legyen szó színészi játékról vagy egy-egy jelenet megkomponálásáról.
Nekik tényleg színház volt az egész világ, az élet pedig egy kabaré, és ez a felfogás tükröződik vissza a Fosse/Verdon minden pillanatán.
Ennek ellenére mégsem válik teátrálissá, legalábbis a szó negatív értelmében semmiképp. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a főszerepeket játszó Michelle Williams és Sam Rockwell most új oldalukat mutatják meg, és azt csodálatosan teszik, nagyban hozzájárulva ahhoz, hogy a címszereplők méltó megemlékezést kapjanak.