Sorozat

Friss vér sorozatfronton – Utópia

Utópia sorozat

Utópia sorozat Sorozatokat nézni ma már nem a nyugdíjasok vagy a geekek kiváltsága – mindenki néz valamit, mindenkinek van kedvence, és simán előkerül a téma egy-egy sörözés közben. Mivel a kereslet nőtt, nyilván a kínálat is. Elképesztő mennyiségű, különböző stílusú, műfajú, témájú sorozatokkal rukkolnak elő a tévécsatornák minden évben. De csak nagyon kevés van ezek közül, ami újítani tud valamiben.

Hiszen mit lehetne még kitalálni, mivel lehet rálicitálni a konkurrensekre? Még több vér, még több erőszak? Igazzy, értelmes mondanivaló? Társadalomkritika? Még sötétebb humor? Az Utópia mindezt megpróbálta, mindezt tudja – de még rátesz egy lapáttal, amivel tényleg különlegessé válik.

Hiszen az, hogy bizony hidegvérrel gyerekeket (is) ölnek benne, hogy véres, az nem újdonság. Az sem, hogy olyan geek dolog körül kezd bonyolódni a cselekmény, mint egy képregény (nem a szuperhősös, hanem a „graphic novel”-típusú). Az olyan sorozat sem újdonság a piacon, amiben egy igen magasra nyúló összeesküvésre derül fény. De jelen esetben mindez a kreativitásnak egy magas, művészi szintjén van megvalósítva, és mindemellett izgalmas, érdekes, és olyan kérdések merülnek fel, hogy mivégre van ez az egész emberiség, mi lesz a jövője, és van-e értelme annak, hogy minden idióta teli szájjal üvöltözheti a hülyeségeit, és sokszorozhatja magát meg a gondolatait is. A néző a hideglelősen hatékony és érzelemmentes bérgyilkosok elől menekülő szereplőkkel együtt kénytelen mély morális kérdésekben állást foglalni, vagy legalábbis elgondolkodni rajtuk, miközben irtó jól szórakozik, szétrágja a körmét izgalmában, mosolyog vagy épp hahotázik a finom, angol, de végtelenül sötét humoron, és mindeközben leesett állal csodálkozik, az egészen újszerű filmnyelvi trükkökön és eszközökön: ilyet is lehet? Így is lehet?

Utópia sorozat

Na de kezdjük az elején. Van egy internetes szubkultúra, ami egy fura képregényért rajong, aminek szerzője az őrültek házában alkotta meg művét, majd öngyilkos lett. Egy netes fórum néhány tagja megtudja, hogy van egy második része is a hihetetlen, a valóságot, a 20. század néhány valóban megtörtént eseményét kicsit máshogy magyarázó, elvont alkotásnak – ami talán magyarázatot adhat az első alapján felmerülő kérdésekre. Megbeszélnek egy személyes találkozót – és nem sokkal ezután elszabadul a pokol. Hidegvérű gyilkosok erednek a nyomukba, menekülniük kell, a régi életüknek teljes egészében vége.

Az első évad hat része arról szól, hogy a fizikai és lelki terror közepette menekülnek, miközben szépen felsejlenek a szálak a háttérben, és kezdik megfejteni egy világraszóló, az egész emberiség sorsát befolyásoló összeesküvést. Eddig nem tűnik olyan csodásan különlegesnek – bár a karakterek már sokkal inkább azok. Pláne ha, a köztük kialakuló kapcsolatokat, fejlődésüket nézzük. Lehet, hogy nem mind olyan kidolgozott, mint lehetne, és az is igaz, hogy a fordulatok sem mindig olyanok, amiket egy-egy „edzett” sorozatnéző ne láthatna előre. De ezek kapcsán már érződik a film beteg, kicsavart humora, hozzáállása – pont az a fura, hogy ha valami „bejön”, amit gondoltunk, az Utópia szokatlan megoldásaiban annak jelentősége van, ha valami szokványos, azt akár egy fricskának is fel lehet fogni. Szóval már az a különös, ha az információk úgy csurrannak-cseppennek, ahogy az „szokásos” – de persze a feszültség és az izgalom egyik fő forrása épp ezeknek az információmorzsáknak az elejtegetése és felszedegetése. Ezt pedig hihetetlen jó ütemben, profin adagolja a sorozat: könnyű függővé válni tőle.

jessicahyde

És akkor még nem beszéltünk a megvalósításról. Az Utópia egészen szokatlan, szinte kísérleti jellegű dolgokkal operál. A komor téma ellenére a színek szinte lerobbannak a képernyőről: olyan erős, szokatlan színekkel fényképezték, amik a képernyők teljesítőképességét is próbára teszik. A sárgák méregsárgák, a lilák elnyomnak, az égen a felhők ragyogók: miközben az emberiség pusztulása zajlik, és miközben megkínozzák szereplőinket. Egyszóval a képek hangulata és tartalma nagyon ellentétes egymással, és ez olyan érzéseket kelt, amelyek ugyan kellemetlenek, de elgondolkodtatnak – éppen úgy, mint azok a kérdések, amiket boncolgat… Vegyük még hozzá Cristobal Tapia de Veer kísérleti, zörejekből, halálhörgésekből (?), elektronikából építkező csodálatosan dallamos, ugyanakkor hátborzongató zenéjét is, amihez hasonló koncepciózus, nagyívű zenei alkotásokat filmzeneként már hallottunk, de sose gondoltuk volna, hogy a tévébe beengednek ilyesmit…

Az első évad végére nagyjából képbe kerülünk az összeesküvést illetően, a nagy rejtélyekre fény derül. Nagy kérdés, mit lehet kezdeni ezek után, hogyan lehet a misztikus, összeesküvéses alaphangot megtartani a második évadban?

Hát sehogy. Ennek ellenére a második évad semmiben sem marad el az elsőtől. Rögtön az első rész megint akkor kreatív durrantás, hogy elszáll a néző agya: én az első pár perc után utánakerestem a neten, hogy biztos jó videofájlt indítottam-e el. A sztori ugyanis ezúttal visszanyúlik a múltba, a 20. század közepére, az összeesküvés gyökeréig, kialakulásáig. És mindezt tökéletesen a 70-es évek stílusában – de annyira, hogy még a képarány, a képminőség is tökéletesen tükrözi ezt.

És aztán visszatérünk a jelenbe, ahol persze a „flasback” epizódban kapott információk új jelentőséggel, új értelemmel ruházzák fel az eseményeket. Itt tehát már kevesebb a rejtély – de a tudatba beégő, ikonikus jelenetekből itt sincs hiány. A monológ a környezettudatos, kisgyermekes anyának arról, hogy mekkora felelőtlenség volt a gyerekét a világra hoznia. A gyilkosság, aminek az öngyilokká „álcázása” nem fog menni. Egy klasszikus mém is belekeveredik, amire már sohasem fogunk többet ártatlan vicces videóként tekinteni. És még lehetne sorolni.

De, ha lehet, itt még érdekesebbé válik, hogy megcserélődik, kinek szurkolunk és miért. Az eddigi üldözők és üldözöttek átveszik egymás attitűdjeit (vagy csak jobban belelátunk ezekbe?), és a Wilson Wilson nevű szereplő teljes pálfordulása önmagában is egész estés beszélgetés témáját adhatja egy-egy sorozatőrült társaságban.

iWZuORgALjmTc

És mindehhez itt sem csökken egy cseppet sem a sötét humor mennyisége, a popkulturális utalások tömkelege – egyszóval Dennis Kelly (akinek a neve például a Pulling sorozat kapcsán lehet ismerős) fantasztikusat alkotott.

Az egyetlen probléma, hogy a Channel 4 lefújta a harmadik évadot. Nem tudom megérteni, hogy miért: a kétszer hat rész íve után még nagyon kívánkozott egy harmadik, és a két évad kritikai sikere elsöprő volt. Nem csoda, hogy az amerikaiak remake-elni fogják az egészet. Ráadásul David Fincher fogja rendezni… ami bizonyos szempontból jó hír, nagyonis az ő kezébe való az anyag. Ha nem Dennis Kelly rendezte volna meg, azt mondanám, Finchernek kellene. De hát Kelly már megrendezte – és tökéletes lett. Tök fölösleges remake-elni. Annál inkább kellene neki egy harmadik évad…

De hát ezt nem én döntöm el, ezen kár rinyálni, ilyen ez a showbiznisz. Mindenesetre, ha még nem láttad az Utópiát, és vevő vagy a sötét humorra, meg nem riaszt egy kis vér, ne hagyd ki – életed egyik legkülönlegesebb sorozatélményében lesz részed.

UTOPIASSS-700x400

Avatar

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Add Comment

Click here to post a comment

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Podcast

Hirdetés

Hirdetés

VlogTekercs

A szuperhősök már ezerszer megmentették a világot a moziban. Mi a helyzet a tévével?

A VLOGtekercs ebben a hónapban a képregényadaptációk közül azokkal foglalkozik, amik nem a mozit célozzák. A tévében és a streaming-szolgáltatókon sorra érkeznek azok a képregényfeldolgozások amik valamilyen módon különlegesek, ráadásul nem csak saját kategóriájukban. A szuperhősök már meghódították a teljes popkultúrát, beleértve a kiképernyőt is, most megmutatjuk, hogyan!

Műsorvezető: Németh Míra

Szöveg: Vida László

Vágó: Nagy Tibor

Főcím: Gyenes Dániel

Projektvezető: Nagy Tibor

Producer: Molnár Kata Orsolya