A Mr. Corman valódi dramedy. Joseph Gordon-Levitt személyes hangvételű sorozata egy magánéleti krízisbe került tanár mindennapjairól szól.
Joseph Gordon-Levitt saját ötlete nyomán olyan sorozatot alkotott az Apple égisze alatt, ami őszinte módon tudja egyesíteni a szituációs komédia és a hétköznapi dráma két különálló világát. A hollywoodi szupersztár utoljára négy évvel ezelőtt szerepelt kisképernyőn a Nyomozó elvtársban, ráadásul alig-alig adja be a derekát sorozatoknak. Nevét főleg az Eredet, A sötét lovag: Felemelkedés, vagy éppen a Don Jon című filmekből ismerhetjük, utóbbit ráadásul ő maga írta és rendezte is. Hangulatában és őszinteségében leginkább a Don Jon hasonlít a Mr. Cormanre, de rengeteg különbség is van a kettő között, nem csak a formátum miatt. Gordon-Levitt a Mr. Cormant sorozatként valósította meg, és értjük is az okát. A folytatólagosság adja meg azt a szabadságot a filmkészítőnek, hogy egy-egy kevésbé jelentős, akár jelentéktelen eseményt kellőképpen kibontson, ezt pedig a Mr. Corman ahol tudja, kihasználja.
A címszereplő egy ötödikeseket tanító, elvált tanár (Gordon-Levitt), aki válása óta kénytelen barátjával, Victorral (Arturo Castro) osztozni bérelt lakásán a fülledt Los Angelesben. Josh Corman élete romokban, nem találja helyét barátai társaságában, pánikrohamok gyötrik, anyja segítségnyújtás gyanánt megállás nélkül kritizálja és még tanítványai is többet tudnak tőle. Pontosabban jobban képben vannak a világ jelenlegi alakulásával, aminek a tempóját Corman egyértelműen nem képes tartani. A Mr. Corman a főszereplő életét a hétköznapiságon keresztül közelíti meg. Corman esetében nincs semmi kirívó, egyszerű átlagember, akivel a legátlagosabb dolgok történnek. A mindennapok helyzetei pedig egyszerre humorosak és szívbemarkolóak.
Ki ne tartaná viccesnek, hogyha a bárban felszedett nő lakásán az intim együttlétet a nő vicsorgó kutyája zavarja, vagy ha a férfi erekcióra képtelen. Ugyanez viszont kimondhatatlanul nagy drámát is rejt magában, amiről a sorozat az első két rész tanúsága alapján nem feledkezik el.
A Mr. Corman megtalálta az egyensúlyt a nevetés és a sírás között.
Kacagtatóan szomorú, vagy keserűen édes, a sorozat mindkét oldalt egyenlő módon érvényesíti és időt ad a keményebb részleteknek is. A Mr. Corman hajlamos hosszú jeleneteket tölteni látszólag értelmetlen, vagy jelentéktelen eseményekkel, pedig éppen ez az, ami a sorozat valódi erejét adja. A széria különlegessége, hogy hollywoodi módon, mégis azon kívül találja meg azokat a gesztusokat, mondatokat és mozzanatokat, amik valójában nem hordoznak semmiféle információt, mégis mindent elmondanak a szereplőkről és a szituációkról. A céltalan és értelmetlen telefonhívások az orvosnak, vagy a légzésre tanító workshop kiváló példák az olyan elnyújtott helyzetekre, amiknek idő kell, hogy szavak nélkül is kibontakozzon.
A Mr. Cormanben – szerencsére – nem követ minden poént villámgyorsan vágás, hanem komótosabb tempóban sokkal mélyebb tartalmat közvetít. Ez különbözteti meg leginkább a ligájában induló, hasonló sorozatoktól, hiszen a Ted Lasso is hasonlóan környezetébe nem illő karaktert követ (bár abszurdabb módon), de ott a poén után bekövetkező néma csend nem kap ekkora hangsúlyt.
Joseph Gordon-Levitt sorozata a frusztrált egyént követi a frusztrációtól terhes világban rendkívül személyes módon.
Ez a közelség azonban nem mindig előny: már a második részben látszik, hogy az objektív távolságtartás itt-ott a sorozat előnyére is válhatna. De az igyekezet, hogy a filmkészítő megmutasson valamit a Corman-világból valójában kárpótol minket. A világot pedig a szó legszűkebb jelentésében kell érteni. A sorozatban minden Gordon-Levitt, vagyis Corman karakteréről szól, teljes mértékben a saját egyéni világába kapunk betekintést. Ezt hangsúlyozandó, a sorozat olyan irreális elemeket is megenged, mint a folyamatosan közeledő mentális aszteroida, ami kiváló vizuális megjelenítése a szorongásnak.
A Mr. Corman egyszerűen, de nem üres módon nyúl a dramedy formájához, a direkt megvalósítás a valóságon túli elemekkel pedig sajátos ízt kölcsönöz a sorozatnak. Semmiképpen nem megszokott sitcom, olykor egyenesen ellene megy a műfaj szabályainak, de éppen emiatt válik a leginkább átélhetővé.
