Amikor mindenki bánatára 2006-ban, a hatodik évad végén elhagyta a sorozatot, a Szívek szállodája (Gilmore Girls) szülőanyja (Amy Sherman-Palladino) tett egy nyilatkozatot arról, hogy a tervei szerint hogyan ért volna véget a Gilmore lányok története. Az írónő nélkül készült hetedik évad azóta is sok vita tárgyát képezi, és tényleg, az utolsó szezonra bőven jutott olyasmi (leginkább Lorelai házassága), ami már-már összeegyeztethetetlen volt Sherman-Palladino világával. De a mindennél fájóbb pont az volt, hogy soha nem tudhattuk meg a rég tervbe vett utolsó négy szót, ami pontot tett volna a Gilmore saga végére…
Szinte napra pontosan kilenc évvel az utolsó epizód után, a Warner-Netflix azonban újra színre léptette Stars Hollow megálmodóját, hogy egy bő hat órás sorozatban leheljen új életet ennek a kurta-furcsa kisvárosnak a lakóiba, és persze hogy méltóképpen zárja le Rory és Lorelai történetét. A bejelentést követő örömmámorba azért némi kétely is vegyült, hiszen kilenc év nagy idő, és bőven volt alkalmunk látni a módit, hogy porolja le Hollywood a nagy klasszikusait: nagyon ritka az, hogy maradéktalanul sikerül hozzáilleszteni az újat a régihez, a felmelegített történetek többsége pusztán gumicsontokkal megszórt nosztalgiavasutakká váltak. Sherman-Palladino mentségére legyen mondva, ez utóbbit igyekszik a minimumra szorítani, ennek ellenére nem indul zökkenőmentesen a nagy visszatérés.
Rory (Alexis Bledel) élete szinte semmit nem változott az elmúlt évtizedben, az egykori eminensnek még mindig nincs állandó munkája (vagy lakhelye), és bár a sikerek nem kerülték el, lényegében csak teng a nagyvilágban. Lorelai (Lauren Graham) fölött már annak ellenére több a viharfelhő, hogy harmonikus kapcsolatban él Luke-kal (Scott Patterson). Sookie már egy éve elhagyta a szálloda konyháját, Michel (Yanic Truesdale) pedig egy nagyobb kalandot keresve szintén a küszöbön áll. Így találkozunk először a lányokkal, mindezt négy hónappal a családfő, Richard Gilmore temetése után. A sorozattól eddig sem állt távolt, hogy némi keserűség keveredjen a színpompás kisvárosi karneválba, de talán most nem kellett volna ennyi negatív töltetű történetszállal terhelni az amúgy is „itt a vége” hangulattal átitatott utolsó etapot. Persze szó sincs arról, hogy hat órányi depressziót öntenének a nyakunkba, sőt, a címszereplő páros már az első közös jelenetben tisztázza, még most is a puskagolyó sebességével kommunikálnak, ráadásul ugyanolyan szellemesen, popkulturális utalásokkal megspékelten, mint kilenc évvel ezelőtt. Luke is ugyanúgy hordja a koszos sapkát, Taylor ugyanolyan „remek ötletekkel” szolgálja a közjót, Kirk minden pillanatában Kirk maradt, mint ahogyan Paris is a világ közepe, és még Emily családi vacsoráit is ugyanaz a katonás rend uralja.
Néhány kötelező körnek is betudható cameót (Christopher, Francis, Dean vagy éppen Lane) ugyan csak nyögvenyelősen sikerült beilleszteni a történetbe, de ezt leszámítva tényleg minden maradt a régiben. A nézőnek egy percig sincs az az érzése, hogy egy osztálytalálkozót lát, ahol a sok-sok éve egymástól eltávolodott egykori jóbarátok csak nagy általánosságokat tudnak már mondani. Ehelyett tényleg azt érezzük, hogy itt nem állt meg az élet, csak egy hosszabb ideig nem voltunk szemtanúi az eseményeknek.
És ahogy változnak az évszakok (ez a négy új epizód felosztási elve: tél, tavasz, nyár és ősz) úgy válik világossá, hogy kellett az a szomorkásabb felütés, hogy egy szépen kirajzolódó ívvel jussunk el a fináléig, hogy ne csak a nosztalgia, hanem egy finom kis érzelmesség alakítsa azt a hangulatot, amelyet aztán majd a Stars Hollow főterén, a zenepavilon alatt elhangzó utolsó négy szó tesz igazán kerekké. A kör bezárult, a Gilmore lányok életének ezen fejezete méltó befejezést kapott.
