Fókuszban Sorozat

A születés gyötrelem, az élet nehéz, a halál könyörtelen – Giri/Haji

A BBC és a Netflix interkontinentális krimije, a Giri/Haji (Duty/Shame) arra a tömör kérdésre keresi a választ, mit is ér az ember? Amennyire egyszerű a feltevés, egy annyira komplex és mesteri maffiaeposz formájában kapunk rá választ.

Londonban hátba szúrtak egy üzletembert egy karddal. A holttestről készült képet elemző férfit fejbe lőtték egy tokiói éttermi rajtaütés során. A szálak pedig egy szellemhez vezetnek. A rendőrség és a maffiózó Fukuhara (Masahiro Motoki) Kenzo Mori nyomozót (Takehiro Hira) bízza meg, hogy kutassa fel a régóta halottnak hitt testvérét, Yutót (Yōsuke Kubozuka). A szálak ugyan tényleg őhozzá vezetnek, az viszont egyre biztosabb, hogy a háló ennél sokkal szövevényesebb. A londoni alvilágban ugyanis nemcsak a britek érdekeltek, az albánok és a Yakuza szintúgy. Kenzo viszont csak egy helyi rendőrre, Sarah-ra (Kelly Macdonald) és egy drogos selyemfiúra, Rodney-ra (Will Sharpe) számíthat. 

Az első epizódhoz türelem kell. 

A Giri/Haji  történetszövése jól működik, de stílusát tekintve meglehetősen csapongó, ami elriaszthatja a gyanútlan nézőket. 

A sorozatot taranintós gyilkosságábrázolás jellemzi: hirtelen halál szuper lassú felvételen, kendőzetlen vérfolyás jazz szólamokkal aláfestve. Nem akármilyen módon ismerhetjük meg a főhőst és családját, és a levegőben logó feszültséget, amit néhai fivére hagyott maga után! Szélesvászonra vált a sorozat és az ázsiai akciófilmeket, valamint a klasszikus filmnoirt idéző sötét, nyirkos, esetenként fekete-fehér szekvenciákban mutatja meg a testvérek kapcsolatát, néhol pedig 4:3-as képarányban a VHS-korszakra hajazó, szándékosan túlexponált és kontraszttalan képekben a boldogabb gyermekkorukat. S mindemellett a Loving Vincenthez hasonló, festményszerű animációból ismerjük meg a londoni alvilág újonnan jött mészárosát, magát Yutót. 

A Giri/Haji pilotja tehát elkerülte az induló sorozatok keresztjét, a kapkodós, össze-vissza ismertetést a cselekmény terén. Jól adagolja az információt, minden fontos szálra rálátást enged anélkül, hogy leleplezné a titkokat. Sőt, bravúros formanyelvvel (ötletes vágással és beállításokkal) találkozunk. Mindez stilisztikailag igen tömény, ami a legnagyobb félelmem volt a sorozattal kapcsolatban. Ám a Törtetők négy Emmy-díjra jelölt rendezője, Julian Farino minden aggodalmamat elűzte a következő részekben. A pilot stíluskoktélja csupán ízelítő volt, ugyanis szépen lassan megtalálja identitását a széria, minden tarka ecsetvonás a saját történetszeletének morális eszközévé válik.

A különböző jegyek pedig nem csupán széppé, már-már művészivé teszik a Giri/Hajit, hanem sorvezetőt nyújtanak a szövevényes történetben, Joe Barton forgatókönyvíró mesterművében. 

Szinte hihetetlen, de ennek az embernek korábban a Troy: Fall of a Cityhez is köze volt, bár lehetséges, hogy pont egy olyan borzalomra volt szüksége a következetesség és precizitás kitanulásához, a saját hangja megtalálásához. Elképesztő munkát és energiát fektetett a sztorijába, ami ezer és egy, látszólag kapcsolat nélküli eseménysort fűz össze kontinenseken és kultúrákon átívelve. A szervezett bűnözés, a kapuzárási pánik, a politikai korrupció, a családi dráma, a nyomozás és a homoszexuális srác karaktertanulmánya tökéletes harmóniában egészítik ki egymást, majd a negyedik epizódban kiderül a mögöttes ok-okozati rendszer. Így kell mesélni a pillangóhatásról anélkül, hogy tenyérbemászóan mesterkélt legyen, az összekötő montázs pedig olyan élményszámba megy, mint a Benjamin Button különös életének autóbaleset-szekvenciája. 

Mindez persze nem lenne átélhető hiteltelen karakterekkel – de szerencsére egyikük sem az. Esendő emberek ők, akik hibákat követnek el, motivációjuk van, kinek jobb, kinek rosszabb, de mindegyikőjüket hajtja a tettvágy, a kötelességtudat és a szégyen elől való menekülés.

Ennyire szimpatikus rég volt már maffiavezér,

és nem azért mert túl lett volna misztifikálva (mint a Godfather of Harlem esetében is), hanem mert emberi. Magán hordozza a kultúrája és a környezete sajátosságait, elvárásait, aminek megfelelően cselekszik. Ez igaz a többiekre is. Kenzo kálváriáját a vérség és a becsület adta patthelyzeteként éljük meg, Sarah pedig jóval több, mint egy feminitás érdekében kitett próbababa: a kapcsolati dialektika, vagyis a megismerés, összeszokás, elidegenedés folyamatának mintapéldája az igazságszolgáltatás szennyesébe burkolva. Yuto a modern kori, távol-keleti Rómeó, az ostoba fiú, akinek az ifjúkori buzgósága miatt kell idő előtt felnőnie, ráadásul a rossz oldalon. Rodney és Kenzo lányának, Takinak (Aoi Okuyama) a kapcsolata pedig a kulturális elidegenedés és az identitásválság hatásainak szimbólumaként jelenik meg. 

A Giri/Haji bizonyos szempontból PC-nek tekinthető, de úgy, hogy közben annak legfőbb kritériumának megfelel: indokoltan az. Vagyis nem csinál magából hülyét, mint a Négy esküvő és egy temetés, hanem a története szerves részévé teszi, érdemben beszél a mozgalom alapjául szolgáló üzeneti mezőről. Ezt a habitust a BBC korábban az Informer esetében is nagyszerűen alkalmazta, s jelen sorozat esetében is hatalmas piros pont jár a multikulturalizmus és az elnyomott csoportok helyén kezeléséért. 

A Giri/Haji minden aspektusa értékes és értéket képvisel. Nem annyira gyötrelmes, mint inkább döcögős kezdése után mesterien mesél el egy kemény, érezhetően nagy súlyú történetet. A spoilerek elkerülése végett pedig most én testesítem meg a könyörtelenséget: tapsolok, még, ha vér is serken tenyeremből. 

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel

Gyenes Dániel a PPKE kommunikáció szakos, filmen és újságíráson specializált hallgatója. Ha egy filmben egyszerre jelenik meg a misztikum és a társadalomkritika, nála tuti befutó.

FM ‘tekercs Podcast

 

Hirdetés

Hirdetés

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..